Tanulj meg nemet mondani, és boldog ember leszel!

A kisgyerekek nagy részének az az első szava, hogy nem, állítólag az enyém is ez volt. Kiskorunktól kezdve rohadtul értünk ahhoz, hogy kell mindenre rávágni, de valahogy felnőttkorban, bizonyos élethelyzetekben nem jön a szánkra ez a varázsszó.

A „nem" szócska szélsőségesen nézve a boldog élet alapja, hiszen ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak legyünk, muszáj bizonyos dolgokra NEMet mondani. Ehhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk saját szükségleteinkkel, vágyainkkal, céljainkkal, na meg azzal, pontosan mi az, ami boldoggá tesz minket.

Az egészséges kapcsolatok alapja az énhatár, amit leginkább az autóban lévő kormányhoz tudnék hasonlítani. Ha nincs énhatárod, olyanná válsz, mint egy autó, aminek a pedáljait te nyomkodod, a kormányt viszont más fogja, tehát más irányítja az életed. Nagyon fontos, hogy megerősítsd ezeket a bizonyos határokat, és merj végre úgy dönteni, hogy NEKED legyen jó, hiszen ha nem így teszel, sosem leszel boldog. Mielőtt bárki azt hinné, hogy úgy születtem, hogy ennek a tudásnak a birtokában voltam, az téved, ezt ugyanis a pszichológus verte belém, akihez azután jártam, hogy anyukám meghalt. 30 év kellett, hogy ezt a tényt a gyakorlatba is átvigyem, és még mindig tanulom, hogyan kell nemet mondani, de azt hiszem, jó úton járok.

Én, az igenember 

Sokáig én voltam az az ember, aki mindig, mindenkinek meg akart felelni, és akkor is igent mondott, ha valójában nemet akart. Ha néha mégis nemet mondtam, napokig, sőt hetekig bűntudatom volt, és mások igényeit folyton a sajátjaim elé helyeztem. Éveken át ezt csináltam, így éltem a mindennapjaim, és azt éreztem, ha ezt így folytatom, megőrülök. Háttérbe szorítottam a saját elveim azért, hogy másoknak megfeleljek, ezzel pedig kis híján teljesen feladtam önmagam, és a boldogságom.

Forrás: Shutterstock

Nagyon nehéz nemet mondani, pedig jogunk van hozzá! Igazából bármit elutasíthatsz, és nem kell megtenned mindent, amit kérnek tőled, legyen szó egy új munkalehetőségről, egy családi összejövetelről, amihez semmi kedved, vagy egy baráti szívességről. Nem szükségszerű mindig, mindenre bólogatni, mint az a fura kinézetű kutya, amit az autókba szoktak tenni...

Irigylem a kicsiket, pláne, a dackorszakban lévőket, hogy olyan könnyedén mondják, hogy nem, miközben az anyuka az összes szál haját kitépi, pedig a nem szócskával születik az önálló személyiség. Csak aztán felnövünk, mindent úgy akarunk csinálni, hogy mindenkinek jó legyen, és megfeledkezünk arról, hogy a legfontosabb nem az, hogy más mit akar, hanem az, hogy mi mit szeretnénk. Engem is úgy neveltek, hogy akkor vagyok jó gyerek, ha szót fogadok, ez pedig felnőttkorban is kísért, és megnehezíti a saját érdekem érvényesítését. Emellett arra törekszem, hogy szeressenek, de el kell fogadni, hogy csak én tudok változtatni a saját életemen, és előre sorolni olyan dolgokat, amik számomra fontosak, mindenkinek pedig úgysem tudok megfelelni. Mindig lesz, aki a háta közepére nem kíván...

A "nem" néha roppant felszabadító, próbáld csak ki!

Már tudom, hogy nem tartozom magyarázattal senkinek azért, mert nemet mondok valamire, óriási közhely, de az én életem, az én döntéseim. Ha fontos kérdésre kell eldöntendő választ, vagyis igent, vagy nemet mondanom, általában időt kérek, hogy átgondoljam, megfontoljam, és bátrabban tudjam kimondani azt, amit a szívem súg.

Volt, hogy kaptam egy állásajánlatot, ami simogatta a lelkemet. Őszintén, tényleg nagyon jól esett, hogy egy jobban fizető, felelősségteljesebb pozícióra érdemesnek tartanak, de legbelül tudtam, hogy hosszú távon nem építene, hanem rombolna, és túl sok mindent kellene feladnom érte, így már az ajánlattételnél a nem felé húzott a szívem. Nem válaszoltam rögtön, csak pár nappal később, így átgondolva, leküzdve a „nem" szócska iránt érzett félelmemet, bűntudat nélkül tudtam választ adni, és nem éreztem utána semmit, csak megkönnyebbülést.

Számomra az esküvő szervezés is jó tanulólecke volt, hiszen ha van egy ekkora esemény a családban, a rokonság hajlamos pusztán jó indulatból mindenbe beleszólni, kéretlen tanácsokat adni, vagy esetleg belefolyni valamibe, amihez semmi közük. Gondolok itt arra, hogy például milyen ízesítésű legyen a torta. „A csokit meg az epret a legtöbb ember szereti, úgyhogy ha jót akartok magatoknak, akkor legyen ilyen is, majd én viszek" - hangzott el a terített asztalnál, körülbelül tízszer, nem foglalkozva azzal, hogy már az elején leszögeztük, nem kell semmit hozni, intézünk mindent! Amikor pár ilyet meghallgatsz, érzed, ahogy kúszik felfelé a pulzusod, és üvölteni tudnál, mert nem hallják, amit mondasz, aztán két út van előtted: vagy hagyod, hogy más akarata teljesüljön, és belemész, hogy hozzon tortát, vagy pedig még egyszer, utoljára, határozottan NEMET mondasz. Én az utóbbi mellett döntöttem itt is, és az élet más területén is, és már tudom, milyen felszabadító!

Nemet mondani nem mindig könnyű, és nem is lesz mindig jó fogadtatása, de néha kell. Nem mások, magad miatt!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek