Karácsonyi menetrend egykor és ma

Karácsonyfa, finom vacsora, koccintás, ajándékbontás – azt hiszem, a legtöbb családban valahogy így néz ki a szenteste forgatókönyve. Igen ám, de mindez hol, mikor és hogyan történik meg? 

Minden családnál létezik egy ünnepi menetrend, azaz, hogy pontosan miképp néz ki az a bizonyos három nap. Mikor? Hol? Mit? Hogyan? A karácsonyi logisztika nem kevés kihívást rejt magában és biztos vagyok abban, hogy sok esetben kifejezetten generálja a feszültséget a tágabb családon belül.

Amikor én még kislány voltam...

Gyerekként jól emlékszem a családi menetrendre karácsony idejéről. Huszonharmadikán este mindig a nagymamámnál aludtunk a testvéremmel - sok esetben az unokatestvérünkkel is -, hogy a szülői házban nyugodtan tevékenykedhessenek az Angyalkák. Ilyenkor varázsütésre egy plafonig érő fa termett a gyerekszobában, csupa dísz, csupa csillogás, az alsó ágak takarásában szépen becsomagolt ajándékokkal. Úgy képzeltem, hogy az Angyalokegy fényes varázspálca egyetlen suhintásával pöccintik a gyönyörű fenyőt a lakásba - nem is sejtettem, milyen kínszenvedésen mehettek keresztül a szüleim, míg betuszkolták a hatalmas, szúrós jószágot az apró gyerekszobába. Arról végképp fogalmam sem lehetett, hogy hány órán át aggathatta az üveggömböket anyukám az ágakra, míg apám a szaloncukrokra kötözött cérnát, hogy nagyjából egyetlen este erejéig jól mutassanak a fán lógva – míg a tesómmal le nem lopkodjuk az összeset.
Másnap aztán az egész család összegyűlt Mamánál és együtt ebédeltünk, játszottunk, énekeltünk, majd miután besötétedett, átsétáltunk hozzánk. Nálunk aztán nagy izgalom vett erőt mindenkin, hiszen – bár szokatlan módon a nappaliból nyíló gyerekszoba ajtaja csukva volt – sejtettük, hogy valami készül. Várakozásunknak mindig egy csengettyű csilingelése vetett véget, amely azt jelezte, szabad a gazda, beronthatunk a kisszobába. És berontottunk, hogy aztán tátott szájjal nézzük a gyerekfejjel gigantikusnak tűnő, szikrázó fényekkel és gyönyörű díszekkel megrakott karácsonyfát, beszívjuk az illatát és csillagszóróval ünnepeljünk, mielőtt kibontjuk az ajándékokat. Ha felidézem ezeket az emlékeket, még ma is érzem azt az izgalmat, azt a várakozás és azt a boldogságot, amely akkor hatalmába kerített.
A menetrend azonban ezzel nem ért véget, nálunk ugyanis a karácsony a rokonlátogatás jegyében zajlott mindig. Huszonötödikén az apai nagyszüleimhez mentünk ebédre, míg huszonhatodikán az anyukám keresztszüleit és a közelben lakó rokonokat látogattuk meg. Bevallom őszintén, utáltam! Nem a rokonokat, nem a látogatásokat, inkább az egész rohanást, itt evést, ott evést, szaladjunk ide, ugorjunk be oda szituációt, amely olyan volt számomra, mint egy soha véget érni nem akaró maraton.
Én csak szerettem volna otthon, a meleg lakásban elnyúlni a csodaszép karácsonyfa előtt, játszani az ajándékba kapott játékokkal vagy kimenni szánkózni a friss hóba – mert akkor még az is volt minden évben -, nem pedig sapkát, sálat, csizmát rángatni fel és le, miközben egyik rokontól loholunk a másikig, hogy aztán este szinte beájuljak az ágyba anélkül, hogy egyetlen pillantást is vethetnék az új babámra. Ezért megfogadtam, ha egyszer felnövök és gyerekeim lesznek, sosem csinálok ilyet!

Forrás: Shutterstock

Aztán felnőttem...

Aztán felnőttem és rá kellett ébrednem milyen piszok nehéz ez a karácsonyi időszak, ami a forgatókönyvet (is) illeti. Eleinte csak az okozott gondot - amikor összeköltöztem szívem választottjával -, hogy kinek a szüleinél töltsük a szentestét? Kezdetben úgy gondoltuk, hogy majd évente felváltva csináljuk: egyik évben az én édesanyámnál szentestézünk és a párom szüleinél vendégeskedünk huszonötödikén, másik évben pedig pont fordítva. A képletet azonban nehezítette, hogy a férjem karácsonyi gyerek, így azon a napon egyébként is hozzájuk kell menni – nálunk ugyanis alapszabály, hogy nem vonjuk össze az ünnepeket. Tehát a váltogatás ötlete nem működött. Ezért egy darabig azt játszottuk, hogy én huszonharmadikán elutaztam anyukámhoz, így huszonegyedikén együtt díszítettem vele a fát, együtt sütöttünk- főztünk, ajándékoztunk, míg a párom a saját szüleinél töltötte ezt az időt. Huszonnegyedike éjjel – általában tizenegy körül – pedig eljött értem kocsival, hazamentünk a közös otthonunkba, hogy mi is megtartsuk a magunk kis meghitt szentestéjét kettesben. Másnap egész nap kókadoztunk attól, hogy hajnalig ébren voltunk, ráadásul erőt kellett gyűjtenünk a következő napokhoz is, mert azok bizony elég sűrűre sikeredtek általában. Huszonhatodikán ugyanis a párom szüleihez mentünk immár kettesben, huszonhetedikén pedig ismét az én anyukámhoz, ahol ilyenkor rendeztük meg a nagyobb családi ebédet. A két ünnep között pedig hol egyik barátnál, hol másik barátnál rendeztek valami összejövetelt, így akárcsak gyerekkoromban, felnőttként is csak álom maradt a lassú, lusta karácsony. Megfogadtam azonban, hogy ha egyszer anya leszek, berekesztem ezt az ünnepi loholást.

Aztán anya lettem...

Aztán anya lettem, beléptünk a következő fázisba. A terhesség alatt váltig állítottam, hogy véget vetek a karácsonyi hercehurcának, a szenteste a szűk családé, azaz hármunké lesz, a huszonötödikén és a huszonhatodikán osztozhatnak a nagyik. Ám ez is hasonlóan alakult, mint gyerekkorom fogadalma... Mert anyaként rá kellett ébrednem, hogy nem foszthatom meg se az én anyukámat, sem pedig a férjem anyukáját a családi karácsonytól, hiszen ahogyan nekem is fontos, hogy ilyenkor a szeretteimmel legyek, ugyanúgy nekik is - még akkor is, ha igazából sosem presszionáltak ezzel kapcsolatban. Úgyhogy az elmúlt három karácsony, pontosabban szenteste - mondjuk úgy -, elég változatosra sikeredett. Akadt itt loholás egyik nagyitól a másikig, közös nagyis karácsony és nagyi nélküli szenteste is.
C'est la Vie! – Ilyen az élet! mondhatnánk.

Azért én még mindig keresem azt a megoldást, amely megszüntethetné a karácsonyi loholást. Lehet, hogy pont a járvány hoz majd kényszerű változást - igaz, nem éppen így képzeltem a lustálkodós ünnepeket, amikor pár éve még erről ábrándoztam.

 

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock