Hé, emberek! Miért mentek házhoz a pofonért?

Számtalanszor előfordult, hogy elég egyértelműen visszautasítottam egy férfi közeledését, de nem igazán ért célba a dolog. Bepróbálkozott újra. Nem tudom, mi játszódik le ilyenkor valakinek a fejében - gondolom reménykedett abban, hogy meggondolom magamat. Nem akarok senkit elkeseríteni, de szerintem az egy városi legenda, hogyha egy nő nemet mond, az sokszor igent jelent. Szerintem a „nem" az legtöbbször tényleg „nem" és ha tovább nyomulsz, csak magadnak köszönheted, hogy újra meg újra visszautasítanak.

Azt sem igazán értem, hogy valaki miért nyomul tovább, ha egyértelmű jelzéseket adok, hogy ne tegye. Nemrég voltam egy rendezvényen, ahol egy férfivel kellemesen elbeszélgettünk, de az illető nem volt az esetem. Ettől függetlenül még kedves voltam, mosolyogtam rá és talán itt követtem el a hibát, mert félreértette. A rendezvény végén megadta az elérhetőségét, hogy nyugodtan keressem, amire nem reagáltam. Erre két nap múlva rám írt, hogy szívesen megismerne. Értetlenül néztem az üzenetét. Nyilván, ha szerettem volna megismerni, akkor ráírok, hisz megadta az E-mail címét. Arra gondolt, hogy félek kezdeményezni? Vagy nem volt időm két nap alatt megírni egy két soros E-mailt? Most már biztosra mentem és egyértelműen megírtam, hogy nem szeretnék vele ismerkedni. Vajon tényleg szüksége volt erre a pofonra?

Talán azért sem értem az embereket ilyenkor, mert én pont fordítva működöm. Rettegek a visszautasítástól, ezért eszembe se jutna olyan ember felé közeledni, akiről messziről lerí, hogy nem kíváncsi rám vagy aki egyértelmű jeleket adott, hogy nem szeretne velem megismerkedni. Bármennyire is fáj, én tiszteletben tartom a másik ember akaratát és érzéseit és nem nyomulok, hogy ráerőltessem magamat. Igaz, amúgy sem vagyok egy nyomulós típus.

Van itt még egy dolog. Én tisztában vagyok önmagammal és reálisan látom magam külsőleg és belsőleg is. Ha társat keresek, nem lövök fölé, nem álmodozom olyan férfiról, akinél tudom, hogy nem lesz esélyem.

Én sem áltatom magamat azzal, hogy Brad Pitt rám néz és belém szeret. Tudom, ez kegyetlenül hangzik, de szerintem az ember a saját szintjén keressen párt. Ezzel (is) megkíméli magát a további csalódásoktól.

Néha az az érzésem, hogy az emberek szándékosan mennek házhoz a pofonért. Érzik, látják, hogy nincs esélyük, de azért bepróbálkoznak. Kapnak egy nemet, de figyelmen kívül hagyják és nem veszik figyelembe a másik döntését. Aztán meg még te érzed magad szarul, hogy vissza kell utasítanod, vagy újra nemet kell neki mondanod.

Sok férfi nem szívbajos, s már én is egyre kevésbé vagyok szívbajos abban, hogy nemet mondjak. Viszont szerintem az emberek kevesebb csalódást gyűjtenének be, kevesebbet sérülnének az ismerkedés folyamán, ha figyelnének a jelekre és reálisan mérnék fel önmagukat és a másikat.

Nyitókép: Shutterstock