Vannak álmok, amiket nem szabad megvalósítani...

Kisgyermekkoromtól fogva mindig azt mondta nekem anyukám, hogy én "ennél" többre vagyok képes, mert bennem több van. Jó, jó, de mi az a több?

Már az én generációm is olyan szerencsés helyzetben volt, hogy nem azon kellett töprengenünk, hogy miként meneküljünk meg az éhenhalástól és a mélyszegénységtől. Nem. Nekünk már voltak lehetőségeink, álmodozhattunk, lehettek nagy céljaink, kitárult a világ, és elhittük, hogy BÁRMI lehet belőlünk. Aztán mégis nagyon sok ismerősömből BÁRCSAK ember lett. Akik magukban azon keseregnek, hogy bárcsak más úton indultak volna el annak idején. Mert a magasztos "Valósítsd meg az álmaidat!" eszme végrehajtása előtt rá kellett volna jönniük, hogy mi is az a csodálatos dolog, amit el szeretnének érni.

Forrás: Getty Images/Geber86

És ugye minél hamarabb neki kell esni az álmok megvalósításának. Aki nagyon profi, annak már általános iskolában van egy elképzelése, és már olyan középiskolát választ, ahol ezt az irányt tudja erősíteni. Gimi után pedig már teljesen egyértelműnek kell lennie, hogy "Mileszelhanagyleszel?!"

Hát én 18 éves koromban egy hónap alatt akartam lenni grafikus, tetoválóművész, olimpikon, agysebész, és Hawaii-on szörfoktató. Annyi minden érdekelt, és több olyan terület is volt, amihez mutattam némi affinitást. És ugye tudjuk, hogy ha elég keményen dolgozunk, akkor ez már elég alap ahhoz, hogy meghódítsuk a világot. Engem mondjuk teljesen magával ragadott ez az álmodozósdi, és el is tévedtem képzeletem fellegei között. Közben elkezdtem ócska helyeken dolgozni, aprópénzért. Csak addig ugye, amíg valóra nem váltom az eheti vadonatúj álmomat...

Aztán szerencsére sikerült ráébrednem, hogy becsapós dolog az álmaink kergetése. Mert tényleg rengeteg olyan terület, pozíció, életmodell van, ami vonzó lehet. Viszont ezek csak a távolban délibábként ragyognak előttünk, és azt látjuk, hogy van, aki nagyon jól érzi ott magát.

Forrás: Getty Images/Nicolas Hansen

De azért nem árt belegondolnunk, hogy az aranyérmes olimpikon - akit épp nagyon irigylünk - hosszú éveken át járt hajnal négykor edzeni (hétvégén is). Utasított vissza ezer meg egy baráti sörözést, és tartott szigorú étrendet, akkor is, ha már nagyon benyomott volna egy sajtburgert. Mindennek a tetejébe ő ezt a sok áldozatot úgy hozta meg, hogy közel sem lehetett biztos benne, hogy pont ő lesz a szerencsés, akinek majd a Himnusz szól. De neki akkor is megérte volna, ha nem lett volna belőle sztársportoló. Mert ő ezt szereti csinálni. És bizony ez a kulcskérdés. Te mit szeretsz annyira, hogy megérné áldozatot hoznod pusztán azért, hogy csinálhasd - akár fényes siker koronázza majd az erőfeszítéseidet, akár nem.

És nemcsak az olimpikonoknak kell rengeteg kellemetlen áldozatot hozniuk, hanem az orvosoknak, az étteremtulajdonosoknak, a színészeknek, a marketingeseknek, a mérnököknek, a grafikusoknak - és még sorolhatnám.

Minden szakmának megvannak az árnyoldalai.

Csak ami az egyiknek kihívás, az a másiknak kínkeserves szenvedés. Gondold végig, hogy mik azok az áldozatok, amiket te könnyebben képes vagy meghozni! Ehhez először saját magadat kell megismerned. A saját határaidat, korlátaidat. Mert igenis vannak! Van olyan, ami nem neked való. Nem szabad olyan hegyet megmászni, aminek a csúcsán nem vár téged boldogság. Akkor sem, ha a korszellem szinte belehajszol, hogy minél előbb találd meg azt, ami boldoggá tesz, hogy elérhesd a célod!

Forrás: iStockphoto/francescoch

Pedig ez nem verseny. Nem vagy elkésve, ha érettségi után még nem tudod, merre tovább, de még akkor sem, ha diplomával a kezedben úgy érzed, te mégsem ezt szeretnéd. Ez csak az önmegismerési folyamat része. Az is haszon, ha már biztosan tudod, mit NEM szeretnél. És ami a legfontosabb:

meg kell tanulni elengedni azt, ami valójában nem neked való.

Nekem szerencsére sikerült megtalálnom a nekem való álmot, és már tudok azért dolgozni, amit tényleg szeretnék. És azóta minden sokkal könnyebben megy. Legalábbis én úgy érzem.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?