Pályaváltás 30-on túl? Ezért régen lenéztek volna!

Ma a különféle szakemberek - munkapszichológusok és coachok - azt tanácsolják, hogy nagyjából hétévente váltsunk munkahelyet. Ez szöges ellentéte a negyven évvel ezelőtti nézetnek, bár szerintem ez meg túlságosan rövid időintervallum. Meg egyébként is, miért gondolja bárki azt, hogy erre lehet tuti recept?

Gyermeki naivitás

Kisgyerekként azt gondoltam, hogy ha felnövök, lesz egy általam nagyon szeretett munkám és egy munkahelyem, ahová örömmel járok majd be. Meg sem fordult a fejemben, hogy bizonyos időközönként továbbálljak, az meg végképp nem, hogy szakmát váltsak. Gyermeki naivitás! Talán azért is alakult ez így ki bennem, mert a szüleim és a nagyszüleim szerették azt, amit csináltak, igazi hivatásként tekintettek a munkájukra valódi pályamódosítás pedig nagyon messze állt tőlük. Persze

Humán vagy reál?

Világ életemben humán beállítottságú voltam, a reáltárgyaktól kirázott még a hideg is. A kémia még csak-csak érdekelt a kísérletek miatt, ám a matekkal és a fizikával ki lehetett volna kergetni a világból. Nem csoda, hogy érettségi után is inkább olyan szakot választottam, amely az érdeklődésemnek megfelelő volt, s úgy dobtam sutba a matekkönyveket, hogy csak úgy puffantak!

A diploma után el is helyezkedtem és azt gondoltam, révbe értem. Ám hamarosan kiderült, hogy ez a kikötő nem az, amelyre vágytam, sőt kifejezetten rosszul érzem magam benne. Milyen szerencse, hogy nem anyáink idejében kezdtem dolgozni, mert akkor lehet, hogy kénytelen lettem volna egy életen át gyomorideggel bejárni a munkahelyre.

Így viszont búcsút intettem neki és gyorsan elhelyezkedtem máshol, illetve egyszerre több helyen is elkezdtem dolgozni, amelyből az egyik teljes mértékben különbözött attól, amit szántam magamnak gyerekként. Nem mintha rossz lett volna, de nem hittem, hogy valaha is tevékenykedni fogok az ingatlanpiacon (is). De ha ez a csavar nem lett volna elég,

A humán beállítottsággal és a matekiszonyommal nekikezdtem egy olyan szaknak, ahol makroökonómiát, számvitelt és gazdaságot hallgattam. Hát megőrültem én? A hirtelen pálfordulást kevesen értették a környezetemben, nekem azonban meglepő módon jól esett valami újat, valami mást tanulni. Friss információkat, új nézőpontokat magamévá tenni és fejlődni. Az eredménye pedig egy nagyon hangzatos és nagyon komoly, felelősségteljes munkakör lett, amelyet büszkén viseltem, és amelyben tíz évig tevékenykedtem is.

Munka vs. hivatás

Mondhatnánk, hogy itt a happy end! A hosszú, kanyargós út végén megtaláltam a hivatásomat, amelyet megelégedéssel és örömmel végzek, ám ez nem teljesen igaz.

Nálam legalábis... Mert bizony bármennyire is megelégedéssel töltött el az a bizonyos komoly és felelősségteljes munka, egy idő után azt kezdtem érezni, hogy kiégtem. Nem láttam magam előtt a fejlődés lehetőségét, úgy éreztem beszűkült az életterem, és hogy nem csinálok mást, csak hajtom a mókuskereket. Így megint mocorogni kezdett bennem a váltás vágya.
Itt vagyok, közel a negyvenhez és újra váltottam. Nem csupán munkahelyet, de életvitelt, szektort, piacot és mindent, amit csak el lehet mondani. Újabb 180 fokos fordulatot vettem, s lassan már meg sem lepődöm ezen.

Sosem késő

Negyven évvel ezelőtt az mondták volna rám, vándorfecske vagyok. A legrosszabb fajtából. Mert nem csak munkahelyet, de teljes pályát is képes vagyok váltani – nem is egyszer. Akkor szégyen lett volna, ma viszont büszke vagyok rá, mert bár csak időszakosan találtam meg mindig az adott életszakaszomnak és igényeimnek megfelelő hivatást, de akkor annak és ott teljes erőbedobással adtam át magam.

Képes voltam új utakat keresni, új dolgokat tanulni, ha kellett minden felépíteni a legelejétől. Most megint itt vagyok egy út elején, de nem bánom. Azt érzem felfrissültem, fellélegeztem.

Hiszem, hogy ha valamiből elegünk van, akkor bármikor belefoghatunk valami másba. Hiszem, hogy az új ismereteket bármikor elsajátíthatjuk. Hiszem, hogy bármikor válthatunk bármekkorát. Hiszem, mert hinni akarom, és mert tudom, hogy képes vagyok rá. Most vagy akár tíz év múlva. Mert új dolgokat tanulni jó, és mert úgy gondolom,