"Olcsó drog vagy, függök tőled"

Amikor először láttam, félhold volt, most meg egészen teli. Akkor azt a fülledt, forró, szalmabála szagú nyári éjszakát muzsikaszó kísérte, és mi önfeledt cigánykereket vetettünk benne. Gyermek lelkünk egészen összeért, mezítelen egy egész.

Szép vagy. Szikár vagy. Fogaid épek. Szép vagyok. Vékony vagyok. Fogaim épek. Nem tudom a neved. Nem tudod a nevem. Erdőkirálynőnek hívsz. Narkós kölyökarc. Dekadens báj. Szerinted túl szép vagyok. Nem illek hozzád. Cigánykerék, cigányzene. Fülledt, izzadt, puha csók. Horgony tetkó. Lüktető kezed. Izzó mi. Volt benned valami.

Közben hirtelen ránk őszült a szeptember. A leveleid megsárgultak, ócska papírra vetett szavak lettek. A tinta elhalványult, de én őrzöm, míg élek - mert most már örökké szeretlek. Talán valami különös oknál fogva majd szublimálnak a mondataid. Üres oldalak lesznek. Értékes, ütött-kopott, emlékek. De én majd sohasem feledlek, te habókos, félküllős, nyári szerelem.

Olcsó drog vagy, függöm tőled. Végigjárod a testem, kitágítod az ereimet - mélykékek ma este. Tüzet raksz, kifésülöd a hajam, felkötöd, és csak nézel. Szomorú szemeidben látom, ahogy visszatükröződik a kandallóban lobogó mágikus erő. Mi baj van, virágom?

Olcsó drog vagyok, függesz tőlem. Többé már nincs szükséged más anyagra. Már nem tudsz nélkülem élni, már túl késő. Mélyen beinhalálsz, és lent tartasz. Előre szenvedsz, hogy a kerítésen kívül már nem létezünk többé. A félelmeidet csak a réten bőgő szarvasok hada töri meg-meg. Karomba zárlak, megnyugtatlak, hogy leszek még társad a táncban.

Utóirat: Ó, mama! Tudod, ha ma este halnék meg, ne bánkódjatok, mert boldogan döglesztett meg a szerelem.

Nyitókép: iStockphoto