Hozzámentem egy férfihoz, aki még az esküvő előtt megcsalt

Későbbi férje kora harmincas éveikben kérte meg Hédi kezét. Nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatuk. A férfi ugyanis érzelmileg nagyon kötődött Hédihez, azonban a testi örömöket elég sokszor kereste másnál. Hédi erről pont egy nappal azelőtt értesült, hogy a férfi megkérte volna a kezét. Amikor ott ültek, szemtől-szemben a csillogó, köves gyűrű fölött, az alábbi mondatok hangzottak el: "Nagyon sajnálom, amit tettem, kérlek gyere hozzám! Megváltozom! Bocsáss meg, szeretlek!"

Hédi úgy érezte, mintha csípős ostorcsapásokkal sorjáznák meg, majd' egy hónapig vívódott az érzelmeivel. Még haza is költözött a szüleihez, mert azt érezte, hogy a közös otthonukban nem tudna reálisan, tiszta fejjel dönteni. A többség, a barátai, és a családja egyöntetűen azt mondták Hédinek, hogy ne fogadja el a gyűrűt, mert aki egyszer elkövette ezt a hibát, az újra és újra el fogja. Hédi azonban szentül hitt abban, hogy mindenkinek jár egy második esély, ezért hosszú hezitálás után igent mondott, és végül menyasszony lett belőle.

Pár hét után bele is vágtak az esküvőszervezésbe. Hédi úgy gondolta, hogy ez teljes körű elfoglaltság lesz, mindkettőjüket alaposan lefoglalja majd, és nem lesz idő agyalni azon, hogy honnan is jutottak el idáig. Ez azonban nem így történt: a torták és az esküvői meghívók helyett azt figyelte, hogy újdonsült vőlegénye milyen szemmel néz a nőkre, akik azon szorgoskodtak, hogy életük nagy napja tökéletes legyen.

Esténként, amikor a férfi békésen aludt mellette, Hédi fejében nem a zenei listák pörögtek, amiket a lagzira szántak, hanem a történtek. Nézte alvó vőlegényét. Rosszul érezte magát attól, hogy "papíron" már olyan sokszor megbocsátotta a bűneit, de a valóságban mégsem tudta elengedni a dolgot és egyre csak az járt a fejében, hogy megcsalták. Emellett persze az is dolgozott benne, hogy szerette a párját. Tudta, hogy jár neki egy új esély, a bizalom, a lehetőség arra, hogy jóvátegye a dolgot.

Másfél év után megtartották az esküvőt, ültek egy népes lagzit. Ekkorra Hédi nagyrészt el tudta engedni a történteket, azonban továbbra is szemmel tartotta - már a férjét. A férfi látszólag nem adott okot arra, hogy aggódni kelljen egy újabb félrelépés miatt. Jól alakult minden.

Négy év múltán családdá bővültek. Kislányuk született, aminek Hédi külön örült, mert remélte, hogy kialakul majd egy tipikus apa-lánya kapcsolat, és ez is majd egy visszatartó erő lesz férjének, hogy újra eltévelyejedjen. Egy darabig tartott is ez az állapot, azonban amikor a kislányuk már 5 éves volt, és az apja elkésett a szülinapjáról, Hédiben felerősödtek az érzések, amiket ő csak félelemként írt le. Férje arra hivatkozott, hogy elhúzódott egy megbeszélés, azonban nem volt úgy öltözve, mint amikor üléseken vesz részt, és az aktatáskája sem volt nála, mikor hazaért. Hédi az ünneplés idejére próbálta elengedni a dolgot, de este kérdőre vonta a férfit, aki végül megtört és könnyek között bevallotta a nőnek, hogy megint megtörtént... Újfent megcsalta. Mondván, hogy mióta család lettek, kevesebb idejük van egymásra intim értelemben. Hol a gyerek foglalja le Hédit, hol a munka, hol a háztartás, és elhanyagolva érezte magát.

Hédit nyilván mindezt szíven ütötte, sőt tulajdonképpen leforrázta. Ettől rettegett az elmúlt években, és most a démonok, akinek a létezéséről sem akart tudni, életre keltek a lelkében. Zúgott a feje az adrenalintól, a szíve egyre hevesebben pumpálta az agyába a vért, szinte teljesen megszűnt a külvilág. Ordítani szeretett volna, odalépni, és megrázni a férjét, hogy térjen már végre észhez és magyarázza el, miért csinálja ezt?

Elképzelte, ahogy a ruháit egyesével kidobálja az utcára, úgy, hogy a puccos kertvárosi szomszédság biztosan lássa, mi folyik náluk. Azt akarta, hogy mindenki szembesüljön vele, micsoda kínokat élt át, hogy lássák, a férje nem is olyan fantasztikus férj és apa, mint azt mások gondolják, és, hogy végre érezzen együtt vele a külvilág.

Elképzelt mindent: hogy hogyan fog belevágni a házasság felbontásába, hogyan fog bosszút állni a fájdalmaiért, és, hogy hogyan mondja el a történteket a kislányuknak - de egy hang sem jött ki a torkán. Csak állt, földbe gyökerezett lábakkal, arcán némán folytak a könnyek, majd amikor a férfi beszélgetni próbált, sarkon fordult, és otthagyta. Magára zárta a fürdőszoba ajtaját, és csak zokogott - de már nem azért, mert megcsalták, hanem azért, mert tudta: nincs elég bátorsága elválni.

Nyitókép: Shutterstock