Ha szeretsz, akkor nem beszélsz vele többet! - Miért ne kutass a másik telefonjában?

Számtalan beszélgetésre emlékszem, amikor a barátaim azt ecsetelték, hogy ezért vagy azért, de muszáj volt belenézniük a párjuk telefonjába. Mindannyian igazi Sherlock Holmesnak hitték magukat, pedig mindegyikük kapcsolatának ez okozta a vesztét.

„Épp csak rápillantottam..."

Épp akkor néztél a képernyőjére, amikor Gizike üzent neki? Hidd el, még ő sem fogja elhinni neked. Ez a játszma igen veszélyes, mert egyáltalán nem arról szól, aminek álcázva van.

Nincs szükség arra, hogy megmagyarázzuk és elhitessük magunkkal, hogy a kutakodásunknak volt oka. Ha nem bízol sem benne, sem magadban, akkor csekkolni fogod a telefonját, bele fogsz nézni a beszélgetéseibe, és ez hosszú távon meg fogja mérgezni a kapcsolatotokat.

„Miért kell vele beszélgetni?"

Ha félreértelmezünk egy üzenetváltást, az legtöbbször azért van, mert félre akarjuk érteni. A zöld szemű szörny ilyenkor akcióba lendül, és olyan történeteket kreál a fejünkben, melyeknek semmi köze a valósághoz. Végül sértett kisgyerekké változunk, és vagy nekiesünk a partnerünknek, vagy a hallgatás és a bűntudatkeltés kettősét választjuk. Ha visszagondolok – mivel én sem vagyok kivétel –, én sokszor inkább az utóbbi viselkedést tanúsítottam. Hiába tudtam, hogy sokkal egyszerűbb lenne megbeszélni, mégsem jöttek a szavak. Talán közrejátszott az is, hogy szégyelltem magam a tettem miatt.

„Láttam, amit láttam!"

Mégis mit láttál? Csupán azt, hogy két ember beszélget egymással. Fontos, hogy nem arról van szó, amikor egy üzenetváltásból egyértelműen látható az érzelmi megcsalás, hanem amikor valaki egyáltalán nem tartja tiszteletben a partnere magánéletét.

Gondoljunk bele abba, hogyan reagálnánk mi fordított esetben. Ha a társunk kiakad, az nem azért van, mert tetten értük, hanem mert átléptünk egy határt. Ellenben sokan félreértik a másik reakcióját, és csak azért is beleállnak a konfliktusba.

„Ha szeretsz, akkor nem beszélsz vele többet!"

Végül előhúzzuk a „ha szeretsz, akkor megteszed értem, amit mondok" nevű játszmát, amivel „öngyilkosságot" követünk el. Megtanultam, hogy értünk senki sem fog megváltozni.

Meg kell magunktól kérdezni: mi hiányzik belőlem, ami vélhetően megvan abban, akire féltékeny vagyok? Az első lépés, hogy önmagunkkal foglalkozunk, és se időnk, se energiánk ne legyen másokhoz hasonlítgatni magunkat. Ám, ha mégis ezt az utat választjuk, akkor záró gondolatként lenne egy tanácsom: ha már nem fog beszélni Gizikével, akkor jön Marika, Klárika, és végül sosem tanulunk meg bízni sem a partnerünkben, sem pedig saját magunkban.