Hová tűntek a jó pasik?

Tisztázzuk az elején: a jó pasialatt nem az őrjítően jóképű, kigyúrt, kockahasú csávót értem, aki tele van pénzzel és a Bahamákra visz nyaralni. Nem is a Sugar Daddy-ket, akik eltartanak és látszólag arany életet biztosítanak. Szó sincs erről. Jó pasi alatt azt a férfit értem, aki külsőleg vonzó (legalábbis számomra) és a megfelelő belső értékekkel is rendelkezik. Tudjátok, csak a klasszikusok: őszinteség, megbízhatóság, intelligencia, érzelmi stabilitás és nem árt néha egy kis humor. Így leírva a legegyszerűbbnek tűnik a világon, de a gyakorlatban mégis megbukik rajta a férfiak 99%-a.

Én még azokra a régi vágású férfiakra bukom, akik igenis képesek felelősséget vállalni, képesek őszinte érdeklődéssel egy másik ember felé fordulni, udvarolni és olyan társként részt venni a hétköznapjaiban, akire lehet támaszkodni. Nekem fontos, hogy egy férfi az a típus legyen, aki a jég hátán is megél és nem az anyagiak miatt, hanem azért, mert egy nő szerintem egy ilyen férfi mellett érzi magát igazán biztonságban. Vállalom, hogy fontos, hogy külsőleg is tetsszen, ahogy a férfiaknak is baromi fontos, hogy egy nő szép, mutatós és vékony legyen (lehetőleg nagy mellekkel).

Ilyenkor következnek általában azok a megjegyzések, hogy túl magasak az elvárásaim és ne csodálkozzak azon, hogy még egyedül vagyok. Szerintem viszont az normális elvárás, hogy szeretnék külsőleg és belsőleg is vonzódni a páromhoz. Elég elkeserítő, hogy a normális emberi értékek manapság magas elvárásoknak számítanak. Persze lehet kompromisszumot kötni, de melyik férfi akar egy olyan nő mellett élni, aki valójában többre vagy másra vágyik? Akkor meg jön a megcsalás, a hazugságok, az érzelmi hullámvasút. Köszönöm szépen, abból én nem kérek, akkor jobb inkább egyedül.

Védelmemre szóljon, hogy ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. Sok nő ismerősöm teszi fel a kérdést: Mégis hova tűntek a jó pasik? Sok nő panaszkodik arról, hogy nem is találkozik olyan férfival, aki tetszene nekik. Hol bujkálnak? Hogy nem a Tinderen vannak, az is biztos, vagy legalábbis ritkák, mint a fehér holló. Viszont akkor hol lehet velük összefutni? Kezdem néha azt hinni, ezek a típusú férfiak kihaltak, már foglaltak vagy talán csak az én képzeletemben léteznek.

Én csak olyanokkal találkozok, akik bár jóképűek és vonzóak, nem akarnak elköteleződni, nem lehet velük normálisan beszélgetni vagy éppen csak magukkal vannak elfoglalva. Udvarolni nem akarnak, a cél minél hamarabb eljutni a hálószobáig. A másik csoport pedig a jófej srácok, akik cukik, kedvesek, udvariasak, értelmesek és még kíváncsiak is rám, de nem tetszenek külsőleg és nincs köztünk kémia sem. Ilyenkor vérzik a szívem, hogy miért nem tudok beleszeretni egy ilyen srácba, de nem megy és nem akarok hazudni se nekik, se magamnak.

Mielőtt az arcomba vágnátok, tisztában vagyok vele, hogy nekem is nagybetűs nővé kell válnom ahhoz, hogy a nagybetűs férfit bevonzzam az életembe. Hallottam a hétvégén egy mondatot, ami nagyon elgondolkoztatott: „Nem azt a társat vonzzuk be az életünkbe, akire vágyunk, hanem amilyen szinten vagyunk." A másik fél valójában mindig csak egy tükör számunkra, ezért is tolják mindenhol annyira az önszeretet. Hisz ha szereted magad, a világ is ezt fogja visszatükrözni.

Társat sem nyilván csak a Tinderen érdemes keresni, hanem a való életben: a strandon, a konditeremben, egy tanfolyamon, egy új közösségben. Én azt gondolom, hogy az igazán jó értékrenddel rendelkező, hús-vér férfiak inkább ilyen helyeken találhatók meg, de javítsatok ki, ha tévedek.

Kezdőkép: Shutterstock