Dilis, vén mamóka lettem, aki üres tekintettel mered a levegőbe...

Nem bírja már az ínye a szúrós morzsákat, de Zsuzsinak ezt nem kell tudnia. Hadd érezze úgy, hogy tesz érte valamit!

- Miért nem nézel soha tévét, mama? - kérdi a kisebbik unoka.

- Nem nekem való már az, Balázskám.

- De egész nap csak ülsz az ágyon, és nézel magad elé. Nem unatkozol?

Hogy magyarázza meg egy kisgyereknek, hogy ami kívülről néma, unalmas üldögélésnek tűnik, az valójában álomszerű, érdekes utazás az emlékei között? Nem, nem unatkozik. Mindig történik valami. Az ágya az ablak mellett van, pont kilát az utcára. Minden ember, minden apró mozzanat - a madarak csicsergése, az eső kopogása - eszébe juttat valamit. Nyolcvanhét évvel a háta mögött jócskán van mit felidéznie. Most például egy szakállas férfi halad el a járdán - a megboldogult férje, Jóska jut róla eszébe. Neki is ilyen dús szakálla volt...

A távolból mintha Zsuzsa hangját hallaná, de nem érti, mit mond - visszarepül a múltba. Sárga búzatábla mező közepén áll a barátnőivel, a 18 éves Jóska pedig vörös arccal teszi fel a kérdést: "Maris, hozzám jössz feleségül?" Szinte érzi, ahogy szúrja a tenyerét a kalász, amit izgalmában szorongat. Válaszolna, de a szíve úgy ver, hogy nem tud megszólalni. Nem telik tőle más, csak egy bólintás. Jóska nevetve közelebb lép, a lányok tapintatosan szétrebbennek, a férfi pedig ráhajol a szájára...

- Hoztam új törölközőt - mondja tagoltan Zsuzsa. Most veszi csak észre, hogy melléült az ágyra. Egészen közel vannak egymáshoz, így hirtelen feltűnik neki: milyen megviselt ennek a lánynak az arca!

- Jól van, drágám. Nem tudom, hol a régi. Feledékeny vagyok már.

- Dehogy vagy, anya! Biztos Rozi tette el, az olyan holdkóros.

Holdkóros. "Tisztára holdkóros lett a szerelemtől" - ezt mondták Jóskára a faluban. Az esküvőjük után is ilyen maradt. Aztán megszületett Lacika, Pisti, majd Zsuzsa. Zengett a ház a gyerekektől. A férje nem bánta. Nem azért lépett félre, mert unta a családi életet, inkább csak elgyengült egy időre. Persze, ő azért kiborult, és keserűségében egy másik férfi karjába szaladt.

Kegyetlen évek voltak - alaposan sárba taposták egymás lelkét. Folyamatosan bántották egymást, mégsem bírtak elválni. Aztán egy téli estén helyrejött minden. 40 fokos láza volt egy tüdőgyulladás miatt, és a férje két falun keresztül cipelte az ölében, hogy orvoshoz vigye. Az ő doktoruk nem volt otthon, a mentő meg nem bírt kijönni a városból a hóakadályok miatt.

- Anya! Kérlek, nézz rám! Itt vagyok! - Mi ez a hang? Csodálkozva nézi Zsuzsát.Az ölébe borulva sír, mint kislány korában. Elönti az aggódás, reszkető kezeivel átöleli, majd megsimogatja.

- Mi baj van, drágám? Miért sírsz? No, hagyd abba, nincs semmi baj!

Mi ütött ebbe a lányba? Szétnéz: az unokák már nincsenek itt. Meglátja az asztalt, a sütemények helyén azonban csak morzsák árválkodnak. Mikor ette meg őket Rozi?! És akkor egyszerre megérti: az "utazás"... Úgy látszik, mikor elborítják az emlékei, a valóság megszűnik számára. "Dilis, vén mamóka lettem, aki üres tekintettel mered a levegőbe" - ébred rá döbbenten. Kívülről milyen ijesztő lehet ezt látni!

Elborítja a részvét. Hát ezért sír szegény Zsuzsa! Pedig ez a világ rendje. Ezernyi csodát, bánatot, örömöt átélt már, most pedig itt vannak az emlékei, nem olyan nagy tragédia ez. Valahogy mégis meg kéne nyugtatni a lányát. Megértetni vele, hogy csak a külső borítása ilyen esendő, lélekben azonban friss és üde. De hogyan mondjon el ennyi mindent, ha a szája már reszket a sok beszédtől?

- Minden jól van - súgja végül a zokogó Zsuzsának. - Minden rendben. Köszönöm, hogy vagytok. Hogy jöttök. Az élet szép. Ne sírj, kicsim! Minden rendben lesz.

Még látja, hogy a lány szeme csodálkozva elkerekedik. Biztatóan rámosolyog, de aztán újra "utazni" kezd. Nincs megállás: a múlt hívja, húzza magával, hogy egy napon örökre egy másik világba varázsolja majd...

Még több cikk Gretától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Greta stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.Forrás: Szabó Gábor

Nyitókép: Shutterstock