Válóok: Az anyósom nem hagyott élni bennünket!

Ha előre tudom, hogy ilyen anyóst kapok nászajándékba, jobban meggondoltam volna, hogy elvegyem-e a lányát...

Mondták előtte jó páran, hogy ne elvált nő lányát válasszam feleségnek. Mert akkor a mamát is kapom mint egy csatolmányt, és olyan lesz, mintha vele is összeházasodtam volna. Figyelmeztettek a barátaim, ismerőseim: ha már elment az eszem, akkor legalább később legyek résen.

Elvakított a szerelem, így persze nem hallgattam senkire. Feleségül vettem azt a nőt, akit szerettem, akivel elképzeltem az életem. Pedig jobban tettem volna, ha megfogadom a tanácsokat. Épp csak hazaértünk a nászútról, az anyós már jött. Soha nem szólt előre, nem volt szokása telefonálni, tisztában volt a napirendünkkel, így tudta, mikor talál otthon minket.

Minden szabad hétvégém azzal kezdődött, hogy reggel nyolckor menetrendszerűen csenget és beállít. Pont akkor, amikor végre mindketten kipihenten ébredhettünk a feleségemmel, és legszívesebben összebújtunk volna. De nem ez történt, helyette jött a mama.

A másik gyereke távol lakik, így csak a lányára zúdította minden törődését. Mivel nyugdíjas volt, marhára ráért minket látogatni. Nem azt mondom, hogy soha nem láttam szívesen, de ő valahogy mindig tudta, hogy melyik a legalkalmatlanabb időpont.

Forrás: Shutterstock

Ha visszaemlékszem, már az esküvőnk előtt sem volt normális, akkor is folyamatosan irányította, terelgette a lányát. Benne pedig nem volt annyi kurázsi, hogy leállítsa, vagy bármiben ellentmondjon neki. Ez később sem változott. Az anyósom képtelen volt tudomásul venni, hogy a szeme fénye velem már egy másik családot alapított.

Amikor megszületett a fiunk, csak rosszabbodott a helyzet. Nem volt elég, hogy jött reggel unokázni, segíteni - ezzel még nem lett volna baj, mert így nem a páromra hárult minden feladat -, egész nap nálunk ette a fene. Amikor hazaértem munkából, nem tudtam a feleségemmel két mondatot sem váltani. Folyamatosan a nyakunkon ült.

Egy idő után már nem tudtam lakatot tenni a számra: megmondtam, hogy ez nem tetszik. Ezután már sokat veszekedtünk, mert többször beszóltam neki, hogy most már haza lehet menni. A gond az volt, hogy a feleségem nem az én oldalamra állt. Neki jó volt minden úgy, ahogy volt, csak a veszekedések zavarták, amik miatt könnyekbe fojtotta a felgyülemlő feszültségét. Szerettem, de válaszút elé kellett állítanom: vagy beszél az anyjával, vagy elbúcsúzhat tőlem.

Belefáradtam a soha véget nem érő vitákba, ő pedig véglegesen az anyja pártjára állt, és azt mondta, ezen nem is akar változtatni. Elegem lett, beadtam a válókeresetet. Válóoknak azt írtam, hogy az anyósom miatt történik minden, aki nem hagy élni bennünket. Azóta sem bántam meg a döntésemet.

Annyira idegesített a mama jelenléte, hogy beleőrültem volna, ha elviselem. Vagy rászoktam volna, hogy csak este menjek haza, amikor már őt is hazaette a fene. Ennek pedig nem lett volna semmi értelme. Így ugyan hétvégi apuka vagyok, de olyankor legalább nyugodt légkörben lehetek együtt a fiammal. Egy biztos: ha valaha még házasodok, a jövendőbelim anyját is jól szemügyre veszem...

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?