Zavar, hogy a 30 éves fiam szingli, ezért eldöntöttem: keresek neki barátnőt

A lányommal egy étteremben vacsoráztunk, amikor halkan odasúgtam neki: "Nézz balra, de ne bámuld meg nagyon!" Nem értette, mire gondolok, hiszen ő balra csak egy nyugdíjasokból álló társaságot látott. "Mit nézzek azon a csoport öregen?"- kérdezte vissza. "Nem, ott van az a szőke, csinos pincérnő, aki folyton mosolyog, pont jó lenne a bátyádnak. Mit gondolsz? Elkérjem a telefonszámát?" - kérdeztem suttogva.

A lányom annyira kínosan érezte magát, zavarodott arccal bámult rám. Majd végre sikerült kinyögnie valamit: "Anya hagyd, Feri tud magának is párt találni, nem kellesz hozzá. Foglalkozz inkább magaddal."

Nem tudtam túltenni magamat a dolgon, de nem szóltam semmit, mégis olyan hangosan járt az agyam, hogy hallani lehetett a gondolataimat. Nem is figyelek a lányomra, ő magából indul ki, ő ezt nem értheti, neki mindig olyan egyszerű társat találni. Fél füllel hallgatom, ahogy beszél valamit a munkájáról, de a szememet a pincérnőn tartom. Csodálom, milyen ügyes, hogy suhan az asztalok között, és látszik, mennyire élvezi azt, amit csinál. Igazi főnyeremény.

Egy remek ötlet jutott eszembe: le kellene fotóznom a lányt és elküldeni a fiamnak. Na jó, csinálok egy képet, el is küldöm Ferinek, azzal az üzenettel, hogy: "Nézd, kit talált neked az anyukád!" A lányom rám szólt, hogy tegyem már el a telefonomat, és figyeljek rá. Nem értem, miért nem fogja fel, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint az ő munkahelyi nyavajgása.

Harminc éves a fiam, nem lakik otthon, néha jár csak haza, de akkor hozza a szennyesét is. Jóképű, szakállas, vicces és nagyon okos férfi, tiszta apja. De valamiért nincs szerencséje a nőkkel, mindig hisztis cafkákat talál. Már annyira elege van, hogy inkább szingli szeretne maradni - legalábbis nemrég ez csúszott ki a száján, és szerintem komolyan gondolta. Itt az ideje, hogy a kezembe vegyem az irányítást.

Nem is értem mi a baj azzal, hogy én választom ki a fiam barátnőjét. A múltkor, amikor nálam járt, tudtam, hogy a csinos szomszédlány egyedül van otthon, ezért átküldtem, hogy kérjen már egy kis cukrot a délutáni süteményhez. Végül kiderült, hogy nem volt egyedül, az új barátjával töltötte a hétvégét.

Elég rosszul jött ki a szituáció, pláne, hogy Feri is rájött a turpisságra. Kikérte magának, hogy miért szólok bele az életébe, és valahol meg is értem, hiszen valóban semmi közöm hozzá. De akkor is úgy gondolom, hogy ennek a párkapcsolat ügynek pontot kell tenni a végére, és Feri már annyit csalódott, hogy teljesen elveszett a hite. Nem nyitott, nem kezdeményez, rá sem néz a nőkre, mintha tudatosan kikapcsolta volna a fejében a csaj gombot. Ezt anyaként végignézni rettentő fájdalmas, egyben igazságtalannak érzem, hogy egyedül van szegény. Szóval, nem álltam le.

Legközelebb megkérdeztem a fiatal fitneszedzőmet, hogy itt lakik-e a közelben, hátha jó lesz a fiamnak. A nő bólintott, én pedig tovább kérdezősködtem:

- És egyedül?

- Nem, a barátommal - felelte.

A francba - futott át az agyamon. Jó, nem baj, majd jön más. Kitaláltam, hogy elviszem a fiamat a kedvenc éttermembe, ahol a pincérnő is dolgozik, hiszen ki tudja, talán ő lesz a tökéletes nő. Azt mondtam neki, hogy valami nagyon fontosat szeretnék megbeszélni, ezért estére egy vacsorát beszéltünk meg. Szerencsére már rég elfelejtette, hogy innen küldtem neki a fotót a felszolgáló lányról. Miután a hölgy felvette a rendelésünket, megkérdeztem a fiamat: "Na, mit gondolsz?" Fel sem nézett a telefonjából, majd az orra alól csak annyit dörmögött: "Anya, tudom mire készülsz, állj le!" Próbáltam visszafogni magam, ezért az este folyamán nem hoztam fel többet a dolgot, de azért persze figyeltem.

A lány elképesztően kedvesen mosolygott Ferire, de ez nem meglepő, hiszen iszonyú jóképű - bár az is igaz, hogy ez a lány mindenkivel kedves, szóval ebből még nem érdemes következtetéseket levonni. Később aztán kimentem a mosdóba, és mire visszatértem, arra lettem figyelmes, hogy a fiatalok kedélyesen cseverésznek, a fiam szellemeskedik valamit, a lány meg nevetgél. Persze, azonnal szétröppentek, amint megláttak, én meg igyekeztem úgy tenni, mint aki nem észlelt semmit. Végül kifizettük a számlát, majd távoztunk. A fiam arcán letörölhetetlen vigyor cikázott, de nem szólt semmit, csak csendben sétált mellettem az autóhoz. Nem bírtam ki, muszáj volt megkérdeznem:

- A pincérlány miatt somolyogsz, kisfiam?

- Nem... - válaszolta szűkszavúan, de továbbra is csak mosolygott.

- Haragszol anyádra, amiért megint csőbe húzott?

- Nem...

- Ugye, hogy nem volt rossz ötlet idejönni? - kérdeztem lelkendezve, mert láttam, hogy ezzel a lánnyal mintha tényleg lenne valami.

- Nem, anyukám, valóban nem... - ismerte el foghúzva.

- Esetleg fogsz valami mást is mondani ezzel a témával kapcsolatban ma este, minthogy "nem"?

- Nem... - majd a szemembe nézett, és meg is válaszolta minden kérdésem. A szeme mosolygott, és újból felcsillant benne az a pajkos vidámság, amit hosszú évek óta nem láttam már.

Nyitókép: Shutterstock