Nagyon szerettem volna megtalálni a páromat, de a rémes első randik teljesen lelomboztak

Aztán persze minden egyes szörnyű randi után megfogadtam, hogy most jó időre befejezem. Kifejezetten pusztító érzés az, amikor egy első hivatalos találkozás alkalmával a partner látványosan felméri a paramétereimet, esetleg jelzi, hogy akkor ő most azért enged előre, hogy csekkoljon hátulról is, hogy megnézze, minden irányból megfelelek-e az elvárásainak. Nem szerettem, hogy rengetegszer úgy éreztem magam, mintha állásinterjún lennék, és az egész csupán egy teszt, nem is randi, hogy vajon jó lennék-e a következő "Kovácsnénak".

Mondanám, hogy voltak pozitív élményeim is ilyen szituációkban, de ordas nagyot hazudnék. Az utóbbi néhány randipartneremről 1-2 találkozás után kiderült, hogy valami nem stimmel, mindegyik elkövetett valamilyen fatális hibát. Volt, akivel három hétig találkozgattam, de egyszer sem állta a cechet. Én persze próbáltam nem anyagiaskodni, sőt, egy idő után arra jutottam, hogy nekem kell megtennem az első lépést, és onnantól kezdve időnként én fizettem mindkettőnk fogyasztását. Miután erre sem lépett, nem viszonozta, minden rossz érzés nélkül töröltem az életemből.

Előfordult, hogy a pasi az első találkozás alkalmával elkezdte simogatni az orromat, mert szerinte nagyon különlegesen néz ki, aztán megkérdezte, melyik mitikus szörnnyel csinálnám szívesebben.

Sőt, voltam olyan első randin is, ahol a pasi áthívott magához főzni, majd elkezdte elmagyarázni, "megtanítani", hogyan kell tésztát készíteni. Közben hatalmas lelkesedéssel magyarázta, hogy én mennyire más vagyok mint a többi nő, akik csak a pénzre hajtanak, meg amúgy is, minden nő olcsó kurva, akiknek csak a külsőségek a fontosak, és hála az égnek, hogy én más vagyok.

Aztán valahogy mindig előkerült valahonnan egy új, ígéretes jelölt, aki miatt mégis felrúgtam a "nincs randi" szabályomat. Egész egyszerűen nem akartam elhinni, hogy nem létezik egy olyan férfi, akivel összepasszolnánk. És persze ezerszer megkaptam, hogy lejjebb kéne adnom az elvárásaimból, de erről hallani sem akartam. A léc olyan alacsonyan van, és annyira nem nehéz megugrani, hogy akinek még így sem sikerül, azzal komoly problémák vannak. Ne fogdoss az első randin. Ne sértődj meg, és ne erőszakoskodj, ha nem fekszem le veled az első alkalommal. Ne tarts kiselőadást arról, mekkora ribanc az összes nő. Időnként legyél úr, és hívj meg valamire. Ne aggódj, legközelebb viszonozni fogom. Ne bizonygasd minden idegszáladdal azt, hogy mekkora alfahím vagy, és neked egyetlen nő sem mondhatja meg, mit akar, mert azt majd te megmondod neki.

Szóval ismétlem, a léc vészesen alacsony. Én a fogadalmaimmal szembemenve mégis rendíthetetlenül folytattam a keresést azért az emberért, akit nekem szánt a sors. Csak közben fokozatosan egyre jobban kiábrándultam.

Már nem készültem olyan lelkesedéssel a találkozókra. Már nem volt fontos, hogy a legszebb ruhámban induljak el otthonról, és egy idő után már tudatosan nem is festettem ki magam. Már nem igyekeztem, hogy minden nap a legjobb formámat hozzam, hátha azon a napon találom meg az én emberemet. Már nem mosolyogtam rá senkire. Még csak körbe se néztem, ha beléptem valahova. Elkezdett kialakulni bennem a gondolat, és emellett a tehetetlen düh, hogy már soha senki nem fog megmozgatni bennem semmit.

Aztán végül jött még egy első randi. Mint utóbb kiderült, a legutolsó első randi. Akkor, amikor már teljesen elengedtem, és inkább beszereztem két macskát. Nem jöttem rá rögtön, hogy valami igazán értékesre bukkantam. Olyan hirtelen jött az egész, hogy fel se fogtam, mibe keveredtem. Arra a pillanatra viszont még mindig tisztán emlékszem, amikor belém hasított a felismerés. Egy péntek reggelen éppen siettem a dolgomra, késésben voltam. Közben elkezdett szakadni az eső, és mivel nem volt nálam esernyő, teljesen eláztam. Majd egyszer csak rájöttem. Megtorpantam a zuhogó esőben, és csak meredtem magam elé. Hát ő volt az, akit egész eddig kerestem.

Nyitókép: Shutterstock