Egymásba szeretni nem nehéz, de az igazit egy életre megtartani, az kemény dió

Amikor megláttam a kedvest, éreztem, hogy ő lesz az igazi. Elsőre tudtam. A szerelem ennek ellenére később csapódott be közénk, mint, ahogy vártuk volna. A mi romantikus légyottjaink mellé már nem volt szükség szirupos filmekre, hiszen történetünk már önmagában is felért az év szerelmes bestsellerével. Elég volt csak meglátnunk egymást az ablakban, vagy megérezni a másik illatát és készek voltunk. Tudjátok mi a fura? Ma sincs ez sokkal másképp, maximum a szívem nem a torkomban dobog, hanem a helyén.

Szeretem őt. És ő is engem. Nem kevésbé, mint annak idején és a szenvedély sem hagyott alább, inkább azt mondanám, még inkább elmélyült kettőnk között. Mielőtt azt hinnétek, hogy ez az a királylányos mese, ahol mindig minden tökéletes, akkor most elárulom, hogy nálunk is voltak nagyon nehéz időszakok, „majdnem-szakítások" és „nem beszélek veled, mert úgysem értenéd" szituációk. De túléltük és átsegítettük egymást ezeken az állapotokon. Talán nem is mi, hanem a szerelmünk.

És azok a kis apróságok, amik a kapcsolatunkat az elejétől napjainkig jellemzik. Figyelmességek, melyek méretüket tekintve változóak, ám tartalmukkal mindenképpen azt üzenik, hogy fontosak vagyunk egymásnak. Mondok néhány példát. Amikor orkán módjára tombolt a szerelem a szívünkben, egy PEZ cukorkától is elolvadtam. Emlékszem, rózsaszínt hozott a drágám, mert aznap rózsaszínű ingben kínáltam a kávét a pult mögül. Másnap, egy csokor aranyvesszővel állított be a kávézóba, és úgy nézett azokkal a gesztenyeszemeivel, hogy több se kellett az én boldogságéhes kis lelkemnek.

Amikor uzsonnát csomagoltunk egymásnak, - ki-ki a maga idejében - apró cetliket dugtunk a szendvicsek közé és ettől még finomabb volt minden falat. Igazából a szívünket osztottuk meg így egymással. Egyik születésnapomra úgy készült az én szerelmem, hogy a lakás minden pontjára kis matricákat ragasztott, amik szívhez szóló üzeneteket rejtettek. Sikerült újfent levennie a lábamról, máig őrzöm a papírszíveket.

Bármilyen nagynak tűnt is a baj közöttünk, egy-két nap után mindig kitaláltunk valami visszatalálós randit, ahol újra megérintettük egymás lelkét. Ahogy öregszünk, egyre inkább érezzük a szerelem és szeretet fontosságát, a kötődés, az összetartozás csodáját. Mert óriási kincs ám az igaz szerelem, amikor megtaláljuk a másik felünket. Ahogy a mondás is tartja, megszerezni valakit nem nehéz, ám megtartani... nos ahhoz kell a tudomány.

Amikor zuhanyzunk, és kellően nagy a pára, a másik halkan odalopódzik a tükörhöz és ráfirkál egy szerelmes üzenetet, ami kisvártatva eltűnik, de az újabb zuhanyzás alkalmán kirajzolódik és ettől olyan izgalmas az egész. Most, hogy közeleg a karácsony, egy színes adventi kalendáriummal kedveskedtem magunknak. Minden nap kinyitunk egy ablakot és elfelezzük az aprócska csokit egymással. Annyira szeretem ezeket a kis bolondos dolgainkat. És mind mi vagyunk. ;-)

Nem kell nagy dolgokra gondolni, ám mindenképpen munkát kell beletenni a szerelembe is. Párkapcsolatba, házasságba és minden olyan történetbe, ami két ember szoros kötelékét jelenti. Mert egymásba esni nem olyan nehéz, de az igazit megtalálni és egy életre megtartani, az már keményebb dió. Ahol dió van, ott diótörőnek is lennie kell, és miután mindenkinek más a szeretetnyelve, más-más út vezet a szívéhez is.

Nyitókép: Shutterstock