"Rádöbbentem, hogy a pasim minden, csak nem férfi..."

Nálunk nem szokás így flancolni – mért végig hidegen a pasim édesanyja, ahogy beléptem az ajtón.
Na, gondoltam, ez is jól kezdődik, szólni sem tudtam hirtelen, csak végig néztem magamon...

Halványszürke alapon, kék virágokkal díszített selyemruhát viseltem, az egyetlen rendhagyó dolog rajta egy, a mellrésznél kezdődő gombolós pánt volt, ami derékig ért, ott folytatódott egy selyemövben és hátul egy masniban végződött. Egyébiránt minden kritériumnak megfelelt, hiszen takarta a vállaimat, nem villantottam dekoltázst és bokáig ért. Tény, nőies darab volt, no de mit vegyen fel az ember lánya kánikulában, ballagási ünnepségre?

A barátom előre figyelmeztetett, a leendő anyósom eléggé prűd és ő a vezér a házban. Nos, ez azonnal nyilvánvalóvá vált. Nem a legkecsegtetőbb kezdet volt ez, az első találkozáskor.

- Mindegy, most már gyere be drágám. A cipődet ne vedd le, Isten őrizz, hogy felfázz. Hogy tudsz járni ekkora sarkakon?
- Minden nő tud magassarkúban járni – ahogy kimondtam ezt a szerencsétlen mondatot, máris tudtam, elástam magam.

Én még nőn olyan fagyos arckifejezést nem láttam, mint akkor azon az asszonyon. A szája akár a penge éle, a tekintete jéghideg, gúnyos, egész teste nemtetszést tükrözött. Ahogy végigjártattam a tekintetemet az előszobán és rajta, megállapítottam, egy önmagáról túlzó gondolatokat ápoló, szűk látókörű, begyepesedett és bigott emberrel van dolgom. A helyzet csak fokozódott, amikor a nappaliba léptünk.

A pasim arról ugyanis elfelejtett nyilatkozni, nemcsak a szűk család lesz jelen az ominózus ballagáson, hanem az egész pereputty, mindenfokú unokatestvérekkel, nagynénikkel, nagybácsikkal és az ég tudja még, kikkel. Vágni lehetett a csöndet, ahogy megálltam az ajtóban, várva, hogy bemutassanak. Mindenki tetőtől talpig végig mért és azonnal tudtam, én itt bármit teszek, ezeknek soha nem leszek elég jó. A leendő anyósom rögtön felmérte, itt emberére akadt, itt erő van, itt nem lehet majd uralkodni, én pedig szintén felmértem, bármit teszek is, itt háború lesz.

Mindenki rém kedves volt egész nap. Megtéveszteni mégsem tudtak, sütött a levegőben az ellenszenv, repedeztek a kínos mosolyok alatt a maszkok. Végig, a hosszú órák alatt burkolt, sértésekkel bombáztak, mindezt áludvariasságba csomagolva.

- Egyél drágám, olyan kis sovány vagy. Majd én telerakom a tányérodat, legalább itt lakjál jól rendesen – émelygett az anyósjelölt.

- Mivel is foglalkozol? Mondta Zoli, hogy valami magánzó vagy, de az nem rendes munka, abból nem lehet megélni. De azért meséld el – fordult felém lekezelően az apósjelölt.

- Ugyan, hagyjátok már, nem tartozik közénk, meg kell tanulnia, hogy vannak egyszerű rendes emberek is, nemcsak kipucolt arisztokraták – vigyorgott rám az egyik nagynéni.

Lassan hátra toltam a székem és skandalum, felálltam a szent étkezés asztalától és sétáltam a bejárati ajtó felé.

- Na látod, Zolikám, erről beszéltem – fortyant fel a pasasom anyja – az ilyenek úgy el vannak szállva maguktól, hogy nem bírják az igazságot meg a kritikát. Mondtam én, hogy a magunkfajtából válassz inkább magadnak.

Forrás: Shutterstock

Megtorpantam és néztem a pasasomat, akiről egyre inkább kezdtem sok mindent gondolni, de azt, hogy férfi, na, azt nem. Ült ott kukán, hülyén vigyorogva és egy árva szóval nem kelt a védelmemre. Tökéletesen átláttam az uralmi helyzetet. Itt nem lehet labdába rúgni, az anyakirálynő mindenkit ledózerol, aki nem hajlik meg a zsarnoksága előtt. Lassan visszasétáltam az asztalhoz, rátenyereltem a terítőre az asszony orra előtt, kissé lehajoltam hozzá, hogy biztosan megértse, amit mondani készülök. Nem tagadom, pszichológiai terrornak is szántam, hiszen fölé tornyosultam, miközben leereszkedtem hozzá.

- Tudod, én kamaszkorom óta egyedül élek és eltartom magam. Nekem a saját anyám nem szól bele az életembe, neked pláne nem fogom hagyni. Ha ennyire ragaszkodsz ahhoz, hogy a pici fiad a tiéd maradjon, én nem állok az utatokba – mosolyogtam bele megrökönyödött arcába.

Az a szerencsétlen flótás, akit teljesen félreismertem, amíg be nem vitt a családjába, kínosan vihogva felállt és kisétált velem az udvarra.

- Te, anyám ilyen, majd megszokod, nem kell komolyan venni. Nyelj egy nagyot és hagyd rá, nem rossz ember, csak szereti, ha az övé az utolsó szó – makogta.

- Valóban. Meg azt is, ha mindenki úgy ugrál, ahogy ő fütyül. Ahogyan azt is látom, hogy sem neked, sem az apádnak fogalma sincs arról, mit jelent férfinak lenni. Ebben a családban egyetlen férfi van: az anyád. Ha szeretnél kisfiú maradni, aki nem látja, milyen romboló ez az egész helyzet, egészségedre. Örülök, hogy elhoztál ide, és örülök, hogy megismertem az egész díszes családodat, mert így legalább tudom, ide biztosan nem akarok tartozni.

- Ezt meg hogy érted? Mégis igaza van anyámnak, beképzelt vagy és lenézed az egyszerű embereket? Miért nem tudsz fejet hajtani?

- Legyen, ahogy gondolod – feleltem. – Fölösleges bármit mondanom, mert annyira korlátoltan gondolkodsz, hogy fel sem fogod, milyen mérgező helyzetben vagy. Kívánom, hogy legyél ebben boldog, ha akarsz, de én megyek.

Hosszú, lendületes léptekkel faképnél hagytam a most már volt pasasomat és kisétáltam az életéből, kisétáltam onnan, ahova tudtam, nem akarok tartozni.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek