Komolyan lecseréltél egy nálam csúnyább nőre, csak azért, mert feszesebb a feneke?

Nem a miénk volt az álomkapcsolat, nos ebben egyetérthetünk, de azért egész jól kijöttünk. A szex például kegyetlenül működött kettőnk között. Tapintható volt a kémia, soha jobb összhang, mint te és én az ágyban. Persze, hat év után ez már kevés. Önmagában egy jó hancur nem elég, tudom én azt, de szentül hittem, vagyunk olyan jók, hogy ez megvéd minket. Mindentől. Hát, sose végy semmit biztosra, mondta a nagyanyám és milyen igaza volt ebben is. Egyszer csak már kevés lettem neked.

Mondd csak, mikor kezdtél rám unni? Hol szakadt el annyira a cérna, hogy már nem lehetett megfoltozni azt a kabátot? Miért nem beszéltük meg? Ilyen kérdések kavarogtak bennem, amikor kiadtad az utamat és érezhetően esélyem sem volt arra, hogy helyrehozzam a hibát, amiről azt sem tudtam, hogy létezik egyáltalán. Tudom, nem én vagyok a világszépe, sosem voltam, inkább érdekes, akár egy modell, akibe épp ezért szerettél bele. Mindig ezt mondtad...

Szerelmem, miért tetted ezt velem, és miért így? Ha annyira rossz volt, miért nem szóltál, hogy javítsak rajta, de min is? Hahó, itt vagy? Hozzád beszélek, ne tégy úgy, mintha nem is léteznék. Vagy valóban minden csak hazugság volt, és a nagyinak volt megint igaza, amikor azt mondta, ne higgyek senkiben? Mikor kezdtél el hűtlen lenni hozzám? Hogy nem vettem észre a jeleket, hogyan lehettem ennyire vak? Tudod, pocsék egy érzés, hogy megaláztál és szemembe hazudtad, hogy szeretsz, amikor már egy ideje neki is hasonlókat sugdoshattál a fülébe. De, ki az a másik?

Uramisten, ő az, akit láttam veled az edzőteremben, komolyan erre a nőre cseréltél le, drágám?

Emlékszem, egyszer hamarabb értem oda az edzőterembe és láttam, ahogy kedélyesen beszélgettetek. Te és az barna kócos, ott a kávézóban. Most komolyan, hogy tudtál erre a banyára lecserélni? Mi a fenét látsz benne, amit bennem nem sikerült észrevenned? Vagy, csak friss hús és pár évvel fiatalabb, feszesebb a segge? Nagy a csend... Beletrafáltam, igaz? Azt hiszem ez lesz az. Fiatalabb, keményebb, és emellett mind eltörpül az a tény, hogy csúnyácska szegény.

Nekem meg bizonygattad, hogy ő csak egy edzőtárs, semmi komoly. Meg, nincs okom féltékenykedni. Teljesen hülyének néztél, én meg hagytam, mert könnyebb volt elhinni, hogy minden rendben, minthogy elkezdjek figyelni kettőnkre. Az kemény meló lett volna, és melóból kijutott akkoriban amúgy is rendesen. Sokat túlóráztam.

Biztosan akkor kezdődhetett. Te egyedül voltál, én dolgoztam, idegesen értem haza, és addigra már fáradt voltál általában. De azért még szexeltünk. Nem is volt az olyan rossz, igaz? Félálomban is megtettem mindent, amit akartál. Én hülye.

Miért van az, hogy az emberek megcsalják egymást? Miért van, hogy az egyiknek mindig jobban fáj? És a másik sosem érzi mit követett el? Miért van az, hogy mindig késő helyrehozni? Legalábbis majdnem mindig. Ahogy nálunk is. Nem tudom, hol és mikor rontottam el, elrontottam-e egyáltalán, vagy csak megtörtént? Nem tudom és valószínűleg soha nem is fogom megtudni, mert nem válaszolsz. Képtelen vagy rá. Megcsaltál. Lecseréltél egy sokkal rondább nőre. Mégsem érzem ettől jobban magam. Még így sem jó az exednek lenni. Hallod? Gyűlöllek!

Nyitókép: Shutterstock