Most akkor kezdeményezzen egy nő vagy ne?

Nemrég voltam egy rendezvényen, ahol szóba került a klasszikus kérdés, hogy ki kezdeményezzen a mai világban? A srácok rögtön rávágták, hogy ők bizony nem bánják, ha a nő teszi meg az első lépést, mert az nekik kényelmesebb. Persze az se jó, ha egy nő nagyon nyomul, de az fontos, hogy egyértelmű jeleket adjon. Amikor rákérdeztem, hogy csináltak-e olyat valaha, hogy leszólítottak egy lányt az utcán vagy a villamoson, akkor vadul rázták a fejüket. Az már túl rizikós, nagy a visszautasítás esélye, így inkább meg se próbálják.

Én mindig azt a hagyományos értékrendet képviseltem, hogy a kezdeményezés a férfi dolga. Persze adok én jeleket, azzal nincs semmi gond, de mindig is távol állt tőlem, hogy én írjak rá először egy férfira vagy én lépjek oda hozzá a buszmegállóban. Ennek két oka is van: egyrészt beismerem, én is félek a visszautasítástól, másrészt, nőként arra vágyom, hogy egy férfi meghódítson, ne pedig nekem kelljen odavetni magamat a lábai elé. Eddigi életem során talán egyszer-kétszer tettem kivételt, ami azt jelenti, hogy egy társkeresőn én kezdeményeztem egy beszélgetést. Én is megéltem, milyen, amikor nem kapsz választ, viszont az egyik próbálkozásomból komoly kapcsolat lett.

Belátom, a mai férfiaknak nincs könnyű dolguk. Egyrészt a nagy feminista világban már nehéz egy nő segítségére sietni, másrészt leszólítani is nehéz, amikor egyre bizalmatlanabbak lettünk, mindenki csak rohan vagy épp a telefonját nyomogatja. A társkeresőkön is nagy a verseny, ráadásul a nők nagy része nem is reagál a közeledésre, még csak válaszra sem méltatja a másikat. Összeszedtünk már 1-2 csalódást a múltban. Kinek van kedve még egy visszautasításhoz? Ezt teljesen megértem. Ugyanakkor a nők vágynak a klasszikus udvarlásra, s mivel ez egyre ritkábban fordul elő, így felértékelődik az a férfi, aki megpróbálja.

Ugyanakkor az a véleményem és nem csak az enyém, hogy a mai nők elkényeztették a férfiakat. Mivel egyre több nőnek nem derogál kezdeményezni, sőt, néha még akkor is nyomulnak a nekik tetsző pasikra, ha azok foglaltak, így a férfiak egy része kissé ellustult. Hol vannak már a régi mesehősök, akik a világ végére is elmentek és megküzdöttek a sárkánnyal a kiszemelt hölgyért? Ma már inkább proaktív és kontrollmániás királylányok vannak, akik megunták a várakozást és megcsókolnak jó pár békát, hátha az egyik végre királyfivá válik.

Ettől függetlenül nem azt mondom, hogy egy nő nem kezdeményezhet. Viszont szerintem jobb meghagyni a férfinak, hogy kiélhesse a vadászösztönét és legalább meglegyen az az érzete, hogy ő cserkészett be minket. A nő pedig adja csak lelkesen a jeleket a kiszemelt pasinak, abból baj nem lehet. A lényeg, hogy bármit is teszünk: legyünk önazonosak. Ha valakinek kedve tartja, kezdeményezzen, de ne azért, mert retteg, hogy a pasi nem teszi meg. Ha viszont valaki mereven elutasítja a kezdeményezést, érdemes átgondolni, miért van ez? Netán szeretne megfelelni a társadalmi elvárásoknak?

Én sokszor elgondolkoztam azon, mi lenne, ha én is többet kezdeményeznék. Végülis nem esne le a gyűrű a kisujjamról és még 1-2 nemet is biztos képes lennék elviselni. Viszont én még szeretném megélni azt, amikor egy férfi valóban férfiként tud kezdeményezni és udvarolni, én pedig igazi nő lehetek mellette.

Nyitókép: Shutterstock