Élj úgy, hogy ne fájjon, ha most üti az utolsót az órád

Mégis, sokszor egyáltalán nem értékeljük az időnként. Hagyjuk, hogy kifolyjon a kezeink közül, elpazaroljuk, semmissé tesszük, mert azt hisszük, sok van még belőle. Pedig valójában sosem tudhatod, mikor üti az utolsót az órád.

Sosem tudhatod, mikor látod utoljára felkelni a Napot, mikor mosolyog rád utoljára a villamosról egy kisgyerek, vagy, hogy mikor veszi fel valaki utoljára a kesztyűdet, amit elejtesz az utcán. Nem tudhatod, mikor táncolhatsz utoljára főzés közben, mikor énekelhetsz utoljára a távirányítóba, és mikor húzhatsz fel utoljára illatos lepedőt az ágyadra. Nem tudhatod, mikor ér utol a végső véletlen: mikor teszed fel utoljára víz nélkül főni a reggeli a kávéd, mikor dobod bele utoljára figyelmetlenségből a krumplihámozót a kukába, vagy mikor hagyod el utoljára a pénztárcád.

Nem tudod, meddig van időd bizonyítani magadnak. Nem tudod, meddig van lehetőség megmérettetni, nem tudod, meddig fejlődhetsz még, és mi lesz az utolsó célod, amit megvalósíthatsz.

Nem tudod, mikor koccinthatsz utoljára a barátaiddal, mikor dobhatod be az utolsó témát, amiről aztán órákig vitatkoztok, és nem tudod, mikor hadarhatod el nekik utoljára félrészegen, mennyire fontosak neked. Nem tudod, mikor köszönheted meg utoljára a szüleidnek, hogy szeretettel felneveltek, hogy embert faragtak belőled, és meddig mondhatod el nekik, hogy felnőttként már érted és értékeled az erőfeszítéseiket.

Nem tudhatod, mikor lehetsz utoljára igazán szerelmes, hogy ki lesz az utolsó, akinek már csak a neve hallatán is összeszűkül a gyomrod. Fogalmad sincs, ki lesz az utolsó, akinek a jelenlétében izzadni fog a tenyered, és akinek minden egyes szaván úgy fogsz csüngeni, mintha a világ legértékesebb gondolatai lennének. Nem tudhatod, meddig van lehetőséged közelebb kerülni valakihez, akihez húz a szíved, és azt sem tudod, meddig élvezheted ki azt a szerelmet, amit mostanra megszereztél. Nem tudhatod, meddig foghatod a kezét, meddig ölelheted át álmában, meddig szagolhatsz bele a hajába, vagy kalandozhatsz a tekintete útvesztőjében. Semmit sem tudsz, csak azt, hogy amiért ma nem teszel, az talán sosem lehet a tiéd.

Mert az egyetlen dolog, ami nem vár rád, az az idő. Az akkor is telik, ha egyáltalán nem figyelsz rá - szépen, csendben. Nem harsánykodik, nem olvassa a szemedre a tudatlanságod,

A másodpercek szélsebesen telnek, te pedig csak ülsz a kispadon, nézed ahogy mások játszanak, és közben azzal vagy elfoglalva, milyen jó volt régen, vagy milyen jó lesz majd egyszer. De sosem azzal törődsz, hogy milyen jó lehetne most. Pedig a legfontosabb dolog az életben, hogy örökre játékban legyél, hogy folyamatos mozgásban legyen az elméd és a szíved, hogy ne állj meg soha az utadon.

Mert ha csak tengődsz a múlt és a jelen fogságában, a halogatás ketrecében, a bátortalanság láncára verve, önmagad önbizalomhiányától szenvedve, akkor sosem leszel büszke a tükörképedre.

Nyitókép: Shutterstock