Szakítás lépésről lépésre. A tagadástól a teljes érdektelenségig.

Tagadás

A szakításhoz vezető úton az első lépés, amikor masszívan tagadsz és azokat a mondatokat ismételgeted még magadnak is, hogy

A mi kapcsolatunk szuper!
Mi egy boldog pár vagyunk!
Semmi baj velünk!

Igen ám, de ha annyira szuper minden, akkor miért is kell még önmagadat is győzködnöd? Aki valóban boldog és elégedett, abban fel sem merül olyan kérdés, amire válaszként meg kéne veregetnie a saját vállát, miközben azt ismételgeti, minden rendben van. Amikor a külvilágot győzködöd, akkor pedig már mások által is hallható, látható a probléma.

Kétségbeesés

Aztán jön a felismerés, hogy valami mégsem stimmel. Hiába is akarod áltatni magad, már nem megy. Elégedetlen, bosszús, esetleg már boldogtalan (is) vagy.

Úristen, most mi lesz? - merül fel benned, miközben eluralkodik rajtad a kétségbeesés.
De hát szeretem, szeretjük egymást! Akkor mindez hogyan történhetett?

Ilyenkor két eshetőség is van. 1: úgy érezed, hogy erről beszélned kell; 2: a szőnyeg alá sepred az egészet.

Tényfeltárás

Tegyük fel, azt választod, hogy ezt a helyzetet bizony meg kell vitatni a pároddal. Ez egyébként inkább a nőkre jellemző viselkedés és ilyenkor szokott elhangozni az ikonikus mondat: „Beszélnünk kell!". Ebben a szituációban megint kétesélyes a dolog: 1. sikerül megbeszélni a problémát és esetleg még megoldást is találni rá; 2. a másik fél elzárkózik az érdemi kommunikációtól, amelynek következtében veszekedéssé fajul a dolog, még inkább súlyosbítva a helyzetet.

Sírás, dühöngés

Ez a szakasz következik, ha a beszélgetéssel nem sikerül megoldani a fennálló problémát, illetve akkor is, ha a „tényfeltárás" szakaszt kihagyod és inkább úgy döntesz, hogy a szőnyeg alá sepered az egész szituációt. Ez a fázis voltaképpen a kétségbeesés manifesztációja, amikor a tehetetlenség miatt – vagy mert a másik nem hallgat meg / nem érdekli a probléma / nem hajlandó tenni a kapcsolat megjavításáért, vagy mert te magad sem akarod felhozni a témát, pedig elégedetlen vagy – csak a sírás vagy a dühöngés marad habitustól függően. Az is előfordulhat, hogy a két állapot váltja egymást: először zokogsz, majd tajtékzol vagy fordítva, netán felváltva éled meg ezeket az érzéseket.

Letargikus csend

Aztán egyszer csak elhallgatsz.

Itt már nincs önáltatás, nincs hadakozás, már nem akarod megjavítani, ami elromlott és az esetek többségében, - ha a partner ilyenkor esetleg észbe is kap -, már veszett fejsze nyele minden próbálkozás. Ez már a bizonyosság fázisa: elég volt!

Tervezés

A legvégső szakasz a szakításnál pedig nem más, mint a tervezés. Ekkor már kifelé tekintesz a kapcsolatból. Gondolatban megtervezed, hogyan mondod el a tényeket a másiknak és előtérbe kerülnek az olyan praktikus kérdések is, mint a lakhatás, a megélhetés vagy a további párkapcsolat lehetősége. Néhányan itt még megtorpannak, mert megrémülnek az egyedüllét vagy a felelősség gondolatától, de a legtöbb esetben ez is csak pillanatnyi megingás és csupán addig tart, amíg a jövő tervezgetése teljesen konkrét lépésekbe nem fordul át – például lakáskeresés, pénz félrerakása stb.

Természetesen, ahogyan a kapcsolat utáni gyászidőszak fázisai is mutathatnak egyéni eltéréseket, úgy a szakítást megelőző lelki folyamatok is lehetnek változóak. Egy biztos, ha azt érezzük, hogy valami nem stimmel vagy kefejezetten boldogtalanok vagyunk, akkor a lehető legrosszabb, amit tehetünk, az a struccpolitika. Attól ugyanis, hogy nem beszélünk a problémákról, azok még nem szűnnek meg létezni!

Nyitókép: Shutterstock