Vajon a szeretőddel is úgy élvezted, mint velem?

A hús, az izmok égetik a tenyerét. Istenem, mennyire szereti! Érzi, ahogy férfiassága egyre jobban lüktet. Kezét a nő hátára csúsztatja, ujjai alatt érzi a csigolyáit. Szájával az ajkait keresi, hosszan, forrón csókolja. A fülében a saját szívdobogását hallja. Imádja őt! Mindennél jobban. A nő kissé felemeli a fejét és nagy, kék szemei a tekintetébe fúródnak. Hívogató, azúrszín tenger. Elveszik benne. Nézi vérpiros elnyílt ajkait, ahogy vágysóhajt nyög. Megőrül érte!

Férfiassága hirtelen enged feszességéből. Hátára fordítja a nőt és szájával indul felfedezőútra. Végigcsókolja zárt szemeit, kiálló arccsontját, puhán az ajkait. Vajon az a másik is így csókolta? Mikor érintette meg utoljára? Talán tegnap? Elborzad még a gondolattól is. Fejében a képek egyre élesebbek. Látja, ahogy a másik férfi szája mohón kutat a testén, ahogy tenyere a mellére borul, csípőjére simul... Nem! Homlokát szorosan hófehér homlokára szorítja. Kényszeríti magát, hogy a gondolat elszálljon, és csak érezze őt.

Ajkai a nő nyakára vándorolnak, orrát a füléhez simítja, mélyen beszívja édes szexillatát. Szerelmet súg a fülébe, a nő kéjesen nyög. Sóhaj száll. Újra nagyon kívánja. Hatalmas, erős kezével lágyan széttárja a combjait és beléhatol. Érzi, ahogy forrón, lüktetve magába zárja. Hosszan szakad ki belőle a vágysóhaj. Soha nem szeretett még így senkit!

Keze, a kezét kutatja. Apró tenyerére simítja nagy kezét, izmos, hosszú ujjai gyengéden fonódnak az apró csontú ujjak köré. A szájára hajol, mohón csókolja. Azt akarja, hogy csak az övé legyen, hogy soha senki ne érhessen hozzá rajta kívül. Hogy ez a gyönyör legyen számára is a minden. Azt akarja, hogy úgy élvezze, mint még sosem.

Másodpercekre megáll az idő, aztán hosszú, hangos sikollyal millió apró hullócsillaggá szakad. Sejtjeiben érzi a másik gyönyörét. A gyönyört, amit ő okozott neki. Szétárad benne a boldogság. Ezt senkitől nem fogja megkapni, csak tőle. Újra fölé hajol, de közben ismét tudatába tódulnak a korábbi sötét gondolatok: Vajon annak a másiknak is így kitárulkozott? Így akarta akkor is? Megrázza a fejét. Most nem gondolhat erre. Most nem. Úgy kell szeretnie, hogy ez örökre az emlékezetébe vésődjön, ez lüktessen minden egyes sejtjében, lelke minden rezdülésében.

Szerelmes szavakat mormol, miközben nézi őt. Megbűvölten figyeli, ahogy hófehér kecses kezeivel a szatén hideg anyagát markolja. Érzi, hogy egyre jobban remeg és az ő nevét kiáltja, mikor újra elélvez. Lassít a tempóján, közben kezeivel simogatni kezdi. A nő kinyitja a szemét, szája lüktetve formázza a szót: - Szeretlek - Jobban ráhajol. Kezei a mellét simogatják, aztán feljebb csúsztatja őket. A nyakát cirógatja. A nő élvezetittas hangon elmosódottan szavakat zihál.

Azzal a másikkal is így tett? A képek dühöngő csattanással robbannak az elméjébe. Látja annak a másiknak a kezét a testén, látja, ahogy a nő arra néz rá, hallja, ahogy a nevét mormolja szerelmesen. Köd borítja el az agyát. Tenyere a nyakán, ujjai összezárnak. A szemébe néz. A gyönyört előbb meglepetés váltja fel. Ujjait szorosabbra fonja. Értetlenség. Döbbenet. Félelem. Vergődés. Térdei közé szorítja. Az agyán a köd. Elmosódott képek úsznak vörös, arany, rózsaszín, szürke szitáló ködben. Gomolyog.

Nem lehet a másé. Kezei még szorosabban fonódnak a nyakára. A vére tűzcseppenként száguld az ereiben, a gerince mellett olvadni kezd a teste, férfiassága lüktetni kezd. Gyönyör robban, csont roppan. Kiszakad belőle az élvezet. Ráborul. Időtlenül zuhan, míg sikítani nem kezd a csend. Bódultan felemeli a fejét.

Élettelenül merednek rá a kék szemek. Szívében egyszerre lüktet a gyönyör, a szerelem és a végtelen, marcangoló fájdalom „Most már örökre az enyém maradsz", súgja a fülébe és érzi, ahogy a saját könnyei a bőrébe marnak.

Nyitókép: Shutterstock