magazin kibeszélő hála anya anyák napja levél blogbejegyzés
Mindig sírnom kell, amikor meghallom Kovács Kati „Úgy szeretném meghálálni" című slágerét. Mert azt az áldozatot, szeretetet, odaadást és törődést soha senki sem érezheti irántam, mint amit az édesanyám érez.

Anya valóban csak egy van!

Tisztán emlékszem rá, hogy már kislány koromban is nagyon imádtam az ovis, majd az iskolai anyák napi ünnepségeket. Hetekig tanultam a verseimet és a dalokat, sőt minden évben már otthon többször előadtam az egészet anyák napjára szánt műsort. Ez azért is nagyon hasznosnak bizonyult, mert amikor valaki véletlenül elfelejtette a szövegét biztos lehetett benne, hogy én megsúgom neki.

Anyukámmal szinte a fogantatásom pillanatától, nagyon különleges a kapcsolatom. Több sikertelen próbálkozás után érkeztem meg az életébe, és a mivel a szervezetét azonnal sokkolta a jelenlétem, amíg meg nem jelent a második csík azt hitték, hogy ételmérgezést kapott.

A borzalmas tünetek akkor sem múltak el, amikor kiderült, hogy gyermeket vár, sőt csak akkor vette igazán kezdetét a közel kilenc hónapon át tartó folyamatos rosszullét, hányinger és hányás. Majd jóval a kiírt időpont előtt úgy gondoltam, hogy eleget várakoztam már, én bizony ki akarok jönni a védelmet nyújtó anyaméhből. Édesanyám 26. születésnapján ez a hirtelen jött ötletem annyira remekül sikerült, hogy majdnem mindketten meghaltunk. Anyukám rengeteg vért vesztett elkerülhetetlen volt a császármetszés, én pedig alig egy kilogrammal inkubátorban küzdöttem az életemért. Végül mindketten összeszedtük magunkat és azóta sem tud semmi leteríteni a lábunkról és, ami a legfontosabb azóta is együtt ünnepeljük a születésnapunkat. Napra pontosan 26 év van köztünk, ennek apropóján a keresztnevünk is megegyezik.

Forrás: Shutterstock

Drága Anyu!

Ha visszatekintek az elmúlt harminc évre, az életem minden meghatározó pillanatánál ott voltál mellettem, legyen szó akár örömről, akár bánatról. Nagyon hasonlóak vagyunk, ezért egyszerre imádjuk egymást és megőrülünk egymástól. Napestig sorolhatnám mindazt, amiért végtelenül hálás vagyok neked, de a legfontosabbal kell kezdenem. Ez pedig az életem. Tudom, hogy nagyon sok nehézséget okoztam már a pocakodban töltött hónapok alatt is, azóta pedig, ahogy te szoktad mondani „többet kell aggódni értem, mint a húgomért és az öcsémért együttvéve." Már az életem első napjaiban is egy olyan dologra tanítottál meg, ami azóta is naponta jelen van az életemben. Ez pedig az élni, a küzdeni akarás. Az, hogy bármi történjék is, mi ketten mindig számíthatunk egymásra, és néha csak egymásért tartunk ki. A kitartásomat és azt, hogy a legmélyebb pontról is mindig fel tudjak állni tőled örököltem. Az az erős és határozott nő voltál előttem mindig, aki ha azt mondta, hogy megoldjuk, akkor az meg is lett oldva. Megtanítottál arra, hogy mindig legyek hű magamhoz, és még ha fáj, akkor is őszintén és tiszta szívvel nézzek szembe a nehézségekkel. Mert nehéz időszakok mindenkinek vannak az életében, de nem mindegy, hogy hogyan éljük meg őket. Te, akkor sem adtad fel soha, amikor minden a feje tetejére állt. Hideg fejjel, felnőttként méltósággal viseltél és viselsz mindent. Nem félsz a munkától, a kihívásoktól és attól sem, hogy valami nem sikerül az első nekifutásra. Mert az sikerülni fog a másodikra. Amikor az utolsó csepp motivációm is elfogy neked elég csak annyit mondanod, hogy „na jól van, tessék megrázni magad, és menni tovább." Néhány nap szomorkodás után nekem ennyi éppen elég ahhoz, hogy meglássam a fényt az alagút végén. Mindezek mellett természetesen tőled tanultam a legjobb húsleves receptjét, és azt is, hogy mi a magas piskóta titka. Még nagyon sok mindent nem tudok ezért szükségem van rá, hogy mellettem legyél! Remélem, még hosszú éveken át lehetünk egymás mellett!

Szerető lányod!

Nyitókép: Shutterstock!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.