A XXI. század apukái igenis megérdemlik, hogy méltón köszöntsük őket!

Emlékszel a gyerekkorodra? Az apukádra? Neked milyen kép ugrik be róla először? Állandóan dolgozott és szinte sosem volt otthon? Tartottál tőle? Vagy sokat nevettetek együtt? Ma van apák napja, úgyhogy elmélkedjünk kicsit az apukákról.

Az, hogy megtartjuk az anyák napját, mindenki számára teljesen természetes. Ilyenkor a gyerekek versikéket szavalnak és virágot adnak az anyukájuknak, nagymamájuknak. Ám létezik az apák napja is, amely úgy gondolom, épp annyira fontos, mint az anyák napja, főleg manapság, amikor egyre több apuka kiveszi a részét a gyerekek gondozásából és aktívan jelen vannak ők is a család életében.


Új apák

Ülök a játszótéren sokadmagammal. A gyerekek homokoznak, hintáznak, rohangálnak, kiabálnak – zajlik az élet. Nézem a sorstársaimat, a szülőket és arra leszek figyelmes, hogy a játszin több az apuka, mint az anyuka. Nem ez az első eset, amikor ezt látom, és nagyon örülök ennek a tendenciának. Az én férjem is rengeteget van a kisfiunkkal, erre is kifejezetten büszke vagyok. Jó apa! (Most nyilvánosan is színt vallottam...)

Azt tapasztalom, hogy egyre több a jó apa, egyre több férfi szeretne igazán apa lenni. Nemcsak pénzt keresni és a családfenntartó szerepet vinni, hanem valóban jelen lenni a gyermeke(i) és a családja életében. Az apukák manapság pelenkáznak, felkelnek éjjel a kicsihez, tápszert kevernek, pürét készítenek, babauszira és játszótérre járnak a gyerekeikkel. A jutalom pedig a sok fáradtságért? Igazi kötődés és igazi kapcsolat épül ki apa és gyermeke között – s szerintem ennél csodásabb nincs is! Amikor apára épp úgy számíthat a kicsi, mint anyára. Amikor mindkét szülő felé ugyanolyan bizalommal fordul.

Forrás: Shutterstock

Régi apák

Az én gyerekkoromban még egészen más volt a divat. A férfi dolgozott – egyébként a nő is! -, kereste a pénzt – a nő is! -, a családdal kapcsolatos teendők azonban szinte száz százalékban a nőkre hárultak. Teljesen természetesnek számított, hogy az anyuka reggel elvitte a csemetéket az óvodába, iskolába, bement dolgozni, majd hazafele bevásárolt, felszedte a gyerekeket, otthon pedig nekilátott főzni, takarítani, majd még a leckét is kikérdezte. Mert a gyereknevelés és a háztartás a nő dolga volt. Pont. Ritkaságszámba ment az a család, ahol az apuka - a komolyabb fegyelmezésen kívül - bármiféle szerepet vállalt volna a gyerekek gondozásában, nevelésben. Esetleg a fiúgyermeket megtanította szerelni, barkácsolni, de ezt is inkább már akkor, amikor kiskamaszkorba lépett a gyerkőc. Addig maradt szinte minden az anyákra. Nem akarom azt mondani, hogy akkoriban is MINDEN apuka ilyen volt, de a legtöbb mégis ezt a vonalat képviselte. Persze akadt kivétel, például az ovis legjobb barátnőm apukája, aki rendszeresen vitte a kislányát – és vele együtt engem is – kirándulni, itt azonban a szülők elváltak, így érthető, hogy az apuka sok időt töltött a gyermekével anyuka nélkül is.

Szerencsés gyerekek, szerencsés apák

Ülök a játszótéren és nézem az apukákat. Bár nem ismerem őket, megtelik a szívem melegséggel. Az egyik teljes átéléssel építi a homokvárat a kislányával, a másik a hintát toszogatja, a harmadik épp a mászókára tolja fel a fiát, majd a csúszda aljához áll és ott várja be. Szerencsések ezek a gyerekek, mert tele lesznek olyan szép emlékekkel, amely az apukájukhoz kötik őket és szerencsések ezek a férfiak, mert felismerték, hogy mennyire fontos szerepe van egy apának a gyermeke életében, és bár igenis fárasztó jó szülőnek lenni – anyának és apának egyaránt -, ők bizony ezt az utat választották. Időt, energiát szánnak arra, hogy valódi kapcsolatot építsenek ki az apróságokkal ez pedig örök nyomot hagy a gyerekek szívében és lelkében egyaránt.

Nyitókép: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetnek