Az első randi számomra olyan, mint az orosz rulett

Én az az ember vagyok, aki utálja az első randikat. Nem tudom úgy felfogni, hogy jaj de jó, megismerek egy új embert és beszélgetünk egy jót, hanem rögtön azon agyalok, mi lesz, ha nem fogunk egymásnak tetszeni és mi lesz, ha nem lesz közöttünk közös hullámhossz.

Főleg a netes első randik a neccesek, ott aztán tényleg egy orosz rulett, kit fogok megismerni élőben. Nálam már nagyon sokszor előfordult, hogy online nagyon jót dumáltam egy sráccal, volt a flow, meg minden, de személyesen valamiért nem működött az egész. Ilyenkor érzem azt, hogy tényleg nem szabad sokáig húzni egy személyes találkozót, hisz ott derül ki, van-e egy hullámhossz és kémia. Aztán ott van mindig a kérdés, ki fizessen az első randin, megy a bénázás, hogy mit mondjak, ha nem tetszik a srác és hogyan hagyjam ott, ha már nagyon elviselhetetlen az egész.

Soha nem voltam elég tökös ahhoz, hogy valakinek a szemébe mondjam, ha egyáltalán nem tetszik és lelépjek a randiról 5 perc után. Egyszerűen képtelen voltam megtenni a másikkal, úgyhogy inkább magammal szúrtam ki és végigültem unalmasabbnál unalmasabb randikat. Soha nem felejtem el, volt egy srác, akivel egy teázóban találkoztam. Foglalt egy szeparét, ahol csak kettesben voltunk és megállás nélkül csak beszélt és beszélt. Egy óra múlva még mindig nem rendeltünk semmit, mert belőle ömlött a szó. A 3 órás találkozó alatt többször elátkoztam magam, hogy miért nem vagyok képes arra, hogy felálljak és otthagyjam a fenébe. Elképzeltem, mennyi mindent csinálhatnék ahelyett, hogy egy idegen pasi eszmefuttatását hallgatom. Végül a randi után azért megírta, hogy legközelebb ő is szeretne rólam többet megtudni. Mondanom se kell, nem lett következő alkalom.

Forrás: Shutterstock

A legcikibb randim viszont még ennél is rosszabb volt. Ott indult, hogy fél órát vártam a srácra, aki legalább időben jelezte, hogy késni fog. Akkor még nem volt pandémia, úgyhogy egy plázában találkoztunk és ő azt indítványozta, hogy üljünk be a McDonald's-ba. Nem vagyok egy sznob csaj, végülis jó nekem egy gyorsétterem is, bár lássuk be, nem a legromantikusabb randihelyszínek egyike. A helyzet azonban akkor fokozódott, amikor kifizette a két epres fagyit, de elfelejtette odaadni időben a pontgyűjtő kártyáját és így nem kerültek rá a pontok. Az éndrága randipartnerem ott hisztizett a pultnál, mint egy kisgyerek, míg végül a mögöttünk álló lány megkegyelmezett és felajánlotta, hogy nyugodtan rakják rá a pontokat a srác kártyájára az ő rendelése után.

Itt már csilingeltek a vészharangok a fejemben ezerrel és még szinte el sem kezdődött a randi. Leültünk, a srác pedig elkezdett beszélni magáról, mintha mi sem történt volna. Előadta, hogy kétféle nőtől mentse meg az Isten: akinek gyereke vagy lakáshitele van. 45 perc múlva felálltam, hogy mennem kell, de ő rögtön felajánlotta, hogy hazavisz. Mivel ebben az időben nem voltam túl jó a nemet mondásban, így beleegyeztem. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor kiderült, hogy rokkant parkolóhelyen áll a kamu rokkant kártyájával. Itt ért véget a mi történetünk.

Azt gondolom, hogy egy első randi nagyon jó terep arra, hogy gyakoroljuk, hogyan képviseljük önmagunkat ahelyett, hogy másoknak szeretnénk megfelelni és hogyan kíméljük meg magunkat attól, hogy egy idegen lelki szemetesládának használjon. Azóta már rutinosabb vagyok, bár még mindig nem hagytam ott randi közben senkit. Ezt még gyakorolnom kell.

Kezdőkép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek