A női princípium bukása, avagy a legborzasztóbb konyhai pillanatok

2021-ben modern, munkamániás nőként, akinek kávés poharakkal van tele a dolgozó asztala, sokszor még egy salátát sincs időm (se kedvem) összedobni. Szerencsémre szemközt lakom egy csodálatos olasz étteremmel, ahol a fiúk már pontosan tudják, hogy a hét egyes napjain éppen milyen salátára vágyom.

Sátoros ünnepeken azért igyekszem rávenni magam arra, hogy a konyhai tehetségem kibontakozásának is teret adjak.

Karácsony előtt például elhatároztam, hogy én már pedig megfőzöm életem első húslevesét,

méghozzá abból a tyúkból, amit a keresztanyámtól kaptam, amikor legutóbb hazalátogattam vidékre. Miután kiolvasztottam a tanyán nevelt jól meghízott tyúkot, rájöttem, hogy az amúgy is apró konyhámban nincs akkora fazék, amibe beleférne egy akkora állat.

Mivel az állandó konyhai telefonos segítségem, az édesanyám azt mondta, hogy ne vegyek fazekat mert otthon úgyis olyan sok van, hogy inkább küld nekem egyet. Így mire kettőt pislogtam –szintén vidékről- megérkezett anyukám kék virágos fazeka - aminek azóta sem találtam helyet – majd minden pontos utasítást követve, de körülbelül négyszer annyi időn át főztem a levest, mint ameddig kellett volna igaz, hogy a hús lefőtt a csontról, de legalább biztos voltam benne, hogy nem maradt nyers. Nem úgy, mint a legutóbbi „rohanásban sütött csirkemell" névre keresztelt mellfilé, amit félig fagyosan akartam megsütni. A végeredmény egy rágós kemény, ízetlen valami lett aminek köszönhetően több hónapra megundorodtam a csirkehústól.

Amíg mama egy igazi süti mester volt, addig én ma már annak is örülök, ha a tízedik palacsinta nem szakad el, amikor meg akarom fordítani. De a sikeres húsleves főzés után, diadalittasan elhatároztam, hogy megsütöm azt a pofonegyszerűnek hitt kókuszkockát, amit gyerekkorunkban mamánál mindig én és a húgom forgathattunk kókuszreszelékbe. A mézes tésztát szinte lehetetlen elrontani, de nekem mégis sikerült. A receptben írt mennyiségeket, gramm helyett dekagrammnak értelmeztem – ezt betudható annak, hogy mindig hármas voltam matekból - így megközelítőleg húszszor annyi méz került a tésztába, mint kellett volna. Tulajdonképpen lisztes, tojásos méz volt, amibe még egy kis sütőpont is hintettem. Betettem a sütőbe és, mint aki jól végezte dolgát gondoltam hajat mosok. Kár volt, ugyanis a sütőben feketére égő mézes masszának a szaga nem csak a lakásból, de a frissen mosott hajamból se akart kimenni, mondanom sem kell, hogy a süti tepsistől repült a kukába. Egészen pontosan ezen a napon mondtam búcsút a sütésnek.

Velem ellentétben a húgom és az öcsém helyettem is remekül kiismeri magát a konyhában. Olyannyira, hogy az öcsém pék, cukrász végzettségének és a húgom hobbi tortakészítő mániájának köszönhetően nem tudok úgy haza menni, hogy valaki ne neveljen kovászt, vagy ne futtasson élesztőt valami cukor sokkot okozó finomsághoz.

Nekem a magam részéről alkalmazkodnom kellett a csak ritkán sütős-főzős élethez, így tökélyre fejlesztettem a somlói és a mindenmentes tiramisu receptemet. De verhetetlen vagyok lecsóban, olasz tésztákban és persze salátákban is.

Nyitókép: Shutterstock