Férfivélemény: Kikészítesz a kényszerű beszélgetésekkel

Biztosan mindenki fel tudja idézni azokat az időszakokat, amikor valakivel hajnalba nyúló beszélgetéseket folytatott. Csak ott akart lenni a másik közelében, és a másik személy életének a szerves részévé akart válni. Az én esetemben ez főképp a tinédzser szerelmek velejárója volt - és szerintem nagy általánosságban másoknál is így van. Egy olyan korszaké, amikor még jóval kevesebb felelősség nyomja a vállainkat, hiszen a tanulás és esetleg a sport mellett van időnk teljesen szabadnak lenni, és azt csinálni, amit csak szeretnénk. Aztán, ahogy telnek az évek, és a felnőtté válás terhei a vállunkra nehezednek, már nem zsonglőrködünk olyan könnyen az időnkkel. Munka, még több tanulás, barátok, család, szerelem és még ki tudja hány dolog jön, amiknek valahogy időt kell szentelnünk.

Az elfoglaltságok száma nő, de az a romantikus nosztalgia, ami arra sarkallt minket, hogy egy rózsaszínködös kapcsolatban minden időnket egymással töltsük, nem feltétlenül akar szűnni, ezért marad az arany középút: ha együtt nem is tölthetünk minden időt, legalább használjuk ki a modern technológia adta lehetőségeket. Hiszen ott a millió üzenetváltásra, képcserére, sztorizgatásra alkalmas app, vagy csak a „régi módi" telefonálás, ami segít abban, hogy a napunk legapróbb történéseit is azonnal megoszthassuk azzal, akivel a leginkább szeretnénk.

Nem az a fajta férfi vagyok, aki tőmondatokban kommunikál, és csak akkor szólal meg, ha létfontosságú mondanivalója van. Témától és hangulattól függ, hogy éppen szószátyárként öntöm ki magamból a gondolatokat, vagy csak csendben figyelek, és a megfelelő időben tömören fejtem ki valamiről a véleményemet. Talán elmondhatom magamról, hogy hajlamos vagyok a spektrum mindkét oldalán mozogni. Azt viszont sosem szerettem, amikor kényszerből kellett tovább folytatni egy beszélgetést. Éppen ezért okozott nehézséget olyan nőkkel kapcsolatban lennem, akik úgy érezték, hogy a nap minden órájában beszélnünk kell, akkor is, ha nem volt kifejezett téma vagy mondanivaló a szavak mögött.

Ami tinédzserként még ment, sőt elengedhetetlennek érződött, az mára teljesen abszurd teherré vált számomra. Nincs igényem és időm arra, hogy a nap minden órájában, sőt, akár minden nap beszéljünk, ha épp nincs miről. Egy ennyire felgyorsult világban mindenkinek megvan a maga ügyes-bajos élete, amit üres szavakkal feltölteni – vagy inkább túltölteni – fölösleges. Egymásnak fontos, egy hullámhosszon mozgó emberek sokszor szavak nélkül is megértik egymást, akkor miért félnek ennyire sokan attól, hogy ha nincsenek folyamatos kontaktban a másikkal, elsodródnak egymástól?

Félreértés ne essék, mint azt írtam, a kommunikáció a kulcsa szinte mindennek, ezért nem szabad elhanyagolni, de ennek az is része, hogy képesek vagyunk megkülönböztetni az üres szavakat a tartalmas eszmecseréktől.

Nyitókép: Shutterstock