Gyáva és szerencsétlen pasikon át vezetett hozzád az út!

Mi, nők, nagyon sok mindenben megalkuszunk csak azért, hogy érezzük: van mellettünk valaki. Akkor is, ha nem igazi társ. Bizonytalan kapcsolatokba bonyolódunk, hagyjuk, hogy évekig szívassanak. Az elmúlt öt év alatt nagyon sokat tanultam magamról - legfőképpen azt, hogy nem szabad hónapokra-évekre beleragadni egy látszatkapcsolatba.

Volt olyan randevúm, ami a kölcsönös vonzódás ellenére is rosszul sült el. Egy új autóval érkeztem, amit hosszú évek spórolása árán vettem magamnak - na, ne Maseratira gondolj, csak egy sima középkategóriás Sedánra.

A srác a második találkozáson - két feles után - összegyűjtötte a bátorságát, és közölte: nagyon komolyak a szándékai, de azt már most tisztázzuk le, hogy ha családunk lesz, akkor nem fog beleférni az a flancolás meg luxus, hogy én ilyen autóval járjak. Aztán megkért, hogy ha már kocsival jöttem, akkor dobjam őt haza...

Engem pedig elborított a rózsaszín köd: ideutazott, hogy megigyunk együtt egy teát - ez a bizonyíték rá, hogy komolyan gondolja a dolgot! Ő pedig mélyen a szemembe nézett, és azt mondta, szerelmes belém - de meg kell ígérnem, hogy soha, egyetlenegyszer sem lesz semmilyen konfliktus közöttünk, mert az utolsó szakítása óta úgy érzi, képtelen bízni a nőkben. Garanciára van szüksége, hogy minden tökéletesen fog működni.

"De hát én ezt nem tudom garantálni. Azt viszont vállalom, hogy megteszek minden tőlem telhetőt" - válaszoltam. Csakhogy neki ez kevés volt. A telefonhívások megritkultak, a második találkozót sem erőltette. A mai napig nem értem, hogyan tudtam volna garantálni bármit is, amikor odáig sem jutottunk el, hogy jobban megismerjük egymást.

Aztán jött Krisztián, aki teljesen lenyűgözött. Hívott, írt, randevúkat szervezett. "Végre egy igazi férfi, aki a tettek mezejére lép!" - gondoltam. Egy bátortalan csók is elcsattant, de csak egyszer, aztán soha többet. Találkoztunk még párszor, de irtó hülyén éreztem magam, amiért ténylegesen nem volt folytatás. Egy üzleti utam után aztán nem erőltette a további találkozást. Már csak azt nem értem, hogy miért írogat azóta is olyan kitartóan. Úgy látszik, hogy neki egy chatkapcsolat is elég.

Akkor minden megy magától, mint a karikacsapás, annyira simán, hogy az ember lánya észre sem veszi. Engem legalábbis így hódítottak meg, olyan apró lépésekkel, hogy az elején fel sem tűnt - csak amikor már benne voltam nyakig. Mert az igazi férfi igenis meghódítja a szíve hölgyét. Tudja és közli, hogy kapcsolatot szeretne vele, nem csak olyan himihumi "járunk is, meg nem is" állapotot.

Végre nem kell feszengenem, hogy vajon mi is van köztünk. Végre én ülök az anyósülésen, nem nekem kell állandóan vezetnem. Rám mosolyog, és megkérdezi, hogy telt a napom. Én pedig mindennek örülök: hogy udvarolt, hogy virágot hozott, hogy vacsorázni vitt. Hogy kinyitja a kocsiajtót, felcipeli a harmadikra a nehéz szatyrokat, és ellenőrzi a fagyállót az autómban. Hogy számíthatok rá, és akármerre is járok, tudom, hogy otthon vár rám. Hogy nő lehetek mellette.

Azt mondja erre: álmában sem hitte volna, hogy a nőket ilyen könnyű boldoggá tenni - és elneveti magát...

Bogi történetét Dósa Eszter jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock