Az ember mindig azt hallja meg, amit a szívével lefordít magának

„Az ember soha nem azt hallja, amit mondanak neki, hanem azt, amit a szívével lefordít magának." (Müller Péter)

Vera összeszorított szájjal ült Zoltán mellett a kanapén. Kezei karban, lábai keresztben. Zoli arca merev maszk, az izmai feszülnek, mint az ugrásra kész vadállaté. Egymásra sem néznek. Vera makacsul bámulja maga előtt a szőnyeget, férje engem bámul ellenségesen. A válás szélén állnak.

- Ez az egész egy marhaság. Elképzelni nem tudom, mit tudhat egy idegen, amit mi magunk nem tudunk megoldani. Mondtam Verának, csak azért jövök el és ne mondhassa, hogy nem próbáltuk meg ezt is. Szóval, hallgatlak - nézett rám a férfi.

- Vera, Te mit gondolsz erről? - fordultam a felesége felé.

- Hogy mit gondolok? - fakadt ki az asszony. - Azt, hogy elegem van! Zoli mindenben szkeptikus, nem lehet vele beszélni, bezárkózik és mintha nem is egy nyelvet beszélnék vele! Megőrjít! - kiabálta.

Zoli arca megrándult, kétoldalt az állkapcsa feszülésén látszott, pillanatok választják el a robbanástól, a nyakán kidagadtak az erek. Vera szeméből kicsordult egy hatalmas könnycsepp és csak ült tovább magába zárkózva. Pillanatok alatt olyan ellenséges hangulat alakult ki, mintha egy aknamezőn sétáltunk volna.

- Miért jöttél ma ide? - kérdeztem Zolit.

- Vera miatt.

- Rendben. Elmondtad, szerinted Vera mit szeretett volna. De Te, Zoli, miért jöttél?

Néma csönd volt a válasz és sóhajok, de mind benn rekedt.

- Vera, Te miért jöttél? - kérdeztem.

- Mert meg akarom menteni a kapcsolatunkat. Mert szeretem ezt a vadembert, de már nem értjük egymást.

- Ez nem igaz. - kontrázott a férfi. - Miért kell neked mindent agyon magyarázni?! Hova lett az a lány, akibe beleszerettem?

- Na és hova lett az a férfi, aki udvarolt nekem? Semmivel sem törődsz, csak magaddal, meg a hülye munkáddal – kiabálta Vera.

Miért vagy dühös, Zoli? – fordultam a férfi felé.

- Tudtam, hogy nem kellett volna ide jönnünk. Egy ilyen hülye kérdésre nem lehet válaszolni. Szerinted miért vagyok dühös?

- Nem tudom, majd te megmondod. Miért vagy dühös?

- Azért - kezdett üvölteni Zoli - mert az agyamra megy az állandó lelkizés! Megőrülök tőle, hogy Verának soha, semmi nem elég. Azt mondja, nem figyelek rá és eltűnt az, aki voltam. Hogy a jó francba ne tűnt volna el, mikor egész nap gürcölök, mint egy állat, hogy mindenünk meglegyen, de ennek a libának semmi nem elég! Nálunk nincs törött bútor, lógó kilincs, meló után még a boltba is én megyek, hogy a kisasszonynak ne kelljen cipekedni. De nem, semmi nem jó!

Forrás: Shutterstock

 - Akkor én is soroljam?! Minden nap meleg étel vár, van tiszta ruhád, tiszta otthonod, figyelek rá, hogy csinosan várjalak, de még csak rám sem nézel, csak beülsz a tévé elé és lesel ki a fejedből! Mégis mi a francot vársz még tőlem? - reflektált Vera.

- Egyetlen dolgot szeretnék kérni tőletek. Próbáljatok visszaemlékezni arra, milyen volt, amikor megismertétek egymást. Idézzétek fel az első napokat, heteket. Mi volt más?

Néma csönd fogadta a kérésemet, mindketten magukba roskadva ültek a kanapén. Aztán Vera Zoli combjára tette a kezét.

- Olyan férfias volt. Mindig bohóckodott és olyan melegséget árasztott, mint egy kályha. Felnéztem rá, mert mindent meg tud csinálni, hozzánk soha nem kellett szakembert hívni. Ápolt volt és rengeteget beszélgettünk. Amit mondott és amit tett,mindig összhangban voltak egymással, bízhattam benne és támaszkodhattam rá. Soha nem ment el úgy mellettem, hogy ne simított volna végig, vagy ne ölelt volna meg. De ezek mind elmaradtak...

A férje csak nézte tűnődve, majd elcsöndesedve beszélni kezdett.

- Imádtam, hogy Vera hihetetlenül nőies. Soha, semmi nem törte le a kedvét, mindenben meglátta a jót, mindig örömmel várt haza. Mindig mellettem állt. Tudtam, hogy szeret. Imádtam, hogy okos. Én most is így látom. De őt csak a saját sérelmei érdeklik. Nem tudom, mit csinálok rosszul.

- Akkor mondhatjuk, hogy a szeretet megmaradt közöttetek. Egyetlen csapdába sétáltatok bele. Belefásultatok a mindennapokba és elfelejtettétek a másik szeretetnyelvét. Mire lenne szükségetek, hogy újra működjön a kapcsolatotok?

- Én csak annyit szeretnék, hogy amikor hazaérek hullafáradtan, legyen fél órám csak magammal, hogy meg tudjak érkezni. Hogy tudjak miből adni, ölelni és Vera várja ki ezt az időt.

- Nekem az udvarlás, a bókok, az ölelések hiányoznak. És az együtt töltött idő.

- Szerintetek hogyan lehet ezt megoldani? - kérdeztem.

- Figyelni fogok, Vera - fordult Zoli a felesége felé. - Nem temetkezhetek bele a munkába, igazad van. És nekem is hiányzik az ölelésed, hogy is felejthettem el.

- Én sem láttam, mennyi mindent teszel kettőnkért, csak arra figyeltem, ami nincs. - sírta el magát Vera. - Hogy lehettünk ilyen hülyék?

- Egyetlen dolgotok maradt: nem gondolatolvasó a másik. Beszélni kell, mert a hallgatás csak félreértést szül. S csak annyi kell, tegyétek meg azt, amitől a másik szeretve érzi magát.

Pár nap múlva üzenetet kaptam: "Köszönjük, hogy átállítottad az optikánkat! Hála: Vera"

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek