Dühös vagyok rád: értünk miért nem tudtál küzdeni?

Annyira vágytam rá, hogy utánam fuss, mint az amerikai filmekben és azt suttogd a fülembe, mennyire őrülten akarsz engem és soha nem akarsz elengedni. De nem futottál utánam, sőt, igazából látni sem akartál, egy telefonhívás során szakítottál velem.

Amikor megismertelek, még párkapcsolatban voltál. Ártatlanul kezdtünk el beszélgetni, de pár nap múlva kiderült, hogy valami megmagyarázhatatlan lelki kötődés van közöttünk. Úgy figyeltél rám, ahogy még senki, azt éreztem, hogy végre valakit nem csak a külsőm, hanem a belső értékeim is érdekelnek. Egyre közelebb kerültél hozzám és én éreztem, hogy kezdek beléd szeretni. Egyik reggel az irodában egy csokor virág várt az asztalomon és akkor tudtam, ennek véget kell vetnem. Megírtam neked, hogy addig ne keress, amíg nem szakítottál a barátnőddel, nem mehet ez így tovább. Túl közel kerültünk egymáshoz, ez így nem fair sem velem, sem a barátnőddel szemben.

Teltek-múltak a hetek és nem telt el úgy egy nap, hogy ne gondoltam volna rád. Reménykedtem benne, hogy engem választasz és visszatalálsz hozzám. Sokszor éreztem, mintha a lelkem húzna hozzád, de tudtam, nem lehet, nem lenne helyes. Egyik nap aztán elkezdtél életjeleket adni magadról, bejelöltél Facebookon és elkezdted lájkolni a képeimet. Éreztem, hogy van ennek jelentősége. Pár nap múlva küldtél egy üzenetet, hogy szakítottál a barátnőddel és éppen a különköltözést intézitek. Tudom, nem szép dolog, de én ujjongtam a boldogságtól, alig vártam, hogy végre magamhoz szorítsalak. Megbeszéltük, hogy nem sietünk el semmit, várunk pár hetet, hogy megemészd a történteket, mielőtt találkozunk. Számoltam a napokat, az órákat, úgy éreztem, érted érdemes türelmesen várni.

Forrás: Shutterstock

Az első hivatalos randink a Hármashatár-hegyen volt. Elvittél a kedvenc helyedre, sétáltunk, majd leültünk egy pokrócra és piknikeztünk. Emlékszem, lágy szellő simogatta az arcomat, mielőtt megcsókoltál volna. Eszméletlen izgatott és boldog voltam, végre azzal a férfival lehettem, akire régóta vágytam. Végül extra hosszúra sikerült a randi, szinte az egész napot együtt töltöttük, én pedig napokig pár méterrel a föld felett repkedtem a boldogságtól.

Onnantól fogva sülve-főve együtt voltunk, szerelmünkre csak az vetett némi árnyékot, hogy még az előző barátnőd hatása alatt álltál. Nem akartál nálam aludni, mert úgy érezted, nem állsz készen rá. Az is előfordult, hogy hazamentél tőlem és utólag bevallottad, hogy nagyon rád tört a volt barátnőd hiánya. Nyomasztott az üres lakás és az érzések, hogy nem tettél meg érte mindent. Éreztem, hogy nem vagy 100%-ban velem. Találkozgattunk, ismerkedtünk, szeretkeztünk, de a szíved nem volt még az enyém, szüntelenül ott lebegett felettünk az elhagyott kedves szelleme. Egyik nap aztán minden szó nélkül lementél a Balatonra és onnan hívtál fel, hogy szakítasz velem, rájöttél, hogy szereted még a volt párodat és szeretnél még egy esélyt adni a kapcsolatotoknak.

Egy világ dőlt bennem össze, olyan volt az egész, mint egy rossz álom. Nem értettem, miért mentél vissza ahhoz a nőhöz, akivel már boldogtalan voltál. Nem akartam elhinni, azt reméltem, hogy egyszer csak becsöngetsz és azt mondod, az egész csak butaság volt, engem akarsz és senki mást. Mindennél jobban vágytam rá, hogy megjelenj a munkahelyem előtt egy szál vörös rózsával és azt mondd, hogy csak engem szeretsz. Dühös voltam, hogy engedhettél el ilyen könnyen, hogyan mondhattál le rólunk ilyen gyorsan! Miért nem tudtál legalább egy esélyt adni nekünk? Azt mondtad, szerelmes vagy belém. Akkor értünk miért nem tudtál küzdeni?

Kezdőkép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek