Miért nem írunk már szerelmes leveleket?

Most is emlékszem rá, milyen hevesen vert a szívem, mielőtt kinyitottam a postaládát: vajon ott lesz-e a boríték azzal a jellegzetes kézírással. Annyiszor olvastam anno a szerelmem leveleit, hogy szinte kívülről tudtam, és most is az orromban érzem a papír fanyar illatát, amit olyan jó volt szagolgatni.

Ha megkérdezed a barátaidat, ismerőseidet, ők mikor írtak utoljára szerelmes levelet, lehet, hogy értetlenkedve fognak rád nézni, mert el sem tudják képzelni, hogyan juthat az eszedbe ilyesmi. Vagy elkönyvelnek valami rózsaszín lelkű hölgyeménynek, akinek hollywoodi elképzelései vannak a párkapcsolatokról. Ez azért van így, mert ez az egykor szép szokás szinte teljesen kihalt ebből a digitális világból, ahol az érzelmek és élmények kifejezésre emodzsik szolgálnak.

Ma emailek, Facebook, Viber és Twitter üzenetek vannak a papírra írt levelek helyett. Amik egyrészt személytelenek, másrészt sokszor félreérhetők. A 21. században minden, így az egymás közötti kommunikáció is iszonyú gyorsan történik: bepötyögjük a másiknak szánt sorokat, amit csak lehet, lerövidítünk, hangulatjellel pakoljuk tele a mondanivalónkat, aztán rányomunk a 'Küldés' gombra.
Az egész művelet rapid, hiszen a címzett azonnal megkapja az üzenetet. Nincs várakozás, izgulás, postaláda nyitogatás, és hiányoznak azok a pillanatok, amikor bevackoljuk magunkat a takaró alá, és újra meg újra elolvassuk a kedvesünktől kapott irományt.

Néhány hete vibereztem egy helyes pasival, a harmadik randit szerveztük. Valami olyasmit írtam neki, hogy nekem teljesen mindegy, mit csinálunk, a lényeg, hogy együtt legyünk. A válasza csak egy "Aha" és egy vicsorgó szmájli volt. Annyira leforrázott a minimál reakciója, hogy majdnem elbőgtem magam, és tönkre is vágta aznapra a hangulatomat...

Miért küldte nekem ezt a vicsorgó fejet? Mit jelent az "Aha"? Valami rosszat mondtam? És ennek így együtt mi értelme? Utólag persze megtudtam, hogy épp a főnökével ebédelt, és gyorsan vissza akart írni valamit - de akkor már bennem volt a tüske.

Elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha visszarepülhetnék kicsit a múltba. Ez a "párbeszéd" soha nem zajlott volna le köztünk azokban az időkben, amikor a levelek, lapok és üzenetek többségét még kézzel írták. Akkor az udvarlóm előbb elfogyasztotta volna az ebédjét, és csak ezután következett volna a levélírás, nem sietve, nem kapkodva, hanem megadva a módját.

A szöveges üzenetváltás megkönnyíti a gátlások levetkőzését - talán túlságosan is. Szinte repül az idő, amikor csetelünk, és gyorsabban írunk, mint ahogy gondolkodunk. Ha pedig virtuális ismerkedésről van szó, hamar kialakul egy másfajta "intimitás" két ember között, és ennek köszönhetően a kapcsolatok jelentős része szexszel kezdődik. Bár nem lenne helytálló kijelentés, hogy a modern kor emberéből kiveszett a romantika, de az biztos: leáldozott a papíralapú szerelmes levelek csillaga. Pedig feledhetetlen emlékeket őriznek életünk egyik legcsodásabb szakaszáról.

A "szeretet" szó különféle emóciókat, állapotokat mutathat, és nem korlátozódik csupán a másik személy iránti vonzalomra. Az én kedvenc szeretet típusom csendes és szerény: a barátnőm, aki felugrik hozzám egy doboz sütivel, a keresztfiam, aki szívből jövő, cuppanós puszit nyom az arcomra, az anyám, aki mindig türelmesen meghallgat.

A szeretetet ünnepelni kell, és azt gondolom: a levélírás például igazán méltó módja az érzelmek kimutatásának. A papírra rótt soroknak lelkük van.

Nyitókép: Shutterstock