Tija sosem értette ezt a logikát. Az tiszta sor volt, hogy ha valamit nem talált a lakásban - a patinás rend ellenére sem -, akkor az mindig azután bukkant fel, miután feladta a keresést. De meg volt győződve arról, hogy ez azért nem egy örökérvényű csel az élettel szemben, amit ha tudatosan követ, akkor minden vágya teljesül.
Ne már csajok! - tromfolta le őket egy közös limonádézás alkalmával, miközben a szívószállal piszkálta a jégkockákat. - Az emberekkel ez nem így működik. Ők nem egy pár zokni, amit játszikönnyedséggel tudok venni, ha a meglévőmnek csak a felét találom meg a fiókban...
Tija egyik rossz tulajdonsága az volt, hogy már attól zavarba jött, ha mellé lépett egy srác a pultnál egy buliban, hogy rendeljen valamit. Aztán mióta elkezdett ő maga is pultosként dolgozni, még több jóképű pasival találkozott össze. Néha már fejben lejátszotta a jelenetet, hogy a műszakja után az egyik megvárja és elkéri a számát, vagy bejelölik egymást a Facebookon és elkezdődik valami - de sohasem így történt.
- Szerintem csak tegyél egy próbát, mióta mondogatom, de mindig csak ellenkezeé - szólalt fel az egyik barátnője. Tija rá emelte a tekintetét, állát a tenyerében támasztva. - Ne agyald túl. Ne görcsölj rá. Tekintsd lazán ezt a párkapcsolat kérdést. Úgy is mondhatnám, hogy engedd el és koncentrálj az életed többi szeletére és várd ki, hogy mi történik.
A helyzet az volt, hogy Tija úgy érezte, barátnője nehezet kér tőle. Na, nem mintha nem lett volna mivel foglalatoskodjon; ott volt a munkája, ha éppen nem dolgozott, akkor futott és edzett, esetleg összegyűltek csajos napokat tartani, de gyakran volt olyan, hogy csak bekuckózott otthon és film- vagy sorozatmaratont tartott. Ezt mindet nagyon élvezte.
Voltaképpen tökéletes életet tudhatott a magáénak - azt leszámítva, hogy jobban örült volna, ha például összebújva filmezhetett volna valakivel, vagy ha a csajokkal töltött idő közben lett volna kivel váltani egy-egy szerelmes üzenetet.
Barátnője unszolására félrerakta a vonzás törvényéről szóló könyveket, ugyanis sokáig ezekben kereste a praktikákat, hogy bevonzza magának a társát. Úgy döntött, semmi vesztenivalója nincs, ezért elengedi ezt a görcsös tüntetést a magányosság ellen.
Néhány nap múlva már energiával tele ébredt fel, és alig várta, hogy elkezdődjön a nap. Pedig előtte még azon agyalt, hogy mennyivel jobb volna valakihez bújva ébredezni, ugyanis az egyik könyvben azt olvasta, hogy „helyet kell adnia a párjának az életében" - és ő ezt eddig úgy valósította meg, hogy folyton a másik hiányára gondolt. De ez most megváltozott.
A hétvégi esti műszakja előtt az egész napját saját magára fordította. Elment futni, zenével a fülében és nem gondolt arra, hogy vajon fog-e jönni valaki, aki pont az ő ritmusára fut. Hazaérve bekapcsolt egy sorozatot és közben tett-vett a lakásban. Videótelefonált a csajokkal, az anyukájával, és mindegyikükre széles, boldog mosollyal tekintett. Műszak előtt még aludni is volt ideje, és ébredéskor semmit sem romlott a hangulata. Sőt!
Beérve a munkahelyére mindenkinek feltűnt a vidámsága, pedig az elmúlt időszakban csak bement, tette a dolgát és minél előbb túl akart lenni az estéken. Még a kolléganője beszámolóját is mosolyogva hallgatta, pedig a mézesheteiről szólt. Voltaképp Tija zsigereiben változott meg. Végre élvezte azt, amije volt és nem arra fókuszált, ami hiányzott az életéből. Megtalálta az egyensúlyt, abszolút nem foglalkozott a szerelem, vagy a pártalálás gondolatával. Nehéz meló volt, nem ment egyik napról a másikra, sok időbe tellett, mire átkattintotta az agyát, de most ő is érezte, hogy megérkezett egy másik dimenzióba, egy olyan világba, ahol a maga boldogsága a legfontosabb, amit nem másoktól tesz függővé.
Másfél év múlva pedig, az egyik törzsvendéggel szóba elegyedett, pár alkalom után bejelölték egymást Facebookon és ott is tartották a kapcsolatot... Azóta pedig már egy boldog párt alkotnak. Tija végtelenül boldog, hogy a régi ábrándjai napról-napra testet öltenek.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.