A szolgáltatók élete nem csak játék és mese: én is vágyom a csendre

Szeretném leszögezni, hogy mióta szolgáltatóként dolgozok, sokkal emberibb vagyok. Kommunikatívabb lettem, élvezem, hogy szeretnek az emberek, hogy megbíznak bennem, és tudom, hogy a szolgáltatás mellett sokan a személyem miatt járnak vissza hozzám. Jól esik, amikor névnapomra, születésnapomra, vagy karácsonyra kapok tőlük egy aprócska ajándékot, és vannak, akikkel egészen baráti viszonyom lett, de két és fél év után kezd nehezemre esni mindenkinek a jó oldalamat mutatni, és sokszor egy hajszál választ el attól, hogy elszakadjon a cérna, de nem tehetem, mert ebből élek, és különben is, mi lenne a jó hírnevemmel?

Napi 10-12 órát dolgozok a saját vállalkozásomban, ami ugyanennyi embert jelent. Lefordítva: egy nap minimum tízszer kell kedvesnek, jófejnek, cukinak, érdeklődőnek lennem ahhoz, hogy ne tűnjek érdektelennek, ugyanis ezt szokták meg. Ez színtiszta pszichológia, de őszintén megvallva, néha a pokolba kívánom az egészet.

#1

Több probléma is van, ami az elmúlt két és fél év alatt körvonalazódott bennem, és a legrosszabb, hogy én voltam az, aki elkényeztette a vendégeket. Az utóbbi időben a legnagyobb problémám, hogy nem időpontra érkeznek, hanem jóval előbb. Van, aki egy órával előbb idejön, mert erre járt, mert nem volt dolga, mert elnézte az időt, és amikor belép az üzletbe, én tudom, hogy ez felhívás keringőre: „Itt vagyok előbb, hogy kiöntsem neked az összes apró szarságot az életemről, és szórakoztassalak, amíg nem kerülök sorra".

De ki mondta, hogy nekem szórakoztatásra van szükségem? Ki mondta, hogy attól, hogy a pultban ülök, nekem nincs dolgom? Senki. De ezt mégis hogy mondod meg a vendégnek? Hát, sehogy.

és különben is, én sem zúdítom rátok a magánéleti, pénzügyi, vagy bármilyen problémáimat, nektek sem kell így tennetek!!!

#2

A második legidegesítőbb dolog, amikor beszélgetést kezdeményeznek, majd azon kapom magam, hogy 50 percig csak én beszélek. Kedves, drága vendég! Minek kezdesz el beszélni hozzám, ha utána némaságot fogadsz? Abszolút nem kötelező beszélgetni, te is pihenni jössz, és én is el tudom tölteni a kezelés idejét bármivel. Nem szeretem, amikor felajánlom, hogy a maximális kikapcsolódás(unk) érdekében teszek be zenét, de ő azt mondja, inkább beszélgetne velem. Tudom, egy marha vagyok, mert nem tudok, és nem is merek nemet mondani, így ahelyett, hogy azt mondanám, örök némaságot fogadtam, konstatálom, hogy újabb egy érdektelen óra következik...

#3

A harmadik a pofátlanság. Ebben a szutykos, télies időben szerintem egy szalonban illik ugyanúgy viselkedni, ahogy otthon. Tele van házipapuccsal az előtér, a vendégek egy része mégsem veszi le az előtérben a sáros cipőjét, és ha nem szólok rá, beslattyog a gyönyörűen rendben tartott, kitisztított szőnyegre. Persze cserébe mindenért szól, és mindent elvár, amivel nem is lenne gond, de a stílus, amiben rám parancsol, bicskanyitogató. És akkor nem említettem a lefolyóba gyülemlő hajat, a használt fülpiszkálót, a vécébe dobott tisztasági betétet vagy a használt tampon véletlen otthagyását a polcon...

Ha valakivel beszélgetek, az nem azt jelenti, hogy mindenkivel szeretnék, és igen, nekem is vannak szar napjaim. Van, amikor semmi másra nem vágyok, csak hogy üljek magam elé révedve, és ne szóljon hozzám SENKI. Tudjuk le a „kötelező" köröket, ígérem, mindig kedves leszek, legalábbis nagyon igyekszem, és a szolgáltatás hatásossága nem rajtam fog múlni, de nem vagyok sem pszichológus, sem párkapcsolati tanácsadó, és a gyerekeid intoleranciái sem feltétlenül érdekelnek. Fogadjátok már el, hogy a szolgáltató is ugyanolyan ember, mint bárki, nem egy robot, akinek mindig jó kedve van, akinek tökéletes az élete, és minden témában tud érdemleges tanácsot adni.