Nem a világvége, ha nem olyan a gyerek központi felvételije, mint vártuk

Előrebocsátom, hogy a lányom dicséretes ötös matekból, ami azt jelenti, hogy minden felelete, kis és nagydolgozata kivétel nélkül ötös volt a nyolcadik osztály első félévében, és így volt ez hetedikben is. Ám hiába a sok tanulás, a megszerzett tudás, a folyamatos stresszelés; a gimnáziumok nyílt napjain az egyébként barátságos igazgatók folyamatos figyelmeztetése, az, hogy mindenki csak erről beszélt, hatalmas nyomást helyezett rá, és úgy általában a végzős általános iskolásokra.

Aztán eljött a nagy nap, felkészülten, időben, bár remegve és gyomorgörccsel ment be a felvételire, amit végül nem érzett rossznak, és nem is lett az, sőt! A magyar kimondottan jól sikerült, de a matek... Amibe a legtöbb időt, energiát fektette, egyáltalán nem lett olyan fényes, mondhatni, átlagos. Nem erre számított, és mi sem erre számítottunk. Ő sírt, mi fogtuk a fejünket, hogy akkor most mi legyen? Van egy intézménylistánk, amire a lányom válogatta az iskolákat aszerint, amit ajánlanak, és amit a nyílt napokon tapasztalt. Estek ki nagyon jó iskolák, a rideg környezet, a merev igazgató, a barátságtalan tanulók, a rossz környék miatt, és kerültek fel a listára nagyon jó, de picit utazósabb, sokat követelő, ugyanakkor gyerekbarát gimik. De mindegyikhez kellenek a pontok - minél több! - a nagy érdeklődés miatt.

A lányommal pár napig értelmesen beszélni sem lehetett a témáról. Más szülőkkel egyeztettem, volt, akinek még jobban fájt a feje, mert a gyerkőc mindkét tárgyból jóval az elvárt alatt teljesített. A beszélgetések végére már nem is éreztem olyan vészesnek a helyzetünket. Összeszámoltam a tanulmányi eredményekből vihető pontokat - naná, hogy minden iskola mást kér és másképp számol! Mindegyik iskola vágyott szakára külön-külön összeadtam-kivontam-osztottam és szoroztam, közben a gyereket nyugtattam, hogy nem jött el a világ vége, semmi nem történik, ha nem az első helyre beírt suliba veszik fel, csak a harmadikra, elvégre mindegyiket ő választotta, mindegyikben tetszett neki valami. És nem, nem lesz 20 éves korára buta és hajléktalan azért, mert nem az első helyen jelölt gimibe fog járni, a pszichológus és az ofő is azt mondta, hogy nem ezen múlik a jövője, azt ő dönti el, és csakis rajta múlik, mi lesz belőle. Ha nekünk, a szüleinek nem hisz, mert „csak vigasztaljuk", akkor higgyen nekik!

Nagy nehezen megnyugodott, és közösen felállítottunk egy sorrendet, összeállítottuk az intézménylistát, amit azóta be is adtunk, kvázi piszkozatként, de úgy döntöttünk, nem változtatunk már rajta. Átgondoltuk, semmit nem vettünk ki, a legkeményebb diótól haladtunk visszafelé, egy helyen véletlenül megfordítottuk a szakok sorrendjét, de azt is úgy hagytuk, mert hiszünk benne, hogy semmi sem történik véletlenül, annak a sulinak ott a helye.

Minden anyatársamnak és apukának azt javaslom, akármennyire sokkolta a vártnál gyengébb eredmény, ne essen kétségbe, nyugodjon meg, és nyugtassa meg a gyereket is! Ne szidja, ne ijesztgesse, ne jajveszékeljen, hogy most mi lesz, mert mindenkinek lesz helye valahol.

Nyitókép: Shutterstock