Ha téged magához szólított a teremtő, miért nem vitt magával engem is?

60 évig éltünk együtt az én Jánosommal, aki egyik napról a másikra hagyott itt engem. Este még beszélgettünk, reggel pedig már nem ébredt fel. Felfoghatatlan, milyen múlandó az élet. 

 Te elmentél, és én egyedül maradtam...

Az évtizedek alatt szinte egyek lettünk, ismertük egymás minden apró mozdulatát, minden rigolyáját. De most még azok is hiányoznak. Nem tudom, hogyan tovább, annyira szokatlan még az egyedüllét, hogy kávéból is kettőt fözök, pedig nincs miért... Hogy is tudnék csak magamra gondolni amikor 60 éven keresztül mindig rád is gondoltam, sőt rád gondoltam elsősorban. Te voltál a támaszom, a lelki társam, a mindenem.

Hiányzik, ahogy kávézás közben olvasod a napi újságot, és kommentálod nekem a híreket. Most nekem kellene felolvasnom magamnak a híreket.  A gyerekeink és az unokáink távol élnek, talán valakinek az segíthet, ha a férje halála után a gyerekei ott vannak neki, de nekem erre nincs lehetőségem.

Az egyetlen férfi voltál az életben, emlékszem mikor először hívtál el a bálba, én voltam a legboldogabb lány a világon. A bál végén megkérdezted, hogy hazakísérhetsz-e, és azóta is együtt is sétáltunk, ameddig csak járni tudtunk.

Nélküled, hogy élhetnénk? Ha te nem vagy, én sem tudok létezni igazán. Egyedül nem megy...

Forrás: Shutterstock

Kinek főzzem minden vasárnap a kedvenc levesét? Egyedül botorkálok az udvaron, a tyúkól is üresen áll, a műhelyed ajtaja résnyire nyitva van. Benézek, hátha ott tevékenykedsz, hiszen ez volt a kedvenc helyed. Legtöbbször, ha kerestelek, itt találtalak meg - pakolgattad a szerszámaidat, vagy valamit épp javítottál. Remek mesterember voltál, de most minden csak lerakva hever a ládákban. Nincs, aki használná a szerszámokat, nincs, aki pakolászna a műhelyben. Hiányzik, nagyon hiányzik minden cselekedet, amit minden nap szorgosan végeztél, és amiket imádtál.

Ha téged elragadott magához a teremtő, miért nem visz engem is? Próbálom elhinni, hogy nem vagy, de nem megy. Próbálom keresni az élet maradék szépségeit, de semmit sem találok. Nélküled semmi sem olyan már, és nem is vágyom másra, csakhogy mehessek én is utánad. Olyanok voltunk, mint a méz és a tea, nem vagyunk igazán jók egymás nélkül. 

Veled úgy éreztem nincs olyan probléma, amit ne tudnánk megoldani. Pedig kijutott a bajból nekünk is bőven, de együtt átvészeltük. Legtöbbször csak a múltban járok, egy régi álomvilágba menekülök a hiányod elől.

Ameddig élek mindig 2 kávét fogok főzni, és mindig 2 személyre terítek. És ha az Úr engem is megához szólít, együtt sétálunk majd tovább az örökké valóságba, úgy ahogyan azt a 60 évvel ezelőtti bál után elkezdtük.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek