szerelem vágyakozás vágy kibeszélő
Hogy romolhat el valami, ami egyszer hibátlan volt? Mikor került porszem a tökéletesen megtervezett rendszerbe? Mivel rontjuk el a kapcsolatot, ami életünk végéig a legnagyobb szerelem ígéretével kecsegtetett?

Minden tökéletes volt - az elején. Azt hittük, hogy ő meg én együtt leszünk örökkön-örökké.
Aztán a szivárványos napok helyét átvették a szürke hétköznapok, és csak számlák érkeztek a postaládába a szerelmes levelek helyett. Már nem volt pillangó a gyomorban, és a tűz, ami nemrég még lángolt, már csak úgy parázslott, mint a péntek délutáni grillezés maradék hamuja este tizenegykor.

Hónapokig küzdöttünk egymásért, próbáltuk kitalálni, hogy mi lehet a baj, mit és hol rontottunk el. De nem jöttünk rá. Aztán egy jó fél évvel később, miközben egy kávézó ablakából bámultam kifelé, ráeszméltem: elveszítettük saját magunkat a kapcsolatunkban.

Megértettem, hogy:

  • El kell fogadnom, hogy ő is ember, aki vágyakozik, és célokat tűz ki maga elé - ami a saját személyiségfejlődését szolgálja. Az motiválja, hogy a saját álmait valóra válthassa.
  • Tiszteletben kell tartanom, hogy ő egy különálló személy - nem kell, hogy folyamatosan "egyek" legyünk, mert akkor szépen lassan elsüllyedünk egymásban - ahelyett, hogy felemelkednénk.
  • Azért leszek valakinek a társa, hogy boldogabbá tegyem - ahogyan ő is ezt teszi velem -, nem azért, hogy helyettem élje az életemet.
  • Fel kell ismernem, hogy egy kapcsolatot két személy és három személyes névmás alkot: én, te, mi. Nem csak én, nem csak te és nem csak mi.

A legnagyobb hiba az volt, hogy elfelejtettük, hogy önálló emberek vagyunk, saját álmokkal. Miközben foggal-körömmel küzdöttünk, hogy megteremtsük a "közöst", nem vettük észre, hogy szépen, lassan elvesztünk egymásban. Eltűntek azok a dolgok az életünkből, amikért akkor dolgoztunk, mikor egyedül voltunk.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/weerapatkiatdumrong/Weerapatkiatdumrong

Így, mint egy néma, gyilkos kór a szervezetben, lassan megölte egymást két szerető szív: megszűnt létezni a nő és a férfi, létrejött kettőnk keveréke, az önmagukat elvesztett boldognak tűnő pár. Elmúlt a varázs.

Mert lehet a cél közös - sőt kell is -, de ha valamelyik fél csak egy picit is úgy érzi, ez nem az ő útja, akkor kezdődik el a lassú és kegyetlen őrlődés, a "Mit adtam fel érted?"

Mert igaz, hogy a szerelemben eltűnik az én, megszűnik az ego, de nem mindegy, hogy mekkora mértékben. Változunk, formálódunk, csak közben fel sem tűnik, hogy ha nem vigyázunk, akkor elveszik belőlünk az a valaki, akibe a másik valaha beleszeretett.

Némán, csendben felőrlődtünk - és ezzel együtt a kapcsolat is. Ahelyett, hogy tiszteletben tartottuk volna az egyetlen istenadta dolgot, ami megkülönböztet minket az állatoktól: a szabad akaratot, a saját életet és álmokat. Megtanultam, hogy csak akkor teljesedhetsz ki valakiben, ha a saját utadat sem felejted el járni. A szerelmes hernyó sem feledkezik meg pillangóvá válni, csak azért, mert csúszómászóként is boldog.


Nyitókép: iStockphoto

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.