Két szék közt lassan a pad alá esem: a családom képtelen elfogadni a páromat

Olyannyira nehezen indult a kapcsolatunk, hogy már azt hittem, anyuék sosem fogadják el őt. Pedig egy rendes, jól nevelt pasi a párom, aki már fiatal korában is az volt. De a szüleim nem akarták, hogy bármi is elvonja a figyelmemet a tanulástól, és nagyon bizalmatlanok voltak Petivel. Olyannyira, hogy az elején eltiltottak tőle. Nem gondolták volna, hogy az, ami alakulóban van köztünk, az valós érzelmeken alapult. Ennyi idő elteltével viszont megértem az aggodalmukat, nagyon fiatalok voltunk és senki sem bízott abban, hogy ez egy tartós kapcsolat lesz. Féltettek Petitől, hogy miatta esetleg abbahagyom a tanulmányaimat, vagy rossz társaságba keveredem.

Lányos szülőként nem lehet egyszerű, főleg, hogy én mindig érvényesíteni akartam az akaratomat, de ebben teljesen tehetetlennek éreztem magamat. A szüleim szinte hallani sem akartak arról, hogy egyáltalán van valakim. Nem voltak hajlandóak beszélni a párommal. Ez nagyon fájt és nagyon mélyen érintett, hiszen úgy éreztem, lassan felőröl ez az egész. Mindenkinek meg akartam felelni, szerettem volna rendezni a viszonyomat a szüleimmel, a párommal, de úgy éreztem, hogy két szék közt lassan a pad alá esek. Teljesen tehetetlennek éreztem magam, hogy nincs olyan eszköz a kezemben, amivel bebizonyíthatnám, hogy a mi kapcsolatunk egészen más.

Tudtam, hogy a párom az igazi, de ezt hiába próbáltam megmagyarázni a szüleimnek, egyszerűen süket fülekre találtam. Nem ismertem rájuk. Az én szeretett édesanyám és édesapám teljesen kifordult önmagából. Sosem láttam még ilyen feldúltnak őket. Közben Peti is nagyon feszült volt, vele sem tudtam értékes, minőségi időt tölteni, mert folyton azon agyaltam, mit kellene tennem ahhoz, hogy végre le tudjunk ülni egy asztalhoz, és meg tudjuk beszélni ezt a félreértést. Egyikőjüket sem akartam elveszíteni. A megfelelési kényszer pedig nagyon erősen munkálkodott bennem.

Így visszagondolva, talán már másként csinálnám a dolgokat, de tizenévesen nem volt könnyű, amúgy is elég lázadó korszakomat éltem, ehhez pedig még jött a szerelem is.

Aztán eljött az a pont is, amikor elhatároztam, hogy megszököm Petivel és egy időre kivonom magam a családi forgalomból. Valóban kereket oldottunk, egy időre a nővéremnél találtunk menedéket, aki ekkor már Budapesten élt. A vidéki kisvárosi létből hirtelen a nagyvárosi forgatagba csöppentem. Jó volt egy kicsit eltávolodni a konfliktusoktól. Nővérem tanácsára aztán egy idő után hazamentünk, ezután pedig ha nagyon lassan is, de rendeződött a kapcsolatunk. Sikerült bebizonyítanunk, hogy igenis egymásnak teremtettek minket.

Valószínűleg az idő gyógyírt jelentett a problémára, és az, hogy szüleim azt látták, ez nem csak egy légből kapott szerelem, ami ahogy jött, el is megy.

Nyitókép: Shutterstock