Addig vertél, hogy végül már elhittem, megérdemlem...

Fura, de a nemrég vásárolt szőnyegük nagyon puha volt. Nem feküdt még rajta, csak a kezével simította végig, mikor kiválasztotta az üzletben. Hát akkor most ezt is megtudta, hogy jó rajta feküdni.
A nevetséges gondolatait egy jól irányzott gyomron rúgás törte meg. Fulladozni és köhögni kezdett. Nagyon nehezen és fájdalmasan vette a levegőt... aztán egyszer csak vége lett.

Hallotta, ahogy sír a gyerek, sőt, könyörög. Majd csukódott az ajtó, ő pedig ott feküdt némán és próbált levegőhöz jutni. Pontosan nem tudja, mennyit feküdhetett ott. Megvárta, míg visszatér belé a lélek. Lassan felült, mindene fájt. Maga alá húzta a térdeit, lehunyta a szemét, és némán sírni kezdett.

Először csak a szoknyáját gondolta rövidnek, de ez könnyen orvosolható volt. Később a fiú barátaitól tiltotta el. Na, ez már nem volt egyszerű kérdés. Több éves, erős barátságokat nem könnyű csak úgy leépíteni. De miután megkapta az első pofont, ezt is el tudta engedni. Végül is volt elég lány barátja, nem kellenek még srácok is.

Ekkor gondolkodott el először a váláson. Nem merte megemlíteni neki, félt a következményektől. Segítséget sem mert kérni. Aztán az élet úgy alakult, hogy röviddel ezután teherbe esett. Ott meg már minek válni? Egyedülálló anyaként hova tudott volna menni? Hol lakott volna? A szülei már nem élnek, testvére nincs. A barátok meg... sehol nincsenek már. Persze nem ők a hibásak. Hiszen szándékosan építette le az összes kapcsolatát.

Szépen lement a terhesség 9 hónapja. Zökkenőmentes szülés, agresszió nélküli várandósság. Már majdnem elnézést kért gondolatban a férjétől, amiért a váláson gondolkozott. 2 hónapos volt a gyerek, mikor újabb pofont kapott. A probléma az volt, hogy a baba sírt, ő pedig nem tudta elhallgattatni. Itt már nemcsak egy ütés járt, hanem legalább három. Innentől kezdve pedig bármikor, bármi miatt kapott.

Ma, amikor a férje este hazajött, nem várta terített asztallal, ahogy minden nap szokta. Csak leültette a fotelba, felszívta magát és kibökte: "Nincs többé hatalmad felettem! Nem félek tőled.El akarok válni, és viszem a gyereket is." Ám az utolsó mondatot már nem tudta befejezni, mert a férje magasodott fölé. Nem szólt egy szót sem, egyből ütni kezdte, ahol érte...

A könnyei lassan apadni kezdtek. Kiment a fürdőszobába, hogy rendbe hozza magát. Az arc, ami visszanézett rá, nem is az övének tűnt. Püffedt volt és vérfoltos. Semmi baj, gondolta, majd kicsit jegeli. Biztosan hamar be fog gyógyulni. Talán tényleg nem is így kellett volna tálalnia a válás kérdését. Biztosan ő maga is nagyon dühös lett volna fordított esetben...

Miért is állt elő ilyesmivel?! Végül is, csak a férje. Évek óta együtt vannak. De holnap majd mindent rendbe hoz, ezentúl nem bosszantja fel hülyeségekkel, és akkor minden jó lesz. Biztosan...

Farkas Nóra novellája

Nyitókép: Shutterstock