A vadászból préda lett, és a férfi megadta magát a szerelemnek

Ráadásul ezek a lányok még csak unalmasnak vagy butának sem voltak mondhatók, úgyhogy a férfi melle joggal dagadt a büszkeségtől és a tesztoszterontól. Egészen négy évvel ezelőttig.

Egy borongós novemberi napon nem volt ideje otthon megreggelizni, így egy hirtelen ötlettől vezérelve megállt egy teljesen ismeretlen pékségnél. A sorban egy vékony, fehér inget és szűk farmert viselő nő állt előtte. Derékig érő, dús haját copfba fogta, így kiváló rálátás nyílt lehetetlenül karcsú derekára és gömbölyű fenekére.

- Igen, uram? - hallotta az eladó türelmetlen hangját. Valószínűleg marha módjára elbambult, és nem először teszi fel a kérdést. A nő elhaladt mellette egy papírpohárnyi espresszóval, majd kuncogva rákacsintott.

- Öhm, eeegy sajtos szendvicset kérek. És egy hosszú kávét tejjel. Elvitelre.

Mégis mi volt ez?! Utoljára legfeljebb általános iskolában volt rá ilyen hatással egy lány. Ő szokta elbűvölni a gyengébbik nemet, és nem fordítva. Odakint a nő a teraszon mosolyogva kortyolgatta a kávéját. Tekintetük összetalálkozott.

- Látom, ön nem kezdő - szólalt meg Olivér, miközben a világ összes higgadtságát próbálta a hangjába préselni. - Megadja a számát, és megküzdünk egymással, vagy más préda után nézzek?

A nő arcán elégedettség tükröződött. Elővett egy tollat a táskájából, váratlanul a férfihoz lépett, majd megfogta a tenyerét. Olivér észrevétlenül nyelt egyet. Beleírta a számát, majd hozzátette:

- Vasárnap szabad vagyok - suttogta biztatóan.

- Mondja, a kávén kívül szeret mást is?

- Ó, én sok mindent szeretek. Magának kell kitalálnia.

Olivér arcán alig látható mosoly suhant át.

- Akkor a fantáziámra bízza magát. Értem. Nem fog csalódni.

A nő leplezetlen kíváncsisággal, jó lassan végigmérte a férfit.

- Szerintem sem. Viszlát vasárnap.

Mindez éppen négy éve történt. Olivér lustán legeltette a tekintetét a készülődő kedvesén. A nő tudta, hogy elegánsan kell felöltöznie, viszont abban is biztos volt, hogy nem vacsorázni indulnak. Annál neki több kellett egy évfordulóra. Térdig érő, fekete szoknyát és hófehér inget húzott, hozzá csillogóan elegáns magassarkúval. Szoknyáját egy vékony övvel fogta össze, kiemelve karcsú derekát. Hosszú tincseit szabadon hagyta.

Olivér felsóhajtott, mint minden egyes alkalommal, mikor Emíliából csak úgy áradt ez a megfoghatatlan vonzerő. Egy része folyton azt súgta neki, csoda, hogy egyáltalán vele van még. És az sem véletlen, hogy nem erőlteti a házasságot. Tehetetlennek érezte magát egy olyan hatalmas erővel szemben, amelyet képtelen volt birtokolni. A szíve, a lelke már a nőé volt, attól az elátkozott és varázslatos pillanattól fogva, hogy azon a szürke, őszi napon találkoztak. Csak reménykedni tudott, hogy nem töri össze.

Nyitókép: Shutterstock