Észre sem vettük, hogy már más nyelvet beszélünk

Kevés párkapcsolatom volt, azonban a legutóbbi, második párom mellett megtapasztaltam a „meg nem értettség" jelenségét. Őszintén szólva sokáig azt hittem, hogy ez csak egy kifogás, a két fél egyszerűen nem elég kitartó a problémamegoldásban. Később azonban azon kaptam magam, hogy én sem találom a megoldást.

A konfliktusaink során tapasztaltam, hogy ugyanazt a tényt, meglátást, konklúziót mind a ketten megállapítottuk, mégis, amikor közöltem, hogy én is épp ezt mondtam, a párom állította, hogy az nem igaz. Hazudok. Volt olyan, hogy a mondanivalóban csupán két szó felcserélésével vagy egy szinonima használatában volt különbség, mégis - számomra teljesen érthetetlen módon - én voltam hülyének titulálva.

Korábban jól működött a kommunikáció. Szerettünk órákon át együtt lenni, nevetni, megvitatni témákat és kifejteni a véleményünket. Igen, amíg fiatalabb voltam szuperül működött minden. Közben egyetemre is jártam és mintha őt ez kettősséggel töltötte volna el: támogatott, de egyúttal nem tetszett neki az én változásom. Nem jobb vagy rossz, egyszerűen csak más lettem. S igen, talán a legtöbb gond akkor jött, amikor sikerült megszerezni a diplomát.

Milliószor a fejemhez vágta, milyen nagyképű lettem, mióta diplomám van. Senki más nem volt ilyen véleménnyel rólam, csak az anyám és a párom. Nem tetszett nekik a stílus, az a nyelvezet, ahogy a kommunikációmat igyekeztem érvényesíteni. Valójában mi történt? Már nem makacsul mentem bele a vitáinkba, hanem próbáltam asszertíven megérteni a nézőpontjukat. Nem vártam el, hogy értsék a gondolkodásomat, de azt is lenézésnek vették, hogy meg akartam érteni őket.

Úgy tudnám leírni a legjobban, hogy elhaladnak egymás mellett, főként fejben és attitűdben. Számomra ez egy ijesztő felismerés volt. Rá kellett döbbennem, hogy egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy egy másik ember változni akarjon. Ha valaki nem akar felzárkózni a másikhoz, hogy fejben is együtt tudjanak haladni, akkor egy idő után nem értik meg egymást és ez távolságot fog létrehozni.

Természetesen benne van, hogy a fejlődéssel változik a gondolkodás, a szókincs és persze az, ahogy a világot látjuk. Később már nem csak olyan kérdésekkel kapcsolatban vitatkoztunk, amelyek mentalitásból fakadnak vagy vitatni valóak, hanem olyanokkal összefüggésben is, mint például „miért nem raktad a gatyádat a szennyestartóba?" vagy „még mindig nem tanultad meg lekapcsolni a villanyt?".

Egyik sem különösebben fontos, mégis innen tudtuk: ha már ezeken vitatkozunk, akkor már nincs visszaút.

Nyitókép:Shutterstock