A lényeget keresd! Nem a dekoltált blúzomban fogod megtalálni, sem az égig gyöngyöző nevetésemben. A szavaim között se kutasd! A múltamban sem, amely olyan, amilyen, megváltoztathatatlan - és a remélt jövőben sem. A rólam szóló történetekben, pletykákban sem leled majd meg, amit látni szeretnél. Amit tudni szeretnél... Mert amire kíváncsi vagy, ott van a szememben.
Én sem a cipődet nézem, és nem azt, hogy megfelelően áll-e a hajad. Nem az inged félregombolását faggatom, és nem a dzsekiden árulkodó meszelt fal nyomát kérdezgetem arról, hogy mit érzel. Nem figyelem, kopott-e az öved vagy maradt-e borotvahab a füled cimpáján, hiszen mindez csak egy részlet belőled, és én a valóságot akarom. A szemedbe nézek. Abba a sötét, húzott szemzugú igazságalagútba, amelyben valamikor a szerelem fénye lobbant meg, mikor megláttál.
Sok idő eltelt, és te nem tanultad meg ezalatt sem, hogy soha ne a külső dolgokat nézd. Ne az alapján ítélj, ahogy mások látnak minket, engem, téged! Hát olyan nagy súlya van a múltnak, hogy megtaposhatja a jelent és sutba vághatja a jövőt? A jövőnket? Olyan fontos a körülöttünk lévő világ véleménye vagy reakciója, hogy ilyen jelentőséggel bírna?
Bele mersz nézni a szemembe? És ha igen, látod-e mindazt, ami csak neked szól, csak a tiéd? A puszta és meztelen igazságot? Látod-e a lelkemet? Le mersz-e merülni a mélységekbe? Hiszel abban, hogy nem a külvilágnak kell irányítania az életünket, hogy nem az számít, amit mások gondolhatnak, tehetnek velünk - vagy ellenünk?
Látom rajtad: félsz mélyen a szemembe nézni, mert megrettent, amit ott láthatsz, bármennyire is vágysz rá titkon. Mert szeretve lenni is felelősség, egyfajta teher. A helyén kell kezelni. Minél mélyebbre merülsz benne, annál jobban megérint. Csakhogy a szerelmet nem lehet kidekázni. Nem mi határozzuk meg a mértékét.
Kordában sem tartható, maximum el lehet bújtatni az elvek mögé. Aztán remélheted, hogy csökken vagy meg is szűnik, de tudod, hogy mindez csupán önáltatás. Hiába teszel úgy, mintha nem lenne, hiába sorakoztatsz fel észérveket és azokat a fránya elveket, mégis érzed, hogy ott van. Takargathatod a mindennapi teendőkkel, próbálhatsz másfelé nézni, mégis...
Mikor egyedül vagy este, mikor behunyod a szemed, csak a szememet látod magad előtt. Előjön a lelked mélyéből, és szembe kell nézned a csupasz, véleménymentes, elvtelen igazsággal: szeretsz, és szeretve vagy. Ez pedig teher. Nem mindenki bírja. Aki nem, az áthárítja az okot a világra, amiért nem vállalja ezt. Ezért nézed csak a felszínt, csak a külsőségeket - mert rettegéssel tölt el a felismerés: vállalnod kellene. De talán még nem mered.
Mégis azt mondom, vedd a bátorságot: nézz a szemembe! Merj látni!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.