Ha elfáradtál, pihenni tanulj meg, ne feladni

15 év. Ennyit húzott le eredeti szakmájában, pedagógusként Andi és ugyanennyit férje mellett. Minden a terv szerint alakult. Eljegyzés, házasság, gyerek, munka, munka, munka. Tekerték a mókuskereket mindketten, lassan fakult a kép, míg végül teljesen elvesztek a színek az életükből. Semmi spontaneitás, semmi izgalom, semmi kaland.

Andi egyre többször érezte magát fáradtnak, ingerültnek, de ami igazán megrémítette, üresnek. Elborzadt a gondolattól, hogy ez már így marad élete végéig. Harminchét évesen kialudt benne a tűz, nem tud szenvedélyesen se szeretni, se dolgozni. Feldobott neki egy cikket az egyik közösségi oldal a kiégésről és a „tünetek" alapján, nyomban magára ismert. A szerző egyik mondata különösen betalált nála:

„Minden munkában pótolhatóak vagyunk, de azoknak az embereknek az életében, akik szeretnek, senki más nem pótolhat minket."

A fiára gondolt és arra, mennyire türelmetlen vele mostanában. Folyton sürgeti, gyakran kiabál vele, pedig korábban úgy képzelte, ő igazán laza szülő lesz. Olyan, akivel jókat lehet mókázni, minden huncutságban benne van, és aki mindig kapható egy ölelésre. Könny szökött a szemébe, majd rázni kezdte a zokogás. Kutyasétáltatás közben kapta el az érzelmi cunami, de nem tudott megálljt parancsolni feltörő érzéseinek. Keresett egy eldugott helyet a parkban és próbálta leállítani magát, de legalább fél órába telt, mire megnyugodott. Nem is értette, pontosan mi történt, de megkönnyebbült. Úton hazafelé elhatározta, hogy ez így nem mehet tovább. Változtatni kell.

Este ledarálta a szokásos teendőket, majd elkezdett álláshirdetéseket böngészni. Talált párat, ami valamennyire testhezállónak tűnt, be is adta a jelentkezését, de csak egy helyre hívták be interjúra. Egy multinacionális cég keresett irodavezetőt, tetszett nekik, elvállalta. Május eleje volt, még azon a héten beadta a lemondását, júniusban már kezdett is az új helyen.

Büszke volt a bátorságára, és hogy sikeresen elhagyta a komfortzónáját, ahogy azt a legmenőbb életvezetési guruk is tanácsolják. Mert váltani, innen már nem lehet gond, gondolta. Sokáig nem is volt. Lelkesen vetette bele magát az új feladatokba, tanulta az irodai rendszereket, elkezdett az irodai dresszkód szerint csinosan öltözködni, még egy-két pár új magassarkút is vett magának. Új kollégái hamar befogadták, kedvesen bátorították, átlátható, könnyen elvégezhető feladatai voltak, de amint belerázódott új életébe és az is rutinszerűvé vált, hiányérzete támadt. Nem látta értelmét annak, amit csinál.

Forrás: Shutterstock

Hiába keresett sokkal jobban, mint előtte hiányoztak neki a gyerekek és az az érzelmi többlet, ami a tanítással járt. Fia iskolai szüneteit, melyeket korábban együtt töltöttek, alig bírta kiszervezni, nagymamáknak, barátoknak, táboroknak. Egyre többször fordult meg a fejében, hogy talán elhamarkodta a döntést, aztán egy Facebook poszt újból szíven találta. Ez állt rajta:

"If you get tired, learn how to rest, not to quit." 

Ami magyarul nagyjából annyit tesz,

"Ha elfáradtál, pihenni tanulj meg, ne feladni."

Andi teljesen összezavarodott. Biztos csak a nosztalgia szépíti meg korábbi életét. Kényelmes távolságból, persze, hogy vonzónak tűnik, de amikor benne volt, teljesen kifacsarta az az élet. Végre függetlenebbnek érzi magát most, hogy ő is tisztességes fizetést kap, erre pedig gyermekkora óta vágyott már.

Végül szakember segítségét kérte, (mert már erre is futotta) akivel azóta is azon dolgozik, hogyan teremthetné meg magának a vágyott, tartalmas, értelmes életet. A pszichológus hamar rávilágított arra, hogy nincs egyedül. Sokan hiszik azt, tévesen, hogy ha kisiklik az életük, az éles váltás a legmegfelelőbb megoldás. Pedig nem! Általában célravezetőbb apró lépésenként haladni, higgadtan elemezni és csak ezután hozni életre szóló döntéseket.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek