Azt hittem, felnőtt vagyok, de valójában még csak papíron voltam az

18 évesen azt hittem, hogy felnőtt vagyok. Papíron az is voltam, de a szüleim azt mondták, hogy maradjak minél tovább gyerek. Amint belekóstolok a nagybetűs életbe, utána már nem lesz visszaút. Arra vágytam, hogy a magam ura legyek, hiszen nekem már ne mondja meg senki, mit csináljak, mivel felnőtt vagyok. Papíron.

Leérettségiztem, felvettek az egyetemre, megszereztem a jogosítványomat és elkezdtem dolgozni az első munkahelyemen. Mi ez, ha nem a felnőtt élet? Igaz, közben otthon laktam, a szüleim fizették a kaját, a rezsit, igazából mindent. A megkeresett pénzemet szórakozásra költöttem. És azt hittem felnőtt vagyok, akkor még nem tudtam, hogy csak papíron voltam az.

Nem akartam, hogy bárki beleszóljon az életembe, főleg nem a családom. Sosem lázadtam, harmonikusan éltünk otthon, de amint nagykorú lettem, úgy éreztem, hogy a szüleimnek semmi köze az életemhez, hiszen felnőtt vagyok. Papíron.

Tényleg jól tettem-e, hogy próbáltam kizárni őket az életemből? Nem. Hiszen ott álltam és azt gondoltam, mindent tudok a felnőttek világáról, de rá kellett jönnöm, hogy igazából semmit sem tudok. Nem tudtam semmit az adókról, nem tudtam kitölteni egy csekket, a közmű befizetésről sem hallottam semmit korábban, azt se tudtam, hogyan kéne biztosítást kötnöm és hogyan kéne jól befektetnem a pénzemet. De tudtam a másodfokú megoldóképletet és nagyon jól elemeztem verseket... de, hogy ennek mi értelme volt, semmi. Itt jöttem rá, hogy nem vagyok felnőtt, csak papíron.

Teltek az évek és egy idő után leesett a tantusz, hogy a korábbi problémáim csak apróságok voltak a mostani kihívásokhoz képest. A húszas éveim közepén járok és rájöttem, hogy nem szeretnék felnőtt lenni. Sokkal egyszerűbb volt az életem a mamahotelban. Elköltöztem, most már tudok csekket kitölteni, tudom, hogy kell a közüzemi számlákat rendezni, internetet befizetni, ismerem a lakásbiztosítás minden apró részletét, tudok adóbevallást készíteni, vagyis már hallottam róla és már a pénzemet is befektettem, az majd évek múlva kiderül, hogy ez jó lesz-e nekem. :) De felnőtt vagyok, és már nem csak papíron.

Ebben az életszakaszban kell a legnagyobb és legmeghatározóbb döntéseket meghoznom. Pedig az elején még azt se tudtam, ki vagyok én? Mit szeretnék csinálni? Merre tartok? Mi a célom? Szerettem volna jó döntéseket hozni, hogy jó irányba induljak, de közben full stresszben voltam, hisz honnan tudjam, hogy hosszútávon mi lesz jó nekem?

Bevallom, az én felnőttkorom kicsit zötyögősen indult, de mertem váltani és mostanra már a saját utamat járom. Teljes állásban dolgozom, van egy komoly párkapcsolatom és boldog vagyok. Boldog vagyok, hogy van egy társam, aki mindig, mindenbe támogat, aki a legjobbat látja bennem és motivál, ha azt érzi, nekem valamiért épp nincs önbizalmam. Boldog vagyok, hogy van egy munkám, amit szeretek csinálni.

Ha nekem hét évvel ezelőtt azt mondják, hogy ez a nagybetűs élet, elfogadom. Ha akkor elmondták volna azt, hogy ide göröngyös út vezet, akkor már nem biztos, hogy egyből igent mondtam volna rá. Hiszen még csak papíron voltam felnőtt, és azt hittem, minden olyan egyszerű a nagyok világában.

Mára tudom, hogy a szüleim miért mondták, hogy maradjak addig gyerek, ameddig csak tudok és ne akarjak gyorsan felnőni. De felnőttem és már nem csak papíron. Már szeretek a nagyok világában élni.

Nyitókép: Shutterstock