Azt hiszed pótolhatatlan vagy?! Tévedsz…

Lia és Csongi 25 éve éltek házasságban. Nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, de nem is volt jellemző a tányércsapkodás.

Még az sem okozott problémát, amikor Lia várandós lett kétpetéjű ikreikkel, Csongit pedig elszólította a munkája külföldre. Mivel nem akarta cibálni a családját, az ingázást választotta, de így is megesett, hogy hónapokig nem tudott otthon lenni. A nő így magára maradt a két gyerekkel, és mindent magának kellett megoldania: háztartás vezetést, vásárlást, gyereknevelést, oviba, később iskolába hurcolást, mellette pedig egy kis munka, hogy ne csak Csongi fizetése legyen a mérvadó. Amikor a férfi egy hosszabb üzleti útja után végre huzamosabb ideig hazatérhetett, igyekezett felvenni családja életének ritmusá, iInkább kevesebb, mint több sikerrel.

Lia teljesen úgy rendezte be az életüket, hogy amennyire csak lehet, meglegyenek Csongi nélkül. Hiába beszéltek minden nap telefonon, és hiába volt otthon néha a férje egy-egy hétre, nem süppedt bele olyankor a kényelembe. Mindent ugyanúgy csinált, mint amikor csak hárman voltak a gyerekekkel. Csongi ezt néha nehezen viselte. Jobbára kiesett a családja életéből és a mindennapjaikból. Huszonöt év után ez okozta köztük a legtöbb feszültséget.

A férfit az frusztrálta, hogy a feleségének látszólag nem volt rá szüksége, sőt, még a gyerekeinek sem. Liát pedig az bosszantotta, hogy Csongi nem igazán vette észre, hol és hogyan tudna a felesége segítségére lenni. Próbálta kivenni a részét a különféle feladatokból, de láthatóan semmilyen otthoni dologban nem volt rutinja.

Lia egy ideig kellő empátiával állt férje buzgóságához, a „legalább igyekszik" attitűddel, de amikor rájött, hogy Csongi több munkát csinál a nő számára, mint amennyit segít, megelégelte a dolgot.

Forrás: Shutterstock

Egyik nap, ahelyett, hogy már elindult volna a munkába, Lia egy kupac ruhát válogatott és hajtogatott össze a szoba közepén ülve. Csongi megállt az ajtóban, a kezében egy bögre kávéval.

- Hát te? Azt hittem már elmentél dolgozni - kezdte a férfi, teljesen ártalmatlanul. A nő felnézett és vetett a férfira egy lesújtó pillantást.

- Épp a romokat takarítom el utánad. És igen, egyébként késésben is vagyok emiatt... de inkább most, mint este, mikor hullafáradtan hazaérek, és még tanulni kell a srácokkal - felelte Lia sóhajtva, majd a két ruhakupacból a nagyobbat megfogva felkelt a földről.

- Hogy érted, hogy a romokat utánam? Rosszul csináltam valamit? - Csongi láthatóan nem értette Lia feszültségének miértjét.

- Igen! Mindent! - bukott ki Lia, felé fordulva, miközben a ruhákat pakolta el. - Több munkát csinálsz nekem azzal, hogy segíteni próbálsz, mint hasznot. Folyton utánad kell mennem és jól megcsinálnom azt, amit te úgy gondolsz, hogy jól elvégeztél. Fárasztóbb, mintha eleve magam csinálnám meg, elsőre jól.

A férfi megrökönyödve hallgatta felesége szavait. Végig egymás szemébe néztek, Lia tekintete elhomályosult a könnyektől.

- Sajnálom, én nagyon igyekszem, hogy beilleszkedjek a saját családomba! - kelt ki magából Csongi. Korábban még sosem ordított, és az idegessége mellett volt ideje annak is örülni, hogy a gyerekek nem voltak otthon, hogy hallják, hogyan vitáznak Liával.

- És mégsem tudsz! Mintha azokon a heteken nem is itthon lennél, mikor elszabadulsz külföldről, vagy mintha előtte nem is éltünk volna együtt évekig. Zoknikat például szerinted mióta vasalok?! - kérdezte Lia, hasonló hangnemben, és durván belökte a komódot, majd elment Csongi mellett. Készülődött tovább a munkába. Már a cipőjét vette fel, miközben még ezeket mondta:

- Tudom, hogy szereted a munkádat. Tudom, hogy minket is szeretsz, bár kevés időt töltesz velünk... de muszáj volt megtanulnunk élni nélküled, és sajnálom, de pár havonta, egy hét nem elég, hogy a te kedvedért másképp rendezzük át az életünket. Bár így lehetne, de nem vagy pótolhatatlan. Vagyis, nem is tudom, ez mennyire baj. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy az legyél. Sajnálom. Ettől még nagyon szeretünk, és idővel majd kitaláljuk, hogy miként lenne is jó mindenkinek. Egyelőre, megtennéd, hogy elmész boltba, meg a suliba a srácokért? Este pedig közösen leülünk és megbeszéljük, hogyan tovább...

Lia megsimította Csongi arcát, akinek a szemei könnyben úsztak. A férfi tudta, hogy a nőnek igaza van, mégis bántotta az a tény, hogy nélküle is jól boldogulnak és, hogy szinte egyáltalán nem tud semmit az életükről. Lia még gyorsan lecsókolt egy megszökő könnycseppet Csongi arcáról, majd elment dolgozni...

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek