Karácsony előtt minden dolgozó anya zsonglőrködik az idővel

Mielőtt anyává váltam, állandóan azon sóhajtoztam, milyen gyorsan itt van a karácsony, semmire sincs idő decemberben. Akkoriban még fogalmam sem volt arról, milyen jó dolgom van és hogy egy kisgyerek mellett fog csak igazán rohanni az idő.

Aztán anya lettem. Az első három év még mondhatjuk, hogy könnyed sétagaloppként él az emlékeimben, annak ellenére is, hogy egy kisbaba, kisgyerek mellett azért szintén nem lehet teljes gőzzel a készülődésre koncentrálni. Én például sosem vittem magammal vásárolni a kisfiamat, hiszen nem akartam kitenni ennek a tortúrának, így általában valamelyik nagyi segítségét kellett kérnem, ha Jézuskásat akartam játszani. Ám, mivel őket sem akartam állandóan rángatni, általában egy vagy maximum két napba bele is sűrítettem az ajándékok beszerzését, nem úgy, mint korábban, amikor munka után simán elszaladtam ide, másnap oda, harmadnap meg amoda.A dekorálás, a takarítás és a sütés-főzés pedig szintén nem gyerekkompatibilis tevékenységek – legalábbis nálunk, az én gyermekemmel. A díszeket rendre a szájába tömte, leverte, eldugta, így inkább hagytam is az egészet vagy csak ott díszítettem, ahol a kicsi nem érte el – ebből meg rendszerint hatalmas balhé kerekedett, mert: mit képzelek, hogy olyan helyre teszem az érdekes és csillogó csodákat, ahol őkegyelme nem érheti el. A takarítás is szélmalomharc volt, mert mire az egyik szobát rendbe tettem, addigra a másikat szétpakolta a gyerkőc. Felesleges az egész.

- Na, majd a sütés! – gondoltam. - Az milyen jó móka lesz együtt!

Az is volt, már, ha leszámítjuk, hogy lisztfelhőben úszott közben és utána az egész konyha és tojáshab csorgott még a falról is – köszönhetően a habverő gyerekkézbe kerülésének.
Ennek ellenére imádtam az első három év adventjeit és karácsonyait, mert minden logisztikai kihívás ellenére tényleg együtt voltunk és tudtunk hangolódni, még, ha a nyugodt készülődés fényévekre is volt tőlünk.

Forrás: Shutterstock

Nem baj – gondoltam –, majd ha a gyerkőc ovis lesz. Akkor aztán lesz idő mindenre nyugiban.
És a gyerkőc ovis lett. Én meg elkezdtem dolgozni. Tehát semmire nem maradt idő, hiszen a délelőtt a munkáé volt, míg a délután a kisfiamé. De, hogy ne legyen ennyire egyszerű a helyzet, jött a pandémia... Amikor már azt hittem, hogy egyenesben vagyok, mert a délelőtti munka és a délutáni séta, játszótér, gyurmázás, színezés, miegymás mellett mégis sikerült időt szakítanom az adventi készülődésre... na akkor zárt be az óvoda a járványnak köszönhetően. Sakk-matt! Tegye fel a kezét, aki átérzi a helyzetet! Akinek a nap 24 órájában otthonlévő kisgyerek mellett dolgoznia kell – és én még szerencsés vagyok, mert lehetőségem van a home office-ra – és készülnie az ünnepekre. Ez aztán a nehezített pálya, igaz? Tudom, most sokan forgatják a szemüket, hogy micsoda mártírkodás ez itt. De ez nem panasz, hanem tényfeltárás. És még valami: tapasztalás. Megtapasztaltam, hogy milyen gyermek nélkül készülni, kisbabával és coviddal nehezített terepen. Ez pedig magával hozta, hogy idén már tudom, hogy mire számíthatok a legrosszabb esetben. Ezért én már most nekiállok annak, aminek lehet. Például berendelni vagy megvenni a karácsonyi ajándékokat és összeírni egy akciótervet, hogy decemberben mikor mivel kell foglalkoznom, hogy ne az utolsó héten kelljen kapkodnom és szaladgálnom, mint egy fejetlen csirke.

Egykor nyugodtan hagyhattam a karácsonyi ajándékok beszerzését az utolsó hétre, a takarítást pedig letudhattam karácsony előtt két nappal, míg a méteres süteményt sokszor 23-a délután sütöttem meg. Akkor megtehettem, mert a munka után nem várt otthon egy csillogó szempár, amelynek a gazdája azt szeretné, hogy minden idegszálammal csak rá figyeljek. Most viszont vár, nekem pedig sem szívem, sem kedvem nincs nemet mondani neki, így marad a zsonglőrködés az idővel.

Ha tetszett a cikk, ez is érdekelhet: Karácsonyi menetrend egykor és ma

 

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek