Miért van az, hogy sokkal érzelmesebb vagy írásban, mint személyesen?

Amikor írásban beszélgetünk, nagyon érzelmes, szinte a csillagokat is megígéri, hogy lehozza nekem, de valamiért élőben hiába keresem azt a férfit, aki valójában ugyanaz, mint aki azokat az üzeneteket írja, bókol, megdícsér. Ha találkozunk, se bókok, se szép szavak, olyan közömbös. Miután még csak pár randin vagyunk túl, így egyelőre nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni.

Biztos csak izgul. Hallom másoktól. Ez már nekem is eszembe jutott, de élőben nem érzem azt, hogy feszengene, de az is lehet, hogy csak jól palástolja. Még olyan sokszor nem találkoztunk, ám mégis zavar ez az egész, - mintha két teljesen más énje lenne. Az egyik az odaadó, hős szerelmes lovagé, a másik viszont egy teljesen átlagos közömbös férfié, aki mondjuk egy kollégám is lehetne. Talán azért találkozom még mindig vele, hogy ezt az egészet megfejtsem, de egyelőre a próbálkozásaim hiábavalónak bizonyulnak.

Vajon, ha valaki az elején sem tud bókolni, és miután elbúcsúztunk egymástól inkább üzenetet küld, amiben leírja, milyen csinos voltam aznap és szép a mosolyom, akkor az később el tudja mondani szemtől szemben is ezt? Talán ezt várom, és ezért vagyok rá még kíváncsi. Hiszen én azt a férfit akarom, akinek az üzenetei érzelemittasak és az életben is éreztetni tudja velem, hogy tetszem neki, és kíváncsi rám. Tudom, hogy írásban sokkal bátrabbak vagyunk és könnyedebben, fesztelenül csevegünk, de azt is gondolom, hogy egy bizonyos idő után le kell vetkőznünk az esetleges izgalmat, hogy felfedjük valódi énünket.

Egy kicsit attól tartok, hogy ezek a szavak nem kelnek életre, és örökre az applikációk fogságában maradnak, a férfi, aki pedig tetszik, sosem tud olyan lenni, mint az üzeneteiben. Ha arra vagy kíváncsi, hogy miért nem kérdezek rá erre, jelzem, hogy már megtettem, de nem kaptam rá érdemleges választ. Azt gondolom, hogy a társaságomban fel lehet oldódni, nem vagyok egy kellemetlen alak, így hát türelmesen várom a pillanatot, amikor végre ráeszmélhetek arra, hogy a férfi, akivel randizom, végül is ugyanaz a személy, mint aki az üzeneteket írja.

Volt már rá példa, hogy hasonló típusú férfival hozott össze az élet, és pár randi után sikerült kiugrasztanom a bokorból azt az énjét, akinek szintén sokkal érzelmesebb megnyilvánulásai voltak az online térben, mint a valóságban. Most is reménykedem abban, hogy ez előbb-utóbb sikerül, de remélhetőleg inkább előbb, mert lassan én is ráunok a dologra, s annyiban hagyom.

Nyitókép: Shutterstock