Mikor a gyűlölet a családi hangulat része...

Azt ugyan nem szerettem volna, ha talál magának valami vadidegen fickót. Csak azt, hogy végre ne üvöltözzék végig apámmal az ünnepnapokat, ne égessenek le az unokatesóm előtt a magánéletük kiteregetésével, és hogy ne verjék szét a konyhát aznap este, amikor én épp témazáróra készülök. Önző okok vezéreltek, tudom, de akkor még szentül hittem: nekik is ez lett volna jó.

Aztán jött még kettő, és hát, faluhelyen úgy volt szokás, hogy ha gyerekek vannak, maradni kell. Akkor is, ha hangos szóval, megcsalásokkal, korai házasságba vagy alkoholizmusba menekülő kölykökkel élik is le gyötrelmes életüket.

Apám a munkába menekült, anyám meg a menekülés fontolgatásába - ha pár évente elvitt minket kirándulni, azt leste feszülten, hogyan tudna messzire szökni velünk, vagy "véletlenül örökre" ott maradni. Együtt voltak apámmal, de szinte sosem voltak jelen az életünkben.

Anyám sokat emlegette az apját - igen, én csak így hívom a nagyapámat, mert életemben csak háromszor láttam (utoljára egy faládában feküdt). Szóval, anyám apja nyakas ember volt - mások szerint csak sunyi. Harmincöt éves korában minden figyelmeztető előjel és egy hangos szó nélkül, egyetlen bőrönddel távozott a házból és a házasságából. Hátrahagyva a nyolc osztályt végzett, ötvenkilós nejét, és a fals önváddal, megválaszolatlan kérdésekkel vívódó tizenegy éves lányát.

Melyik a jobb, kiszállni egy hüledező-düledező kapcsolatból, karakánul, egyenes gerinccel, vagy szenvedve - esetleg lagymatagon vonszolódva - tűrni egymás mellett? Mi a jobb példa a velük/nélkülük felnövő gyerekeknek? Megszámolni sem tudom, hány éjszakán át merengtem ezeken. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy hiába kell férfi és női minta is egy gyermek életébe, ennek csak akkor van értelme, ha apa és anya melegségben, szeretetben él egymással.

Lassan egy évtizede élek házasságban. Nem üvöltözünk, de nem is lángolunk a szerelemben. Nem gyűlölünk, de talán még nem is tocsogunk. Tudom: vékony jég. Mint minden házasság. Vajon mi merre mozdulnánk, ha egy napon elromlana minden?

Mennénk, vagy maradnánk? Ma már, ha meglátogatom vidéken élő szüleimet, és a ház két külön végében, de együtt találom őket, szeretném azt hinni, jobb volt, hogy nem váltak el. Mert így ők lettek a példa, amelytől mindenképpen el akarok térni. De azt is megmutatták, hogy egy rossz házasságért is milyen erőn felül lehet küzdeni, kitartani, újra és újra építeni. Akkor egy jó házasság működtetéséért is lehet ilyen hatalmas erőket megmozgatni...

Márti történetét Haizer Tímea jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock