Bebizonyítom, hogy jobb leszek, mint ti

Apám, a vélhetően kora miatti aktuális kapuzárási pánik, illetve a kielégítetlen szexuális élete miatt, csajozni kezdett. Amikor anyám időnként lebuktatta, akkor mindig hosszabb mosolyszünet volt közöttük, én pedig ott maradtam a kettő között. Egy ideig még anyámat védtem, de aztán - ahogy a viták kezdtek egészen más fordulatot venni -, rájöttem, hogy Svájc szerepe nekem a legjobb, mert egyikük sem makulátlan. Ha kirobban valami, abban az egyik pont olyan hibás, mint a másik.

A válás szóba sem jöhetett. Szerették volna megteremteni nekem a tartós, családi közeget. Egykeként nem maradt volna senkim, ha ők külön válnak. Nagy valószínűséggel egyiküket sem választottam volna, hogy a másikkal meg csak időről-időre fussak össze és kínos, ünnepfelosztásokkal éljünk.

Egyszer sikerült az eddig leélt éveim alatt kihozniuk annyira a sodromból, hogy kaptam egy ordítós idegösszeroppanást. Már nem tudom, hogy akkor ki rémült meg tőlem jobban; apám, anyám vagy én, saját magamtól. Az volt a legszebb pár hét, mikor senki nem szólt egymáshoz, nehogy valami olyan hangozzon el, amire ugrok. Aztán, persze ez a figyelmesség hamar elpárolgott és időnként megint rászoktak a marakodásra. Tanulva a pillanatnyi kontrollvesztésemből, rájöttem, hogy bármennyire is idegesítőek, muszáj, hogy a veszekedések, viták, marakodások rám ne legyenek hatással – hiába élek velük egy fedél alatt.

Ez azonban nem volt olyan egyszerű, ugyanis gyerekkorom óta küzdöttem néhány problémával, amikért gyakran cukkoltak is. Enyhe irányításmániám van. Ösztönösen törekszem a körülöttem lévő béke megteremtésére és túlféltek olyanokat, akik vagy nem érdemlik meg, vagy nincs is rá szükségük. Már az oviban is én voltam Hanga, a mini diktátor. Kevés minden van meg azokból az időkből, ezért nincs viszonyítási alapom, de tudom, hogy mindig ezeknek az igényeknek a kielégítésére törekedve éltem, ami nem kis meló. Csomó belső stresszel jár, az agyam ritkán van teljesen ott egy adott helyzetben, mert mindig hazagondol, hogy vajon mire érek haza? Mire derült fény megint? Mit mondott, vagy csinált az egyik, vagy a másik, amiért mosolyszünet van?

Egy valamit azonban tudtam: a saját gyerekeimnek – ha valaha is lesznek –, én nem akarok hasonló stresszt okozni az életében. Elvenném tőlük a szellemi szabadságukat, ha folyton azon kellene görcsölniük, hogy vajon arra érnek-e haza, hogy már aláírtuk-e az apjukkal a válási papírokat, mert a vacsora egy része kifutott a tűzhelyre, vagy, mert rossz tésztát vettem otthonra... Bár elnézve a szüleimet, viszonylag kevés életkedvem volt már évek óta ahhoz, hogy én is kikössek valaki mellett. Ha egyszer is elkapott a magány érzése, szinte rögtön jött egy vita, ami kizökkentett ebből és rájöttem, hogy jobban járok, ha karrierista életet kezdek el építgetni magamnak.

Valószínűleg ez durva általánosítás, viszont soha nem tudhatom, milyen embert sodor mellém az élet. Az is lehet, hogy a korral és a változó időkkel jár már az, hogy időnként a szakadék szélére táncoltak, máskor vissza. Mindenesetre mindig is azt éreztem, hogy nekem elég közvetve – mégis testközelből – részt vennem egy ilyen kapcsolatban, nem vágytam arra, hogy én is egy főbb szereplővé váljak.

Hanga történetét Pokk Brigitta jegyezte le

Nyitókép: Shutterstock