Mostantól kettőnkért tartozom felelősséggel

Negyedik éve vagyunk együtt a párommal és már jó ideje foglalkoztatott minket a családalapítás gondolata, lévén, hogy a párom hét évvel idősebb is nálam. Korábban nem vágytam rá, hogy fiatalon anya legyek, de Bence mellett egy percig sem kételkedtem, hogy jó döntést hoztam.

Bence aznap reggel a szokásosnál korábban indult el otthonról, így az élet keresztbe tett a tervemnek, hogy azonnal megosszam vele a megérzésemet. Miután összeszedtem magam, lementem a közeli patikába. Egy lila hajú, furcsa kinézetű lány szolgált ki, aki bizonyosan nem tudta eldönteni, vajon az öröm vagy a frusztráltság dolgozik-e épp bennem, amikor remegő térdekkel, mégis leírhatatlan izgalommal kértem egy terhességi tesztet.

Ahogy hazaértem, rögtön megcsináltam a tesztet és döbbenten néztem az eredményt: két csík. Korábban úgy képzeltem, hogy nyomban örömkönnyek csorognak majd le az arcomon, ám ehelyett percekig csak meredten bámultam az apró vonalakra. Hosszasan analizáltam a csíkokat fentről lefelé, az átlátszóságukat, az eredmény bizonyosságát, majd végül mégis megjelent pár könnycsepp és a szívem hálával telt meg. Egy béna, giccses amerikai filmbe illett, amit utána tettem: kinéztem a nappali ablakán és könnyek közt, szipogva bámultam a havas erdei tájat. Boldogság költözött a lelkembe és alig vártam, hogy elmondhassam a férjemnek: kisbabát várunk.

Mire Bence hazaérkezett, egy picike dobozba helyeztem a terhességi tesztet, amit úgy nyújtottam át neki, mint egy ajándékot. Mindenre számított, csak erre nem: hatalmas öröm lett úrrá rajta, és én is mérhetetlenül hálás voltam, hogy a szívem alatt hordozhatok egy parányi életet, a gyermekünket. Egyből azért nem kürtöltük világgá a dolgot, még a családdal is csak kis idő elteltével osztottuk meg a hírt.

Tudatosan akartam megélni a terhességemet, teljesen tisztában akartam lenni mindennel, ami velem történik. Könyveket olvastam és cikkeket, rengeteget. Felvettük a kapcsolatot a környék egyik legjobb orvosával. Nemcsak a testi változásokat követtem nyomon, hanem mentálisan is elkezdtünk készülni a nagy pillanatra, a gyermekünk megszületésére.

Aztán egy reggel hatalmas félelem lett úrrá rajtam. Arra ébredtem, hogy a bugyimban a megszokottól nagyobb nedvességet érzek.

Ébresztettem Bencét, hogy valami óriási baj lehet. Hívtuk a doktornőt és tíz perc múlva már úton voltunk.

Ezek szerint egyáltalán nem voltam alapos: a tüneteimről semmi megnyugtatót nem találtam az olvasott cikkekben, valójában fogalmam sem volt, hogy mi lehet a bajom. A doktornő alaposan kikérdezett. Elmondtam neki a tüneteimet, ő pedig meg is vizsgált, majd felvázolta a helyzetet: ha nem kezelnénk időben ezt a problémát, az akár a baba életébe is kerülhet.

Elmondta, hogy bakteriális hüvelyfertőzésem lett, amely miatt pillanatnyilag még nem kell aggódnom, de ha elhanyagolnám, annak rossz vége lehetne. Az elém tárt lehetséges következmények sora teljesen ledöbbentett. Álmomban nem gondoltam, hogy egy elsőre jelentéktelennek tűnő tünet akár koraszülést vagy vetélést is eredményezhet. Máskor is volt már hüvelyfolyásom, ez igaz, de komolyabb következménye nem volt soha.

Megnyugodtam. Időben vettük észre és kezeltük a hüvelyfertőzést, így nem volt ok a további aggodalomra. Érzem, hogy jó kezekben vagyok és ez hálával tölt el. Néhány hónap van még hátra a terhességemből, de addig is nagyon oda fogok figyelni a testem jelzéseire.

Nyitókép: Shutterstock