Hazugság a házasságom, hazugság vagyok én magam is...

De aztán észbe kapott: túl veszélyes. Megcirógatta Ákos vállát, hátha ezzel enyhít azon, ami következik. De meg sem kellett szólalnia, a férfi ennyiből is értett.

- Tudom, jön a férjed... Már veszem is a nadrágom, nyugi. El ne kezdd, kívülről fújom: nem kockáztathatsz, blablabla...

- Ne mondd, hogy "blablaba". Ez olyan, mintha elbagatellizálnád a helyzetet.

- Oké. Bocs. Megértettem: nem rúghatod fel a házasságodat a gyerek miatt.

- Köszönöm. Ígérem, hétvégén elszabadulok egy órára. Nem lesz könnyű, de kitalálok valamit.

- Egy órára? Szuper. Gondolom, most örülnöm kéne.

- Mi bajod van?!

- Az, hogy kezd tele lenni a tököm a rohadt "egy órákkal". Halogathatod, előbb-utóbb akkor is muszáj lesz megszabadulnod attól a baromtól! Vagy egész életedben körülötte akarsz ugrálni, hogy kiszolgáld?! Hogy a büdös ruháit pakold, amiket széthajigál a lakásban? Igénytelen egy állat! Nem is tudom, egyáltalán hogy bírsz vele egy ágyban feküdni? Mondd már, ez itt például mi a franc?! - kérdezte dühösen, miközben heves mozdulattal felkapott egy kockás inget a kanapéról, és a nő orra alá dugta.

- Büdös, mint a dögvész. Hogy a francba képes ilyenben járni?!

- Ez a munkásinge. És igen, undorító. Tudod, hogy nem szeretem. De sosem hagyná, hogy elváljak tőle. A nyakamra járna részegen, zaklatna a munkahelyemen, leégetné a gyereket az iskolában...

- És? Idővel megunná és beletörődne a szituba! Ráadásul én is ott lennék. Megvédenélek!

- Hogyan? Megvernéd? Az nem segít, ha lecsuknak miatta, Ákos!

- Jó, akkor... A fenébe is! Csak van valami mód, hogy megszabadulj tőle!

A nő idegességében elnevette magát, majd elfordult, hogy időt nyerjen. Nem is a férfira volt dühös, inkább csak magára, amiért hagyta idáig fajulni a helyzetet. Végül mély levegőt vett, és megszólalt:

- Mikor megismerkedtünk, elmondtam őszintén, hogy nem fogok elválni. Azt válaszoltad, nem zavar: te sem akarsz semmi komolyat.

- Lehet, de azóta eltelt egy év. És rohadt jól működünk együtt. Elegem van a bujkálásból. Hagyd ott, és költözzünk össze!

- Hétvégén visszatérünk a témára. Most indulj, kérlek! A férjem bármikor megjöhet...

Megvárta, míg felveszi a farmerját, elkísérte az ajtóig, majd egy engesztelésnek szánt hosszú csók után útjára engedte. Aztán visszament a hálóba, és a már megszokott mozdulattal a szekrény mélyére suvasztotta a kanapén heverő férfi holmikat. Mikor a kockás inghez ért, megszagolta, és megállapította: tényleg büdös! Máskor jobban kell figyelnie... Az inget a nővére adta - ahogy a többi holmit is, melyekkel hihetővé tette a kamuházasságát. Biztos a padláson tárolt régi cuccok közül való, azért van ilyen poshadt szaga...

Átment a másik szobába, begyűjtötte a padlóra szórt Lego darabokat, amik szintén alibiből voltak ott,a nem létező fia játékaként. Végül elégedetten felsóhajtott: Ennyi, vége mára. Gondolta, összeüti a kedvenc vacsoráját, kinyit egy üveg bort, és vetélkedőt néz a tévében, mint minden este. Holnap pedig kitalálja, hogy építse le Ákost. Jó volt vele, de mostanra túl sokat akar.

Pedig annak idején épp azért találta ki, hogy férjes asszonynak álcázza magát, mert el akarta kerülni a hasonló bonyodalmakat. Azt hitte, így tiszta lesz a kép, hogy csak heti két numerára kapható. És sértődés sem lesz belőle, hiszen kiváló ürügy, hogy családja van... Erre tessék: Ákos már a második, aki összeköltözést és szerelmet követel. Pedig azt lesheti - senki kedvéért nem adja fel a függetlenségét még egyszer!

Egy pillanatra bevillant az emlék, milyen jó is volt hozzábújni a férfihoz - de aztán letolta magát, amiért ilyen hülyeségeken érzeleg. Letette a távkapcsolót: ma kihagyja a vetélkedőt. Inkább fellép a netes társkeresőre - szereznie kell valakit Ákos helyett...

Greta May novellája

Nyitókép: Shutterstock