Az Y generáció családi háttere - avagy variációk a mérgező szülőkre

Emlékszem, kislány koromban nem beszélhettem az otthoni helyzetről - történetesen arról, hogy alkoholista van a családban.

Ma már nyíltan merek erről mesélni, főként két dolog miatt: Az egyik, hogy felnőtté válásom során azt tapasztaltam, szinte kivétel nélkül minden otthonban van egy óriási szégyenfolt - gondosan elrejtve a kedves családi fotók mögé.

A másik, hogy mindenki hordoz valamiféle (helyrehozhatatlan?) lelki sebet, amit az apja vagy az anyja okozott még neki anno. Jó kis családi örökség...

Persze, ha a gyerek tényleg megüti a "mindentmegengedekmagamnak" lécet, akkor erélyesebben kell rászólni. Azt azonban sosem értettem, miért kell azt, akit elvileg ,- szülőként a legjobban szeretünk-, indokolatlanul bántani?

Na de milyen típusai vannak a mérgező szülőknek? Álljon itt egy lista róluk, szemezgessetek kedvetekre:

Ezen nincs mit túlmagyarázni. Apa vagy anya nem fogja fel, hogy szülővé vált, következtetésképp a saját egója van prioritásban, nem a gyerek. Ő az, aki nem bír egy nagy levegőt véve áldozatot hozni azért, hogy utódjának "igazi gyermekkora" lehessen, esetleg minél kevesebb sérülése. Nem tudja (elégszer) kimondni, hogy "ez most a gyerekről szól".

Egyszer egy pszichológiához értő ismerősöm megjegyezte, hogy az alkoholistánakaz alkohol az első. Ezzel amúgy nem is lenne baj, ha az alkoholista egy remete lenne, társas kapcsolatok nélkül. Tegye tönkre az életét, ha ahhoz van kedve.

De sajnos nem csak a remeték lesznek alkoholisták, hanem a családapák, családanyák is.
És a számtalan csalódáson kívül, amit emberi gyengeségük okoz, még egy szörnyű terhet rónak a családra: a titkolózást.

Ez a biztos recept, hogy önbizalomhiánya legyen a gyermeknek élete végéig.

Igazán érett viselkedés, ha egy 80 kilós ember megver egy 30 kilósat. Persze azért mert "megérdemelte"... És ezt a gyerek sajnos el is szokta hinni.

Erre nincsenek szavak. Csak remélhetőleg sok-sok év börtön. Mit lehet tenni utólag, sérült felnőttként?

Ezt az ellentmondást nem könnyű feloldani. Ha hiszel az önfejlesztő könyvekben, akkor olvasd el Susan Forward: Mérgező szülők című művét, messze ez a legjobb a témában. Ha viszont nem vagy az a könyvmoly típus, de nagy a baj, menj el pszichológushoz. Persze egy mélyebb baráti társalgás is sokat segíthet, de igazán mélyen gyökeredző gondok megoldását nem várhatjuk ismerőseinktől. Hiszen ezt csak az értheti, aki átélte, vagy több évig tanulmányozta ezt a jelenséget - mint a pszichológusok.

Csökken a titok súlya

Szerencsére személy szerint azt tapasztalom, hogy egyre kevésbé kellemetlen ezekről nyíltan beszélni. Legalábbis a mai fiatalság az esetek többségében már belátja, hogy ez nem a testileg vagy lelkileg bántalmazott gyerek szégyene - hanem a szülőké.

De jobb ha felkészülsz: bocsánatkérésre, belátásra ne számíts. A hibák belátásához önismeretre van szükség - viszont a mérgező szülők nem rendelkeznek ilyennel, hiszen akkor nem is fajult volna idáig a helyzet.

Sajnos a bántalmazó szülők többsége nem fogja fel, mit tett a gyermekével, így az utólagos győzködés felesleges. Rossz kimondani, de ilyen esetben a távolságtartás alapvetően jó megoldás lehet. Ez nem azt jelenti, hogy életed végéig dédelgesd a benned lévő haragot, hanem egyszerűen csak ritkítsd meg a találkozókat. Hidd el, felszabadultabb és boldogabbak leszel.

Nyitókép: iStockphoto