Ott árválkodtunk a konyhában és tanakodtunk, mit is ehetnénk szentestén...

Azon a télen hárman vártuk a Jézuskát a tesóimmal, a szürke panelrengeteg tizedik emeletén. Apáék távolabb karácsonyoztak, és az idős néni, akinek gondjaira voltunk bízva, ő is a családjával ünnepelt. Ott árválkodtunk a konyhában és tanakodtunk, mit is ehetnénk a szentestén, talán ha egy zacskós-leves volt a szekrényben, sokat mondok. Összekapartuk a kis maradék forintjainkat és elindultunk a sarki ABC-be. Mindösszesen egy mirelit gőzgombócot találtunk a fagyasztópultban.

Hazamentünk a gombócos tasakkal, bár fogalmunk sem volt róla, mi fán terem a gőzgombóc, eszik e vagy isszák. Azt gondoltuk, biztosan nem kell nagy tudomány hozzá, hogy megfőzzük. Szépen feltettük a gyöngyöző vízzel teli fazékba a gigantikus gőzgombócokat és vártuk, hogy felússzanak a víz tetejére. Igen ám, csak, hogy ezek a gombócok egyre kezdtek hízni, és majd kiugrottak a viseletes zománcú, nagy fazékból. Azt se tudtuk hová kapjuk a fejünket, melyik edénybe merjük a fortyogó mázgás vizet, ami a nem túl guszta gombócok után keletkezett.

Ezek a nyálkás labdafejek, melyekből valami mákos-lekváros trutymó folydogált erre-arra, jobban hasonlítottak a kőóriásokra a Hobbit meséből, mint bármi másra, nemhogy valami finom karácsonyi ételre. Szomorú voltam. Akkoriban még fiú sem volt, aki vigasztalt volna – messze járt még a szerelem – és a kistesók is hiányoztak, akárcsak a szüleim. Még karácsonyfánk sem volt, pedig vágytam rá, de ott abban a panelban még annyira sem éreztem magam otthon, mint előtte az albérletben.

Odakint elkezdett esni a hó, a magaslati ablakból lesve, olyan távolinak tűnt a kinti csillogó világ. Mint száműzött hercegkisasszonyok, be voltunk zárva abba a toronylakásba a húgaimmal, és se pénzünk, se kajánk, sem ötletünk nem volt, hogyan lehetne elütni és túlélni a karácsonyt. Egyszer csak azt mondtam a tesóimnak: Lányok menjünk el az éjféli misére, mi bajunk lehet? Addig is utazunk és ki tudja, még valami csoda is történhet velünk. Így is lett. Bérletünk ugyan nem volt, blicceltünk hát, de akkoriban ez volt a legkisebb gondunk.

Forrás: Shutterstock

A külvárosi kerülettől elég messzire esett a Mátyás-templom, pont elég messzire ahhoz, hogy álmodozhassunk, és szemezgethessünk a karácsony esti páratlan lovagokból. A várba menet aztán a buszon összeismerkedtünk két eltévedt lélekkel. Mert hát milyen szerencsétlen flótás lehet az, aki szenteste egy vár-járaton utazgat fel-s' alá, kamasz fiú létére? Elcsábítottuk a két idegent az éjféli misére, ők meg szó nélkül hazakísértek bennünket. Hoztak magukkal egy üveg cólát és egy zacskó csipszet, hát nem ez volt életünk vására, ám miután szegény ember vízzel főz, - és mi elég szegények voltunk aznap este - ez is megtette. Különben is volt otthon gőzgombóc. :-)

A srácokkal fellifteztünk a tizedikre és a csupasz, enyhén rommá főzött gőzgombócokat snassz fehér tányérokra tálaltuk. Találtunk egy kevés összecsomósodott kristálycukrot, amivel nyakon lódítottuk az egészet és öten felfaltuk a szegényes vacsoránkat. Nem emlékszem volt e gyertya az
asztalon, ám most jut eszembe... asztal sem volt, csupán egy ablak alatti konyhapult, ami elé húztuk a retró piros műbőrtámlás székeinket. Egyik fiú a küszöbön ülve evett, ott jutott neki hely. Az ablakon át néztem, ahogy a 73-as busz érkezik-távozik az éjszakában, a tízemeletes toronyházak között.

Amolyan olvadós hó volt, nem maradt soká, mintha ő is érezte volna, ez nem az a karácsony, ahol dolga van. A fiúk még maradtak egy ideig, csipszeztünk, kóláztunk, de nem voltunk boldogok, üres volt a lakás, akárcsak a szívünk, sehol egy mákos kalács, sehol egy mennyből az angyal. Ezek az éjjeli vendégek sem a Kerekasztal lovagjai közül érkeztek, és biztosan néztünk valami bugyuta filmet a tévében, de hamar feledhetővé vált ez az este, semmivel sem tűnt kis a többi közül. Akkor ott a szürke panelház tizedik emeletén ígéretet tettem magamnak, hogy soha többé nem engedem ellopni a karácsonyt. Soha többé nem engedem megölni az ünnepet. Sem magamnak, sem másnak. A karácsony, bennünk hal meg, vagy él tovább. Csakis rajtunk múlik!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek